Adóvevő

Olyan ez, mint egy csillagszórás, vagy egy robbanás állapota. És egészen addig olyan, ameddig nem látom benne azt a háztetőt meg azt a kerítésrészt. Ha ez egy szendvicsnegatív, ami azt jelenti, hogy egymásra exponáltunk, vagy egymásra helyeztünk két réteget, magyarán két képet egymásra másolunk, akkor ezen neked kell dolgozni még, hogy hova teszed saját magad, mekkorában, és hogy kiküszöbölhető-e a háttérből az a szürkésfehér dolog, mert az most összekuszált engem. Hogyha ez valahogy máshogy jött létre - el tudom képzelni, hogy ez egy valamiben tükröződő valami -, akkor neked kellett volna úgy mozognod, hogy ez ne legyen ennyire evidensen látható. De maga az ötlet jó. Egyébként ez még most is megoldható lenne, így, ebben a képben is, hogyha azt a részt kijelölve, eléletlenítve a kijelölést, utána lesötétítenéd szinte feketébe, akkor ez helyreállna. Mert igazából arra a képsarokra túl sok szükség ráadásul nincs is. Úgyhogy maga az ötlet jó, tetszik. Hát eléggé őrült önkép, de nincs ezzel semmi baj. Én szeretem az őrülteket. (hegyi)

A Jedik szerepe a tanácsban

Biztos kéne értenem a címet, de nekem ez a jedi-dolog kimaradt, azt hiszem. Bár mintha emlékeznék valamilyen Csillagok háborújás, vagy valami másik ilyen sci-fire, ahol lett volna egy ilyen stadionszerű helyzet, ahol valakinek a sorsáról döntöttek, de ebben nem vagyok 100 %-ig biztos. De lehet, hogy ez így értelmezhető lenne annak, aki ezeket a filmeket nézte. Izgalmas dolog, csak tudod, mi a baj? Hogy ez nem egy állóformátumú megoldás, ennek négyzetesnek kéne lennie. Akkor lenne szép, hogyha ez egy egyenletesen körbefutó dolog lehetne. Attól, hogy ez most el van vágva oldalt, ettől túl sok helyen törik meg az ív, túl sok olyan ív szerepel rajta, ami csak negyedív, vagy még annyi sem. Úgyhogy ha én csinálom, akkor biztos, hogy ezt középre rakom egy négyzetes dologban. Nem biztos, hogy igazam van, nem kell elfogadni, mint készpénzt, de hozzám közelebb állna. (hegyi)

Lótusz, a fehér galamb

Van ezen egy pici szürke fátyol, emiatt ez a fehérség koszos lesz. Nem sok, de valamennyi van. Az előző képed, amit önarcképnek küldtél be, ahhoz hasonlítom ezt a képet, még akkor is, hogyha első nekifutásra azt mondod, bolond vagyok, hiszen két teljesen más dologról szóló képről van szó. Én meg azt mondom, hogy nem, mert ez a kép is te vagy, és ez is rólad mesél. És én azt értem, hogy az emberben megbúvó számtalan arc, jellemvonás, hangulat, különböző formákat igényel, vagy különböző formákban tud a felszínre törni. De mégis azt mondom, hogy ez a kép azért nem tud igazán lázba hozni, mert attól, hogy ez neked egy fontos valaki, ez a növény, attól még nekem nem lesz az, ha nem teszed fontossá. És nem attól lesz fontos – és ez most ellentmondásnak tűnhet -, nem attól lesz fontos, hogy beletolod az arcomba ekkora méretben. Mert így én például nem tudom eldönteni, hogy féljek-e tőle, mert felém magasodik egy ilyen szörny, vagy pedig tulajdonképpen ez egy nagyon kis picike, törékeny világ. Megint azt mondom, hogy a környezet sokat segítene abban, hogy a történet elinduljon, és közel kerüljön hozzám ez az üzenet. Most ez nem történik meg. (hegyi)

