Azt gondolom, hogy az elmúlt időben beküldött kormos képeid közül ez a legerősebb. Nem csak azért, mert kiemelted a valóságból és abból a környezetből, amiben mozoghatsz, ezt a kezet, hanem azért is, mert ezzel a kiemeléssel tulajdonképpen egy vállalást vagy egy döntést meghoztál, hogy ebben mi az, ami téged érdekel. Nem kell hozzá se fa, se virág, se semmi, mert önmagában működik a dolog. Én azt gondolom, hogy ez azért is fontos, mert ez azt is kimondja, hogy önmagában én magam is működök, tehát abszolút vállalható minden gesztusunk, minden tettünk és minden mozdulatunk, és ennek az élménynek a megélése szerintem nagyon fontos a kreativitásban, vagy abban a munkában, amit végzünk. Lehet, hogy valamit nem jól fogalmazunk meg, lehet hogy formailag valamiben tévedünk, lehet hogy a fények, az utómunka problematikus, de annak a valóságát és érvényességét, ami a kimondott képi szavunk, nem lehet elvitatni. Azt lehet mondani, hogy ezt most nem én értem és mondd el még egyszer, hátha akkor jobban megértem, de minden gesztus érvényes, és ez a kép ennek a felismerése. Mindazzal együtt, hogy kompozícióban is rendben van, tónusban is megfelelő, szóval szerintem ez egy abszolút vállalható első lecke. (hegyi)
értékelés:
Egyszer már láttuk egy fotódat, ahol a körmeid alá mintha ez az anyag rakódott volna. Akkor földre tippeltem, de ez nem az... Hajfesték? Korom? Nem jövök rá még. Mintha ezzel a képpel az akkori kérdésekre adnál egy picivel több választ. De nem szólsz, nem írtad le most sem mi ez, és nekem valójában tetszik ez a játék, ezzel fokozod a kíváncsiságomat...
Persze a háttér is talán sugall valamit... Mégis, egyelőre azt mondom, hogy passz.
Köszönöm, hogy felötlött benned az első itteni képem.
Ott föld, itt korom az alárendelőm.
Nekem mindig furcsa így látni magam, ahogy soha senkit...
A háttér valójában egy beton-plafon. Nekem az elérhetetlenség homályával élesíti a tompa feketét.