Hűtővíz

Hűtővíz

(A kislány a hasát hűti a vízzel)

Ez a kép egy jó tanulmány, és ezért nagyon fontos, és szeretném ezt az elején leszögezni, hogy az ember a hibáiból tanul. Lehet, hogy akkor, amikor exponáltad, pont attól, hogy ott voltál térben, és időben, tehát láttad, ahogy a kislány odaguggol, és utána láttad elmenni, neked ez egy logikus döntés, hogy ez a kép elkészült. De ebben a formában kimerevítve ez a kocka – nem is tudom, hogy hogy fogalmazzam ezt meg úgy, hogy ne legyen pejoratív a megfogalmazás – olyan cselekvéssort mutat, amit az ember nem szokott nyílt színen csinálni, és akkor most, ha lehet, értelmezze mindenki maga, hogy mit akarok mondani. Hogy nem a hasát hűti a vízzel, az biztos. Ebből a képből nem ez jön ki. Persze, mondhatod azt, hogy ez humor, és én azt gondolom, hogy igen, sajnos ilyen humorokat látunk az internet nagy részén, ilyen primer közléseket, amiben pont ez a félreértés, és a félreérthetőség az, ami a humor forrása, és én nem gondolnám, hogy ezek jó irányok lennének. Azt is megmondom, hogy miért. Van egy szereplőd, és őt tisztelned kell. Tehát a szereplővel szemben nem teheti meg az ember azt, hogy a kétértelmű fogalmazás irányában az ő kárára humorizál. Én nem gondolnám, hogy ez lenne a humor útja. Jó, hogy ezt feltöltötted, mert tudunk erről beszélni, és fontos, hogy beszéljünk erről, mert másképp hogy a fenébe mondanám azt el, hogy NE! csináljuk, ha nincsen kép. Nagyon jó illusztrációja annak, hogy miért ne. Azért ne, mert van itt egy kislány, és én nem azt akarom róla gondolni, amit te most mutatsz. Attól, hogy odaírod a leiratba, hogy a hasát hűti vízzel, ez a kép még az marad, ami. (hegyi)

Hozzászólások

Köszönöm! Nem egyszerű az a humor téma nekem. Nem igazán találkozom humoros helyzettel, vagy ha az volt, a képet újra látva, már nem is vicces. Próbálkozom...

Nekem nincs ezzel a képpel gondom. Szerintem humoros.
Megkérdeztem a Nejem, hogy neki mi a véleménye, női szemmel, lát-e valami kivetnivalót benne. Szerinte sincs benne ilyen, igaz, neki kizárólag a képen létható történés jött le, azaz, hogy egy kisgyerek a vízzel játszik. Nem tartja sem humorosnak, sem rossz érzéseket nem kelt benne. Ennyi félék vagyunk, és ennyiféle képen értelmezünk egy fotót.

Ha én magam vagyok a modell? Az lenne ám a képi humor! Ott guggolva, csuromvizesen.
Nagy sikerem lenne? : )

Hát ez elég kétértelmű :) Azt akartam írni, hogy szerintem a humor kategóriába való, és fellapozok, és mit látok :))) Szóval szerintem ez képi humor. Viszont, hogy ilyen ifjú kis hölgy a modell, ez meg árnyékolja kicsit a dolgot - no és mert tényleg sokmindenki esetleg zavarba jön tőle. A lánygyermek ártatlanság sztereotípiájához talán csak a ma született bárány fogható, viszont ez az ábrázolás kicsit kíméletlen vele, ami így már rapszódiát eredményez. Talán ha Te magad vagy a modell, ez másképpen értelmeződik...

Azért annyira nem durva, remélem.

Csaba, te ott voltál tudod, stb. De mi a képet látjuk és az finoman szólva feszengést vált ki.

Köszi! : )
Igen, mások is gondoltak sok mindent a képpel kapcsolatban. Ennek a félreérhetőségnek az élét próbáltam tompítani a képaláírással. Egy ártatlan szitu egy meglehetősen meleg napon. A kislány arca a rengeteg rohangászás miatt ilyen. Ez a "hűtés" egyben pihegés is, majd újra rohangálni kezdtek a Müpa előtti szökőkutak között.

Ellentétes érzéseket kelt bennem ez a kép... Fura a helyzet, mert elsőre nem egyértelmű, hogy mi történik, csak harmadszorra esett le, hogy ez valszeg szökőkút, a lányka arca is furán komoly. A szökőkút a bidé-hasonlatot hozza be nekem elsőre, ami még kényszeredettebbé alakítja a mosolyt az arcomon. Van egy kicsit alpári íze számomra, és elsőre inkább érthetetlen, mint humoros, másodikra pedig furcsa, de akkor sem humoros. A képaláírásod kellett, hogy kizárjam a nagyon fura asszociációkat. Csak hogy egy nézői reakciót is olvass itt. :)

Új hozzászólás