Valahogy mindig ott vagyok

Az az érdekes, hogy amikor ezt a képet megláttam, már akkor azt gondoltam, hogy ez a kép akár a falra is kerülhetne, keretezve, így ahogy van. És most, ennyi idő távlatából is ugyanezt gondolom, hogy ez egy nagyon érdekes üzenet. Van benne egy kis romantika, van benne egy kis hidegség, még azt is mondhatom, hogy egy kis északi hidegség. Festményszerű az egésznek a hatása. Igaz, hogy olyan, mint egy hiperrealista festmény, de mégis festményszerű, miközben nyilvánvaló, hogy azt a hatást az az üvegfelület hozza létre, amin ezek a vízcseppek és páralecsapódások megjelennek. De nem kell ezt ennyire cincálni és elemezni, mivel maga az üzenet az erős. Úgyhogy köszönöm. Ne tűnj el, várom a folytatásokat. (hegyi)

Kő, papír, olló

Sokáig nem tudtam, hogy ez a játék hogyan működik, és ma sem vagyok 100%-ig biztos benne, hogy hibátlanul tudnám játszani: tehát hogy mi mit üt, meg vág, meg csomagol be – az nekem kínai. Nyilvánvaló, hogyha ezeket meg tudnám jegyezni, akkor tudnék is ilyet játszani. Bár hogy itt mire megy ki a játék, azt nem nagyon értettem, és talán az is hozzátartozik, hogy nem tudom megtanulni sem. De az üzenet ebben az értelemben értelmezhető, hogy mit akar jelenteni a cím. Mert hát látunk egy baltát, egy megsebzett kezet, talán az valami faléc lehet. Itt is azt látom, hogy egy lépést hátrébb kéne lépni ahhoz, hogy ez az üzenet általános érvényűen átélhető legyen, és ne tolakodjon be az arcomba maga ez a sérülés – ahhoz kellene az, hogy többet lássak a környezetből. Hogy lássam, hogy a kissufni előtt vágtad össze a tűzifát, és akkor lett bibis a kezed. Mert most enélkül ez nem tud hozzám közel kerülni, nem tudom átérezni, nem tudok veled sajnálkozni a sérülésen, vagy nem tudom átérezni ennek az egésznek a fájdalmát azért, mert túlságosan beletolod az arcomba. Ráadásul az természetes, hogy összekoszolódik a kezed, hiszen hát dolgozol valamivel. De mivel ezt a valamit nem ábrázolod, így a kosznak lesz nagyobb hangsúlya a kelleténél. Tehát az üzenetedet értem, és nem azzal van baj, hogy az üzeneted véres, hanem azzal van bajom, hogy ez nem helyeződik kontextusba. (hegyi)

Egyiptomi vágyakozás

Egyiptomi vágyakozás

Én valamiért ezt a képet elforgatnám szívem szerint 90 fokkal az óramutató járásával visszafelé, tehát talpára. Valahogy azt érzem, hogy úgy stabilabb lenne, miközben lehet, hogy a piramis párhuzam is áttevődne erre a szép szőrös micsodára. Nagyon kedvelem, ha valaki belebújik egy témába, hogy elmütyürkézik vele, mert ez eleve ad egy ritmust, hiszen be kell ehhez lassulni, ez a belebújás mint fotós attitűd lehet nagyon fontos, bármi más területen is, tehát nem arra akarok utalni, hogy maga a makrofotó lenne a jó irány, sőt, igazán a makrofotó engem nagyon nem tud lekötni, hanem az, hogy közel kerülünk az alanyhoz, vele vagyunk és rá figyelünk. (hegyi)

