Amit a képen látunk az, ha mint leltár elemzem, akkor egy tenyér, amin valamilyen kosz van – és nyilvánvaló ez a korom - és egy virágnak a levele. A kettő között ellentét is van színben, formában és tónusban is – mondhatóan tisztaságban is -, ugyanakkor nagyon érdekes, hogy párhuzam is. Az, amit a tenyéren látunk, az abszolút átértelmezhető, nem kötelezően piszkosság. Ha ezen az irányon indulunk el, akkor azok a foltok, amik ott létrejönnek és a levél felületén létrejövő fényviszonyok, vagy maga a levél formája akár, nekem abszolút párhuzamba hozható. Nagyon furcsa, hogy miközben van egy elidegenítő hatása az egésznek, hirtelen visszariad az ember, hogy ezt a levelet miért akarja a piszkos kezével megfogni ez a valaki – ahhoz képest meg nagyon érdekes, hogy közben meg mégiscsak érzek egy biztonságérzetet ebben az egészben. Nem tudom ezt jobban elmagyarázni, hogy ez mitől jött létre, de nagyon érdekes hogy ez megvan. Két dologra szeretném felhívni a figyelmedet: a formai pontosítás nagyon fontos, mert hogy ott most a levélen van két olyan lyuk, ami lehet, hogy szervesen része ennek a levélnek és fontos, de talán érdemes lett volna olyan levelet keresni, amin ezek a hibák, foltok nem vonják el a figyelmemet - a két fekete pont elviszi a fókuszt az egészről -, mert oda kezdek összpontosítani és nem arra, ami kéz–árnyék–levél által létrejött. Ettől függetlenük ez egy abszolút 3 csillagos leckemegoldás és abszolút értelmezhető, sőt meg is van az első lecke ezáltal – örülök neki, hogy ezzel újból elkezdesz foglalkozni. Amiket elmondok, azért teszem, mert a jövőben érdemes ezekre odafigyelni. (hegyi)
értékelés:    

Nagyon nagy érdeklődéssel nézem, amit Brigitta csinál. Megmondom miért. Van benne valami olyan elementális ereje a rácsodálkozásnak a világra, ami irigylésre méltó. Azért mondom ezt, mert azok, akik szakmában dolgoznak, akik napi szinten folyamatosan fotóznak, az én meglátásom szerint ezt a képességüket veszítik el legelőször. Jönnek azok a képek, amik szakmailag kifogástalanok, csak elvesztették a varázserejüket. Brigitta munkái nagyon sok esetben rendelkeznek ezzel a varázserővel, a maguk tökéletlenségével és pontatlanságaival együtt. És pontosan ettől a tökéletlenségtől és pontatlanságtól válik őszintévé a közlés. Nagyon érdekes. Mindezt úgy mondom, hogy kicsit tartok is tőle, hogy ha én ezeket elmondom, nehogy az történjen, mint a hályogkovácsnál hogy megfejtjük a titkot és akkor elveszítjük a bátorságát ennek az egésznek. Szóval Brigitta én arra próbállak téged ösztönözni, hogy nem kell neked azt hiszem túl sokat törődnöd a kritikákkal, csak csináld amit csinálsz - nyilvánvaló ettől ez nem jelenti azt, hogy nem fogsz jelzéseket kapni, hiszen azért vagyunk itt. Ezeket kezeld a saját értékükön és higgyél magadban - azért nem kell elszállni magadtól, csak higgyél abban, hogy amit csinálsz annak van értelme. Szerintem ez pont elég, nem kell ennél több. Azt gondolom egyébként, hogy ne agyalj nagyon sokat azon, hogy kell-e neked ezzel foglalkozni, mert ez evidens és egyértelmű, hogy igen. Amit a képről tudok mondani, az egy nagyon izgalmas konstrukció, tulajdonképpen egy nagyon érdekes térjáték. Nagyon festői, nagyon grafikus, nagyon jó ízléssel érinti meg ezeket a határterületeket, ami a fotó határterülete és ez akkor is igaz lenne, ha nem lenne ott ez a madár. De a madár az, ami miatt ez a kép 10 pont. Tehát én azt gondolom, hogy az utóbbi idők egyik legizgalmasabb képét kaptuk. Szóval hajrá, várom a folytatást! Az benne az érdekes, hogy tökéletesen más attitűdből közelíted ezt meg és ez nem teszi érvénytelenné a többi megközelítést, mert a valós és tárgyias megközelítés is éppúgy érdekes, mint ahogy ez, ahol egy áttételes üzenetet kapunk. (hegyi)
értékelés:    

