Van ezen egy pici szürke fátyol, emiatt ez a fehérség koszos lesz. Nem sok, de valamennyi van. Az előző képed, amit önarcképnek küldtél be, ahhoz hasonlítom ezt a képet, még akkor is, hogyha első nekifutásra azt mondod, bolond vagyok, hiszen két teljesen más dologról szóló képről van szó. Én meg azt mondom, hogy nem, mert ez a kép is te vagy, és ez is rólad mesél. És én azt értem, hogy az emberben megbúvó számtalan arc, jellemvonás, hangulat, különböző formákat igényel, vagy különböző formákban tud a felszínre törni. De mégis azt mondom, hogy ez a kép azért nem tud igazán lázba hozni, mert attól, hogy ez neked egy fontos valaki, ez a növény, attól még nekem nem lesz az, ha nem teszed fontossá. És nem attól lesz fontos – és ez most ellentmondásnak tűnhet -, nem attól lesz fontos, hogy beletolod az arcomba ekkora méretben. Mert így én például nem tudom eldönteni, hogy féljek-e tőle, mert felém magasodik egy ilyen szörny, vagy pedig tulajdonképpen ez egy nagyon kis picike, törékeny világ. Megint azt mondom, hogy a környezet sokat segítene abban, hogy a történet elinduljon, és közel kerüljön hozzám ez az üzenet. Most ez nem történik meg. (hegyi)
Zsolt köszönöm az értékelésedet. Azért annak örülök, hogy sikerült megijesztenem a nagy Hegyit egy picike virággal. Mindig nagyon örülök az első hóvirágoknak, és éppen ezért már sokszor próbáltam megörökíteni. Itt igencsak megtetszett, hogy rátaláltam erre az arcára is. Mintha most másnak mutatná magát. Az amúgy csoportokba verődően nyíló virágok helyett egy önálló, önmagát teljesen felfedő, szárnyaló madárhoz hasonlatos egyedet találtam, aki pusztán két dimenziót használva ügyesen álcázza magát akár egy tavacskában lebegő lótusznak. Sajnos, problémám van a fehérségével nekem is. Csak úgy tudom megúszni, hogy ne égjen ki teljesen a szirmoknál, ha nem hagyom azt... Még egyszer köszönöm a figyelmedet.