Beragadt instrukció

Beragadt instrukció

Valószínű, hogy a kép világítása az, aminek okán bizonytalankodom, mert ahogy a legyedet nézem, mindig az van bennem, hogy a fenébe, hogy jobbról balra néz. Nyilván a légy egy nehezen instruálható lény, ha a fény nem elemlámpa, hanem a természetes fény, akkor ráadásul ez se forgatható meg, szóval hát, akkor ez van, ezt kell szeretni. Azért lenne jobb vagy az állatkát, vagy a fény irányát váltani, mert az ő lényege inkább a lábacskái és feje felől közelíthetőek jól meg, mint a szárnya és feneke felől. A kép nem csak emiatt, hanem mert filozófiai erényei erősebbek, talán nem a természetfotóra a legalkalmasabb, de épp ez a gondolati közlés az, ami miatt az ember elnézi a technikai bajait is. Jó ez, hogy gondolkodsz a közlésről, várom a többi képet is. (hegyi)

Slachta Margit felől nézve

Slachta Margit felől nézve

Ennek a képnek több erőssége van számomra, az egyik a formai párhuzam, a másik az, ahogy a levegőrétegekkel bánik, ahogy a térélményt ezek a rétegződések adják meg. Talán fenn, hogy jól fusson ki az a vezeték, és lenn, hogy több talapzata, súlya legyen, adnék még hozzá, nem is nagy baj, ha a klasszikusabb képarányok felé mozdulunk el, de azt kell mondjam, hogy ez szinte elenyésző probléma, a lényeg abban rejlik, hogy észreveszel és nem csak megfigyeled, de meg is csinálod a képet. Persze, lehet kekeckedni, hogy mi van a technikai kérdésekkel, és persze, ha precíz akarnék lenni, kevesebb zaj, talán, bár bevallom, engem olyan nagyon ez sem zavar, mert ad neki egy személyes hangulatot. Szóval hajrá, ne tűnj el megint, várjuk a munkáid. (hegyi)

Félig kész

Félig kész

Ezt a képet még áprilisban készítettem... Babos Anitának küldöm köszönettel.

Figyelem-Fegyelem

Figyelem-Fegyelem

A fotó nem sikerült, de kép született.

Kicsit elhanyagolsz bennünket Brigitta, ez a helyzet, és ez azért kerül most szóba, mert amikor az ember valamilyen munkát folytat, akkor nem árt, ha egy ritmust azért betart, fenntart. Tudom, hogy sokunknál a fotózás a hobby kategóriába kerül, ugyanakkor azért ez sem más, mint akár a sport, vagy a testedzés, a rendszerességnek szerepe van, azért, hogy ne csússzunk el. Én ennél a képnél kevésbé érzem a fókuszt, és nem csak azért, mert bemozdult, mert ez engem nem zavar, hanem azért, mert az az utalás, amire itt most gondolsz, az javarészt belül maradt. Álomszerű a kép, és a megfogalmazás is jó, csak valamiért nem érzem azt, hogy átkerülnénk egy olyan ajtón, ami ösztön szinten tud előhívni valamilyen élményt. Ezzel nekem dolgozni kell, ezzel nekem melóm van, és az nem biztos, hogy jó, mert egy képre azért általában 5-6 másodpercnél több nem jut, és ha annyi idő alatt nem fogod meg a néző figyelmét, akkor lehet, hogy a képdömpingben már elcsúszik a dolog. Ez most nem elsősorban a Látszótérre igaz, mert itt azért van időnk szemlélődni, de nem baj az, hogyha afelé próbálunk elmozdulni, hogy a kép értelme, üzenete, érzelmi közvetítése valahogy hamarabb eljusson a nézőhöz. Ha nagyon megdolgoztatod a nézőt, akkor az lehet, hogy kifárad, vagy nem fog veled menni. Hogy technikailag ehhez mi kéne? Talán annyi, hogy feleennyire legyen bemozdulva ez a kép. A bemozdulással nincs baj, csak a mennyiség a sok. Mert így annyira átrajzoltak lesznek a figurák, hogy maga a szituáció nem egyértelmű. Valószínűsítem, hogy itt valami olyan szülő-gyerek viszony ábrázolódik, ahol egy feddés, egy okítás történik, már csak a pózokból gondolom ezt, de hát ez sem teljesen egyértelmű. Ezen egy kicsit kellene még hangolni. (hegyi)
értékelés:

Halmaz

Halmaz

Amit szabad Jupiternek, nem szabad a kis ökörnek.

