violin

violin

Bara, annak igazán örülök, hogy újra aktív vagy, hiányoltalak a térről nagyon. Nem csak miattunk, hanem azért is, mert szerintem érdemes a képeidről beszélni, talán néhány meglátás segíthet neked is. Azzal kezdem, hogy nem, még mindig nem tartom jó ötletnek, ha a képre írtok. Egyrészt ronda, még ha szép írást imitáló betűtípust is választasz, de azért hozzáteszem, hogy én ezt finomkodónak gondolom, ugyanakkor védeni semmit se véd, viszont képalkotó elemmé válva olyan kosz, ami zavaró. Ami a képet illeti, a bácsi karakteres, megértem, hogy fotóztad őt. Azonban ha már fekvő az a kép, bár ennek okát nem értem, a "portrait" állóképes beállítás jobb lenne, de ha már fekszik, akkor a teret rendezni kell. A modell most le van csúszva, fenn a feje felett ok nélkül van sok tér, ettől alacsonynak hat. Aztán ott van a háttér kérdése, amiben a fa a fej mögött, a szobor, a néni fejét takaró hegedűnyak mind olyan ügy, ami nem szerencsés. Persze, nem sok idő van egy ilyen képhez, de attól nem kell félni, hogy a modelled majd úgymond szerepelni kezd a kamerának, hiszen eleve ezért áll ki hegedülni, tehát ha a kamerával megkeresed azt a pontot, ahonnan a dolog tere már működik, akkor se fogod őt elveszíteni. (A kép átkerül a szorgalmiba, mert a zene lecke megszűnik.) (hegyi)

Hozzászólások

Ó, ha csak ennyi lenne... :)

Ti éjjel 3-kor videókat nézegettek?

Megnéztem, igaz, renden, oké.

Letörik, nem kicsit. Ugyanis tessenek már ezt nem a képernyő elől kényelmesen megoldani. F@szom fotosop, lószart.
tessen megnézni Keleti Éva interjúját. Könyörgöm. :)

http://www.atv.hu/videok/video-20140401-...

Értékelésed szigorúságát most nem értem Zsolt, mert azért ez a fotó még az észrevételeiddel együtt is nagyon jó, nekem nagyon tetszik. A jobb háttér figuráit (urambocsátudomhogyletöritekakezemet!) le lehetne szedni könnyen.

Új hozzászólás