Viszonylag sok állatos képpel találkozom, hiszen a közösségi oldalak másról sem szólnak szinte, mint hogy politizálunk, állatos képeket vagy kisgyerekes képeket osztunk meg és ki-ki a saját vérmérséklete szerint tudja ezt elviselni. Tehát sok ilyen házi kedvences képet kapunk - én magam már lassan ott tartok, hogy kezdem fontolgatni azt, hogy aki úgymond egymásután folyamatosan csak ilyen képet oszt meg és semmi mást nem kapok tőle, hát azzal az ismeretséget - legalábbis a Facebook-on - megszakítsam. De ez a kép nem erről szól! Egyrészt van egy primér humora, ahogy ez a cica ugrik a hóban. Látom, hogy valami hó is repül felé és azzal játszik, de mindez abban a környezetben és abban a helyzetben, amiben ez elkészült, egy viszonyrendszerről is mesél. Arról a viszonyrendszerről ami közted és a macska között kialakult, vagy a néző és a macska között kialakulhat, tehát itt nem csak arról szól a dolog, hogy a saját akarata ellenére idétlen pózokba lefotózunk állatokat és azt mondjuk, hogy ez milyen vicces, hanem itt abszolút érezhető hogy itt most játszási helyzet van, és ebben a valós játszási helyzetben kaptuk le a főszereplőt - és ez egy jó dolog. Persze lehet azt mondani, hogy ott van az ereszcsatorna, ami nem biztos, hogy jó helyen van és a kerítés is kérdés, de én ezzel azért nem foglalkozom, mert a valóság az ilyen, mert ezek a valóságban is ott vannak (mit lehet csinálni, a játéknál ez nem elsődleges szempont). Az egy másik kérdés, hogyha azt kérdezed, hogy: „okés, hogyan tovább?”, akkor a következő dolgot mondanám: mielőtt nekiállunk fényképezni körbenézünk, belenézünk a keresőbe, megnézzük azt hogy mit látunk, tehát először szereplő nélkül megfigyeljük ezt a képet. Gondold végig ezt a képet anélkül, hogy rajta lenne a cica aztán mindehhez képest keresd meg azt a helyszínt, ahol majd ezt az egészet létre akarod hozni, mint történetet. Aztán beállítod ezt az egészet, felkeresed a helyszínt és utána mondod azt a cicának, hogy Mircike, gyere, játszunk! Mircike biztosan fog veled jönni, ha más nem akkor kis jutalomfalatkákat a zsebünkbe csempészünk, mert mindegyik kisállatnak megvan a személyisége, tehát mindegyiket máshogy fogjuk tudni odacsalni, és egészen biztos vagyok benne, hogy ő egy teljesen más helyszínen is ugyanígy lelkesedne ezért, hogy játszhasson a hógolyóval. Ha mindez létrejött, elkezdhetsz dolgozni. Arra mindig figyeljünk, hogy lehet, mi sokáig bírjuk ezt, de ők kevésbé - viszont az ösztön mindig erősebb hatás, magyarán én is játszottam úgy ezüstlabdával a cicával, hogy már lógott szegénynek a nyelve, el is szégyelltem magam, hogy én élvezem, milyen aranyosan játszik, ő meg már az ösztöntől hajtva tulajdonképpen a végkimerülés határára kerül, tehát legyünk tekintettel arra, hogy ezek nem örökkévalóan fenntartható helyzetek. Körülbelül fél - 1 perc az, amit ezek a kisállatok ezekkel a játékokkal jól kibírnak, utána már viszi őket az ösztön, de lehet, hogy ez már nekik nem tesz jót. Ez a kép nekem egy abszolút 3 csillagos kép és megvan a leckemegoldás is. Most azt mondom Brigittának, hogy várom a folytatást - tehát Mirci megmutathatja magát egyéb szituációkban is, ő egy játékos cica, így abszolút alkalmas arra, hogy instruáld. (hegyi)
értékelés:    