Az ötlet jó, és nagyon fontos ezzel foglalkozni, hogy megfigyelünk dolgokat, és azokat a megfigyeléseket rögzítsük fejben, mert esetleg más szituációban használhatóak lesznek majd ezek a dolgok. Ebben a formában ez, ha egyszerűen akarok fogalmazni, nem gusztusos. Az a nyákos, furcsa habos felület, ami az asztalon létrejön nem az, az asztal erezete nem illik ehhez az egészhez, túlságosan civil, tehát akkor találjak valami más alapot, amin dolgozok, amire ezt az egészet felhelyezem. Nyilvánvalóan valamilyen mennyiségű nedvesítő helyzetre szükség van, bár, én azt gondolom, hogy érdemes ezt kipróbálni üvegfelületen, vagy más anyagokkal, hogy hátha van olyan anyag, aminek a felülete alkalmas arra, hogy ne kelljen így összekenni ezt az egészet, de ez a habos valami, ez nem jó asszociációkat indít el. Dolgozz vele tovább, keresd az utat, és aztán egyszer csak be fog ugrani az, hogy hol fog ez jól működni. Nem fogok most ötleteket adni, mert legyen ez a te munkád. Az viszont biztos, hogy ha alkalmas helyzetet találsz, alkalmas optikai és esztétikai helyzetet, akkor azt gondolom, hogy ez egy jó irány lehet. Most ez, ebben a formában nagyon bizonytalan, hogy mennyire áll meg a lábán. (hegyi)

Végre vége

Végre vége

Egy olyan képet látok, ami minden sutasága és rendezetlensége ellenére is egy nagyon erős gondolati, érzelmi töltést szeretne közölni. És annyira erős ez a közlési vágy, hogy ez át tud törni a technikán, a formán, a kompozíción. Elkezdhetnénk most azon lamentálni, hogy mi az, ami még jobbá tehetné ezt a képet, hogy hogyan lehetne ezt másképp megvilágítani, vagy milyen kompozíció lenne sikeresebb, ugyanakkor az én meglátásom szerint, az a nagyon kevés képelem, amit láthatunk, egységben jelentkezik, és a rács, a pókháló, az elszakított kötél mind-mind, mint egy bermuda háromszög, erősíti egymást. A helyzet furcsaságát az adja, hogy nem ehhez szoktunk, nem ahhoz, hogy a gyermekkorról valaki ilyen mesét indítson el, és a hozzászólások számát figyelve, alaposan felkavaródott valami érzelmileg, a gondolatainkban, és már ha csak ezt veszem, a kép elérte a célját. A bevezetőben azt mondtam, hogy nem muszáj ezt a képet szétcincálni, és elemezni. Segítségképpen, mivel, lássuk be, azért vagyunk itt, hogy egymásnak segítsünk, annyit hozzátennék, hogy talán azt érdemes lenne végiggondolni, hogy ez a nagyon kemény fény, ezek a nagyon kemény utalások vajon képesek-e formailag egységben tartani ezt az egészet? Megpróbálok egyszerűbben fogalmazni, ha jól látom, két kiságy rácsot látok, és lehet, hogy egy is elég lenne. Persze, nyilvánvaló, hogy a helyszín ismerete nélkül csak tapogatózás ez a részemről, de ha megoldható anélkül, hogy nagyon szétkuszálódjon, és elromoljon ennek az egésznek az atmoszférája, ami a pókhálók által létrejön, akkor lehet, hogy érdemes lenne megfontolni azt, hogy mi van akkor, ha csak egy ilyen rács van. Mert talán ez zavarhatja a nézőt egy kicsit abban, hogy pontosan értse, hogy miről van szó. Az emlék felidézéshez ugyanis lehet, hogy egyszerűbb lenne az, ha csak egy ráccsal foglalkoznánk, mert könnyebben beleképzelhetnénk magunkat mi nézők a kiságyba. A nézőpont az abszolút érthető, hiszen a gyerek ebben a perspektívában mozog. A kötél üzenete szerintem, nagyon egyértelmű, és mivel az egész kap még egy transzpozíciót azáltal, hogy szemmel láthatóan valami régi történetről van szó, és ezt a pókhálók és a helyszín is üzeni, tehát egyértelmű, hogy nem arról van szó, hogy valami jelenidejű tragédia történt, hanem valamilyen emléknyomot kapunk, és én ezt el tudom fogadni. Azt hozzáteszem Brigittának, hogy érdemes a technikára odafigyelni, mert ebben az esetben szerencsés az a roncsolódás, ami létrejön, és együtt tud dolgozni az üzenettel, de azért a technikára is oda kell figyelni, és gyakorolni. Ez egy 3 csillagos kép, és megvan a leckemegoldás is. Azért osztom ezt most ilyen nagyon nehezen ki, mert nagyon szeretném, ha Brigitta az első három leckéhez negyedikként ezt is betenné a batyujába, és ezeket még nem engedné el, hanem foglalkozna velük, mert azt gondolom, hogy ez még csak az ajtó kinyitása. (hegyi)
értékelés:    

