Elég szürreális a háttérben az a figurális megoldás, az a történet, ami ott létrejön, gondolom, világsztárokat akartak megidézni, talán Jimmy Hendrixet látom, Deák Bill Gyulát, Schwarzeneggert, meg nem tudom még kit. De most ennek az erejét, és annak a bemozdulásnak az erejét, ami egyébként egy jó kiindulási alap lenne, itt az előtérben álló két szerencsétlen nekem lerontja. Úgyhogy ha már, akkor nyugodtan vágd le a lábaikat, mert nekem azokra nincs szükségem. Ott, ahol a fém lépcsősor véget ér, simán vágható lenne ez a kép. Akkor sem mondanám, hogy száz százalékig meg lennék vele elégedve, de akkor legalább formailag feszesebb lenne az egész. Azért ez most nem olyan erős gyermekkor megoldás. Akkor lenne ennek hatása és ereje, ha hagynád a teret, hogy kihozza magából a legtöbbet, és ez az által lenne elérhető, ha ez a két ember tényleg ott a semmiben állna. Hogy van egy ilyen vurstli valahol a prérin, és van két már nem olyan nagyon fiatal, de azért még a gyermekkorával valamilyen kapcsolatot tartó felnőtt, akik nézik ezt a forgatagot, felismerhetetlen forgással - tehát a hosszú záridővel abszolút egyetértek -, és ábrázolnád azt, hogy ők magányosak. Akkor igen, akkor lenne hatása! Ennyire szűkre vágva ez a dolog nem tud működni. (hegyi)