Alkony

Alkony

Hogy ez a szőlő hogy került ide, hogy belógattad a képbe, vagy valami lugasnak a része, nem tudom, de azt hiszem nem is fontos. Ami fontos, hogy attól, hogy átvilágítja a szemeket a nap, ettől ad ez ennek az egésznek egy nagyon furcsa dinamikát. Még azt is mondhatom, hogy életet. Mert olyan, mintha ott belül valami ilyen kis szörnyecske meg akarna születni. Ott a szemeken belül. Miközben tudjuk, hogy ott a magot látjuk, de akkor is a fantázia az máshogy működik és ettől az egész nekem nagyon dinamikus, attól, hogy többféle tónust látok. Az egészen feketét, a majdnem teljesen fehéret, a kiégett roncsolódottat, tehát hogy sok minden megvalósul itt. És ez esztétikailag nekem rendben van és tömegben is. És én azt gondolom, hogy igen, ennek jót tett ez a fajta tónusroncsolás, vagy az, hogy ennyire leszűkítetted ezt az egészet és ennyire kopogós, keményre vetted. Mert ettől tud ez a néhány szem, ahol megtörténik ez az átvilágítódás, élni, lélegezni. Köszönöm szépen, 3 csillag és megvan a leckemegoldás is. (hegyi)
értékelés:    

Hozzászólások

Szia Brigi!
A te képedet választottam, mert ez a kép pont az, amit a Márton napi műsoromhoz elképzeltem. Ősz is, termékenység is, varázslás is. Nagyon jó hangulatú, jó üzenetű kép. Gratulálok és köszönöm!

Nagyon ott van az őszi alkonyati hangulat, a még erős, markáns fényekkel, és a napmeleggel ami már nem perzsel de még melengeti a lelket. És az őszi illatok is előjönnek, így teljessé téve az élményt. Tetszik. :)

Nekem ez a fotód is kifejezetten tetszik. Az egészségesen fényes, a megrágott és a sötét szemek nagyon beszédesek... Olyan mesélős fotó, sok beleélésre ad számomra lehetőséget. Mintha egy kis társadalom lenne, vagy akár egy élet pillanatai... Nagyon szépek azok az eres szőlőszemek, és nagyon tetszik, ahogy a sötétbe éket vág ez a fürt, a fényből pedig csak egy kis szálon lóg! A bal felső fatömeg tetszik kevésbé egyedül, mert gyengíti (jelentékteleníti) azt a szálat. De ez az én vízióm... :)

Jaj, ne, ki ne dobd azt a szegény laptopot ;)
Ez most egy ilyen képnek sikeredett, ilyen alkonynak.
Egy őszies, főleg takarva temetett, önmagát leplezett, s ezzel mindent kibelezett, hangsúlyozván a szeletet, mely élesen vakít onnét a sarokból, biztos pontból,
szemedet égetve, azzal a rágott szemmel.
Aha, azt hiszem, tényleg egy picit elvont gondolatfoszlány. vagy-csak vacak ;)
A leg... az egészben, hogy magamnak fejre állítottam, és elneveztem golyóblisi fának...

Ó, és én lógatom... de muszáj volt, mert onnét sütött a nap :)

Ó,hát ez nagyon hangulatos egy szőlőfürt. De szeretném, ha a fürt nem az égből lógna. Nekem hiányzik valami onnan, valami, ami tartja vagy mittudomén. Az is lehet, hogy csak nagyon vakít a jobb felső sarok. (Vagy csak a monitorom rossz.)Direkt csináltad? Mert hogy a naplemente az nyugodt dolog az éles ellentét a bal meg a jobb felső rész között meg nem az. Lehet, hogy ez most valami játék ezzel alkonyattal, valami elvont gondolat, ami erre az ellentétre épül? Vagy tényleg kidobhatom a laptopom.:)

Új hozzászólás