Játszani jó!

Játszani jó!

Viszonylag sok állatos képpel találkozom, hiszen a közösségi oldalak másról sem szólnak szinte, mint hogy politizálunk, állatos képeket vagy kisgyerekes képeket osztunk meg és ki-ki a saját vérmérséklete szerint tudja ezt elviselni. Tehát sok ilyen házi kedvences képet kapunk - én magam már lassan ott tartok, hogy kezdem fontolgatni azt, hogy aki úgymond egymásután folyamatosan csak ilyen képet oszt meg és semmi mást nem kapok tőle, hát azzal az ismeretséget - legalábbis a Facebook-on - megszakítsam. De ez a kép nem erről szól! Egyrészt van egy primér humora, ahogy ez a cica ugrik a hóban. Látom, hogy valami hó is repül felé és azzal játszik, de mindez abban a környezetben és abban a helyzetben, amiben ez elkészült, egy viszonyrendszerről is mesél. Arról a viszonyrendszerről ami közted és a macska között kialakult, vagy a néző és a macska között kialakulhat, tehát itt nem csak arról szól a dolog, hogy a saját akarata ellenére idétlen pózokba lefotózunk állatokat és azt mondjuk, hogy ez milyen vicces, hanem itt abszolút érezhető hogy itt most játszási helyzet van, és ebben a valós játszási helyzetben kaptuk le a főszereplőt - és ez egy jó dolog. Persze lehet azt mondani, hogy ott van az ereszcsatorna, ami nem biztos, hogy jó helyen van és a kerítés is kérdés, de én ezzel azért nem foglalkozom, mert a valóság az ilyen, mert ezek a valóságban is ott vannak (mit lehet csinálni, a játéknál ez nem elsődleges szempont). Az egy másik kérdés, hogyha azt kérdezed, hogy: „okés, hogyan tovább?”, akkor a következő dolgot mondanám: mielőtt nekiállunk fényképezni körbenézünk, belenézünk a keresőbe, megnézzük azt hogy mit látunk, tehát először szereplő nélkül megfigyeljük ezt a képet. Gondold végig ezt a képet anélkül, hogy rajta lenne a cica aztán mindehhez képest keresd meg azt a helyszínt, ahol majd ezt az egészet létre akarod hozni, mint történetet. Aztán beállítod ezt az egészet, felkeresed a helyszínt és utána mondod azt a cicának, hogy Mircike, gyere, játszunk! Mircike biztosan fog veled jönni, ha más nem akkor kis jutalomfalatkákat a zsebünkbe csempészünk, mert mindegyik kisállatnak megvan a személyisége, tehát mindegyiket máshogy fogjuk tudni odacsalni, és egészen biztos vagyok benne, hogy ő egy teljesen más helyszínen is ugyanígy lelkesedne ezért, hogy játszhasson a hógolyóval. Ha mindez létrejött, elkezdhetsz dolgozni. Arra mindig figyeljünk, hogy lehet, mi sokáig bírjuk ezt, de ők kevésbé - viszont az ösztön mindig erősebb hatás, magyarán én is játszottam úgy ezüstlabdával a cicával, hogy már lógott szegénynek a nyelve, el is szégyelltem magam, hogy én élvezem, milyen aranyosan játszik, ő meg már az ösztöntől hajtva tulajdonképpen a végkimerülés határára kerül, tehát legyünk tekintettel arra, hogy ezek nem örökkévalóan fenntartható helyzetek. Körülbelül fél - 1 perc az, amit ezek a kisállatok ezekkel a játékokkal jól kibírnak, utána már viszi őket az ösztön, de lehet, hogy ez már nekik nem tesz jót. Ez a kép nekem egy abszolút 3 csillagos kép és megvan a leckemegoldás is. Most azt mondom Brigittának, hogy várom a folytatást - tehát Mirci megmutathatja magát egyéb szituációkban is, ő egy játékos cica, így abszolút alkalmas arra, hogy instruáld. (hegyi)
értékelés:    

Hozzászólások

Köszönöm, igyekszem ;)

Örülök, ha tetszik :)
A kép pillanatában a neki dobott golyót már tovább is passzolta.

Olyan jót mosolyogtam ezen a képen:)
Elkaptad, és vajon a macska is?

Nem vagyok oda a cicás képekért, de ez remek. Itt nem a gazda szerepel, hanem valóban az állat.

Sándor. Számomra sem világos mindig, hogy mit csinál éppen,
de nekem biztos nem menne :)

János. Nem lököm, ugrott ;)

Fiatal, játékigényes cica, könnyű rávenni ilyesmikre... jó-pár hasonlóm van, de sajnos azok/sem/ látszóminőségűek.

félelmetes :) imádom őket!
remélem magától ugrott :D

Nahát, Brigitta, ez óriási. Csizmáskandur akcióban. Csak azt nem tudom, hogy hógolyózik, vagy táncot jár?

Új hozzászólás