Én azt gondolom István, hogy a témafelvetéseid jó ötletek, és örülök ennek a képnek, mert azt mutatja, hogy a hülyéskedésen kívül ott, abban a kis szobában, ahol te ezeket a képeket megalkotod, születnek azért gondolatok is. Nem kell ezzel vacakolni, tessék csinálni. Ha ebben a tempóban toporgunk, akkor azért abból nagy haladás nem lesz, a lustaságodat fel kellene számolni, és dolgozni, dolgozni és dolgozni, mert fontos lenne az, hogy az egyik lépés után a másik logikusan egymásra épülhessen. Nem lehet ekkora szüneteket tartani. Ami a képet illeti, ez a megoldás azzal, hogy a fény elé tartottad a kezedet, az expozíciós idő és a zár megválasztásával tulajdonképpen egy jó üzenetet ad, rajzos az egész. Amire érdemes odafigyelni, az az, hogy ezt az egészet maga az érzékelő mennyire tudja átvinni, tehát, én azt mondom, hogy ahhoz, hogy a tónusátmenetek normálisan megtörténjenek, ahhoz az kell, hogy kellő mennyiségű fényből kezdjünk el visszafelé dolgozni, tehát az úgynevezett érzékenységét a szenzornak meghagyjuk, és onnan kezdünk el visszafelé lépkedni. Ez akkor működik, ha 200 és 400 iso között van az érzékenység, és onnan egy nagyobb fénymennyiséget próbálunk utána rekesszel csökkenteni. Ezt azért mondom, mert amit én itt látok, és csak valószínűsítem, hogy minek köszönhető, mert magát a folyamatot nem láttam, de az él fényeknél elveszítettünk részleteket, és a szürke tónus is nagyon lépcsős lett. Ezt érdemes lenne majd kigyakorolni, mert ennek a képnek ezek azok a részei, amik információt hordoznak. Azt tenném még hozzá, hogy azzal nem értek egyet, hogy ne legyen minden éles ennél a képnél, ugyanis mivel kevés képelemmel dolgozunk, ezért a kisujj nem maradhat egy folt csupán, ott ugyanúgy igénylem, és szükség van arra, hogy a bőr pólusai megjelenjenek, mint a hüvelykujjnál. Ez tudom elmondani. 2 csillag. Tessék ezzel is foglalkozni, megkeresni azt a fénymennyiséget, aminél ez működhet. (hegyi)
értékelés: