Azok Gábor, boglárkák, nárciszok. Az a bajom, hogy most valahol két világ határán vagyunk. Az egyik az, hogy a zöld és a sárga üdesége, ereje és tombolása legyen a képen, és ez nagyjából megvalósul a kép középterében, de hátul ezek a kékek, vörösek, meg ez az egész hátsó rendezetlenség kivisz ebből. Ha meg azt mondom, hogy oké, vigyen ki, mert ez a nagyanyám kertje, akkor meg többet kellene belőle mutatni. Vagyis vagy olyan nézőpontot találok, ahonnan nem kell a háttérrel vacakolnom, lényegesen több előtérrel, mert most az előteret levágtad, vagy elemelem ezt az egészet a lírába, és akkor onnantól kezdve csak a felütés, az idézet az, ami a boglárkákkal, meg a nárciszokkal történik, mert a háttérrel kezdek el dolgozni. Most valahol a kettő között megálltunk. Kinéztem a kertbe, van még ilyen virág, megismételhető, úgyhogy, ha van kedved, akkor gyorsan, most van az idő, hogy ezzel még dolgozzunk. (hegyi)