Bújj-bújj

Bújj-bújj

A kép ez egészen elképesztő. Akkor is, hogyha nem olvasom el a kommenteknél azt, hogy hogy is készült. Egy plusz háttérinfó az, hogy a saját hajadat használtad föl ehhez a rácsozáshoz. Mindennel maximálisan egyetértek. Érdemes lenne ezzel még tovább dolgozni, azért mert van egy nüansznyi probléma, hogy pont a szembogarát takartad ki az egyik hajszállal a macskának és ettől olyan félszemű érzete van az embernek, mint hogyha az a szeme sérült lenne. Mind a két szemre szükség lenne. Viszont az ötlet abszolút zseniális és én most fölhívom a figyelmet egy részre, és ez a kép, hogy ha tulajdonképpen csak erről a részről szólna, akkor is tökéletesen rendben lenne, egy sokkal szűkebb vágásban is akár. Mégpedig arra a részre, ami a bajszokkal és a hajjal létrejön. Nagyon érdekes és izgalmas játék lenne az, hogy ha csak ilyen kis részeket kimetszve mintegy ilyen feladat-rejtvényt, mint egy kvíz kérdést dobnád ezeket föl és azt mondanád, tessék megnézni, ez mit hoz ki, vagy az mit mutat. Viszont ez így egyben is abszolút őrületes. Én erre megadom a három csillagot, a leckemegoldásra pedig még várnék, azért van itt formai dolog, amit pontosítani kéne, de az irányvonal az abszolút jó. Nagyon szerethető ez az egész. (hegyi)
értékelés:

Kapocs

Kapocs

Tudtam, ha a kezébe adom, őt is megkapom, pedig csak egy házilag eszkábált mackó.

Kedves Brigitta az a helyzet, hogy ennél te azért elvontabban szoktál fogalmazni. Meg is leptél most ezzel a képpel rendesen, mert pont az elvontabb fogalmazásod olyan határozott képi jelenléttel bír, hogy pontosan ezt hiányolom most erről a fotóról. Én ezt kicsit primer dolognak tartom és érzelgősnek, hogy most itt tulajdonképpen a macis ruha, meg a macis játék, meg a kisgyerek keze hogyan szerepel. Miközben értem pontosan az üzenetet, de nekem ez a gyerekkorhoz édes kevés. Ráadásul azt kell, hogy mondjam, itt a magunk történeteiről kellene tudni mesélni és a magunk megélt élményeiről vagy vágyairól. Ennél most ezt nem érzem. Visszaadnám ismétlésre. 
(hegyi)