Jó a gesztus, szerintem fogod érteni hogy mit akarok mondani. A nagyvárosi környezetben ez a ház már lehet, hogy rég össze lenne graffitizve. És ez nem lenne baj, de egy biztos, a tulajdonos nem örülne neki. De ezt a nagyon erős kompozíciós dolgot, ezt a nagyon erős és határozott vonalrendszert valamivel fel kellene oldani. Például nem tudom, hogy mennyire fújt ott a szél. Ha van valami ilyen lebegős, könnyed, vörös kendő – amit ha eldobsz a szélben és repül egy nagyot, és közben exponálsz... Szóval ezt most azért mondom, mert szeretnék a kezedbe adni lehetőségeket a továbblépésre. Ezek a dolgok meg tudnak őrjíteni valamit és ez nem biztos, hogy rossz. Sőt, én ebben hiszek, hogy ez ennek jót tenne. (hegyi)
értékelés:

Hogy ez a szőlő hogy került ide, hogy belógattad a képbe, vagy valami lugasnak a része, nem tudom, de azt hiszem nem is fontos. Ami fontos, hogy attól, hogy átvilágítja a szemeket a nap, ettől ad ez ennek az egésznek egy nagyon furcsa dinamikát. Még azt is mondhatom, hogy életet. Mert olyan, mintha ott belül valami ilyen kis szörnyecske meg akarna születni. Ott a szemeken belül. Miközben tudjuk, hogy ott a magot látjuk, de akkor is a fantázia az máshogy működik és ettől az egész nekem nagyon dinamikus, attól, hogy többféle tónust látok. Az egészen feketét, a majdnem teljesen fehéret, a kiégett roncsolódottat, tehát hogy sok minden megvalósul itt. És ez esztétikailag nekem rendben van és tömegben is. És én azt gondolom, hogy igen, ennek jót tett ez a fajta tónusroncsolás, vagy az, hogy ennyire leszűkítetted ezt az egészet és ennyire kopogós, keményre vetted. Mert ettől tud ez a néhány szem, ahol megtörténik ez az átvilágítódás, élni, lélegezni. Köszönöm szépen, 3 csillag és megvan a leckemegoldás is. (hegyi)
értékelés:    

Furcsa ez a perspektíva, de a gondolatiságát én megvettem, köszönöm. Merthogy az ősz kétértelmű fogalom. Minden évben eljön ez az évszak, minden évben haladunk bele a télbe, haladunk az elmúlás felé és hát ennek nyilvánvaló párhuzama az emberi életben való haladás. Nyilvánvaló, hogy ezt mindenki máshogy éli meg, máshogy fogalmazhatja meg, én ezt a megfogalmazást el tudom fogadni. Az egy másik kérdés, hogy az egész olyan, mint hogy ha egy hegynek felfelé menetelés lenne, de én ezt is el tudom fogadni, számomra ez is értelmezhető, hiszen az egész élet egy ilyen kihívás, egy folyamatos menetelés, ami egy kicsit ilyen sziszifuszi meló. Úgyhogy szerintem ez is egy abszolút rendben lévő irány. Ha valamit mondhatok, akkor talán annyit, hogy én ezt egy négyzetes kompozícióban jobban el tudnám képzelni és a kép alsó és felső részéhez adnék hozzá valamennyit. Ennyit tudok hozzátenni. De megvan a 3 csillag. (hegyi)
értékelés:

Klasszikusokat idéző formák, a test, a drapéria, a kéz, és ehhez most passzol az analóg fényképek világa ezzel a szemcsézettel, nagyon érzékletes. A textil gyűrődése adja az erőt, a kéz ezen a ponton megadóan tűr és vár, enyhülésre, vagy egy másik kézre, mindenesetre a kép képes hatni a nézőre. A mellkashoz közeli, nekünk lent lévő rész most mintha több teret igényelne, hiszen a láb statikussága megadja az irányt, érthető, mi merre és hol van, viszont a kézhez a drapéria lenne párban, abból több is kéne. A vallomás értékéből ez persze nem von le semmit. (hegyi)
értékelés: