Volt nekünk egy zenekarunk, az volt a neve, hogy Fényes Szelek, és ennek a zenekarnak a tervezett, de sosem jelent meg kazettájának - mert mi még abban gondolkodtunk, mert akkoriban az volt – borítóján is egy gyárkémény lett volna, tehát üdvözöllek az ipari zene őrültjei között, akik azt gondolják, hogy a gyárkémény füstje keletre száll. Amit hozzátennék, az az, hogy itt most a tömeggel van problémám. Ráerőltetted az egészre a felhőkkel ezt a nagyon komor ügyet, és ez nekem sok. Ezt az egész felső szürke felhőréteget én úgy, ahogy van, a francba levágnám, viszont oldalirányban meg nagyon is hiányzik nekem az, hogy hova száll ez a füst, tehát, hogy hagyjál már ennek egy kicsit több lírát. Nagyobbat szól, ha az ember bele tud szeretni. Hagyd, hogy beleszeressek ebbe a füstbe, hogy utána szégyellhessem el magam, hogy Úristen, de hát, én egy ilyen mocsadékba szeretek bele. Mert ha ezt nem hagyod, akkor onnantól kezdve elveszítettél egy ilyen dupla pofont. Mert az első pofont az ember primer módon megkapja, persze, koszos füst. De ha nem tudok beleszeretni, akkor utána nincs meg az a pofon, hogy a francba, de hát, én átértékeltem a valóságot. Visszaadom ismétlésre, lesz neked még dolgod ezzel, de nekem ezzel most túl sok bajom van. (hegyi)