Ez volt a játszóterem

Ez volt a játszóterem

Hát, lehet, hogy megutálsz egy életre, de azt hiszem itt az ideje, hogy kertelés nélkül beszéljünk, főképp, mert néhány képed már bizonyította, hogy képes vagy arra, hogy megoldj dolgokat képileg. Az a helyzet, hogy ijesztőek ezek a gyerekfotóid. Egész egyszerűen félelmetesek, mintha valami horror-thriller képkockái lennének, és a szereplőd a következő pillanatban a kislapáttal kiásná a nagymamát, vagy fejbe vágná a nézőt. Hogy ez mitől van, együtt kéne megfejtsük, itt most a haj, a mosolytalan száj, a vádló tekintet mind belejátszik ebbe, és ami miatt ezt most leírtam az az, hogy nem az első gyerekfotód, ami ilyen, sőt, igazából mindben bujkál valami szomorú riadtság, valami borzalom előszele, valami dráma. Ha ez a cél, oké, én ezt is el tudom fogadni, sőt. De úgy sejtem, hogy nem így akarod. Vagy tévedek? (hegyi)

Hozzászólások

Még valamit: csillag akkor sem jön, ha valami nem világos, hiszen akkor hogy mondhatom, hogy 1, 2, 3 csillag, ha én magam nem értem, vagy nem vagyok biztos a szándékban? Csalás lenne, becsapás. Tehát nem csak a rossz kép, hanem a dekódolásában akadályozott kép is bekerülhet a csillagtalanba, de ez inkább a várakozásról szól, hogy fejtsük meg - ezért is lenne mindennél fontosabb, hogy ha kap valaki értékelést, arról beszéljünk, ne csak eltegyük a fiókba. (Ez nem rólad szól hanem általánosságban mondom a beküldő-elemző kommunikációra)

Azt gondolom, hogy a fotográfia mint alkotói irány sokkal kiszolgáltatottabb a valósággal szemben, mint a festészet vagy a rajz, mert akárhogy is akarjuk, de csak azt tudja megmutatni, ami megtörtént. A néző viszont ebben az értelemben nem tesz különbséget, abból tud építkezni, amit lát. A szerepe az alkotónak mindig ugyanaz: közvetít. De míg a festészetnél a rajzkészség mértékében esztetizálni kénytelen, hiszen nem a valóságot, hanem annak fejben tükrözött mását adja a nézőnek, addig a fotónál felerősödik a gesztus és képkivágás szerepe, mert hiszen amit látunk, az meg kellett, hogy történjen, különben nem kerülhetett volna a gépbe. Miért mondom ezt? Mert emiatt erősebb annak a szerepe, hogy mennyire koncentrált az adott pillanat. Egyszerűbben mondom és ez például az előző képedre utal: a festő nem fest le feleslegesen semmit, dolgozzon vele a franc, tehát nem fog odafesteni a képre gyűrött hátteret csak akkor, ha annak szerepet szán, míg a fotónál ez akkor is megtörténhet, ha nem vagyunk körültekintőek, tehát "véletlenül" is.

Itt a kérdés nekem azért merült fel, hogy mennyiben tudatos, mert a modell-néző viszonylatban te vagy a közvetítő kapocs, tehát neked kell tudnod, miért azt a pillanatot ragadtad meg, amit. nincs baj azzal, ha megzavartad és ez a zavarból adódó helyzet rögzül, ha ez akar lenni az üzenet, de a néződ nem tud másba kapaszkodni, csak amit lát. Neki a képhatáron túli világ sem térben, sem időben nem létezik. Neked igen, hiszen volt előtte is (játék) és volt utána is (visszatérés a játékba), de a néző így most azt érzi, hogy nem te, hanem a néző maga zavarta meg a gyereket, érted? Én zavarom őt, nem te, hiszen az objektív által én kerültem oda! Ez se baj, ha a néző érzi az indokát. Tehát ha zavarni akarod, ha azt szeretnéd, hogy kényelmetlenül érezze magát, az is tökéletesen rendben van, de akkor ez legyen határozott és erős alkotói akarat.

Számomra két dolog ad információt arról, hogy mi a véleményed a képről, az egyik, hogy mit írsz, a másik meg hogy hogyan értékeled (csillagok). Ezen kettő információ alapján következtettem arra, hogy nem tartod jó képnek.
Valóban nem az FF miatt van ilyen hatása a képnek, valóban azok a gesztusok, sokkal jobban befolyásolják ezt. De szerintem pl az is, hogy ez a kép nem szikrázó napsütésben készült, hanem napnyugta környékén.
És egyébként jól látod azt is, hogy megzavartam. Pontosan így történt. El volt merülve, és én szóltam neki, és amikor rám nézett már fotóztam is.
Természetesen nem az ennél a képnél írt elemzésed alapján állítottam, hogy a gyerekfotóimmal nem vagy jóban, hanem az alapján a sok beszélgetés, vita alapján amin már túl vagyunk ebben a témában.
Nem mondom, hogy igazam van, csak azt, hogy ez az érzésem.
Mindenesetre, köszönöm a higgadt reakciót, örülök.
És szerintem most már közelebb is kerültem az ennél a képnél kialakult véleményedhez.

Én azt nem mondtam, hogy ez a kép rossz. Azt mondtam, hogy ijesztő. A kérdés az volt, hogy ez tudatos, vagy sem, azaz hogy ezt akarod elérni? Én azt mondom, hogy képileg attól még nem lenne ilyen hatása, hogy fekete-fehér, hiszen sok FF kép születik gyerekekről, tehát ez nem ok. Az már inkább érdekes, amit a gesztusokról, szájról, szemről írtam, amiben sok esetben felfedezek valamiféle szomorúságot, űzöttséget, riadalmat vagy félelmet. Tehát még egyszer: nem rossz a kép, de az mindenképpen érdekes tendencia, hogy a gyerekkor és a gyermeki létezés az a képeiden több esetben tartalmaz ilyen konnotációt.

Amit írsz, hogy az elemzés nem a képről szól, nos, azt gondolom, hogy a képről csak annak hatása alapján tudunk beszélni, és ha a szerzői szándék és a nézőből kiváltott hatás fedi egymást, akkor célba ért az üzenet, én a képről beszélek, mi másról? A szereplő a képen egy vadóc, egy kis Maugli, aki a maga játékából feltekintve nyugtalanítóan lép interakcióba velem, a nézővel. Tekintetében szomorúság és kérdés van, mintha a titkait akarnám elvenni vagy felfedni és ezért nézne így rám, vádol, hogy zavarom, hogy betolakodom a világába. Ezt látom. De ebből arra következtetni, hogy a nézővel (velem) van a baj, mert hogy nem bírok a gyerek témával, nos azt gondolom, hogy ez nem ad választ arra, hogy mi volt az alkotói szándék, megkerüli a választ, ha a néző befogadóképességét vonjuk kétségbe. A néző tükör, lakmuszpapír.

Köszönöm az elemzést!
Nem, nem utállak meg :) Miért kellene :)
Szerintem egyébként Veled van a baj. Valamiért nem bírsz el ezzel a gyerek témával.
Az meg hogy ha azt mondod, hogy sok, sőt minden képemnél felfedezed ezt a hangulatot, akkor meg gyanakodhatnál arra, hogy ez nem véletlen, vagy ilyesmi. Miért baj ez, hogy ilyen hangulatúak a képeim?
Egyébként meg, ha félelmetes, ijesztő számodra, az miért egyenlő azzal, hogy rossz a kép?
Én fél sikernek értékelem, hogy hatott Rád, hogy keltett benned valami érzést, jelen esetben a félelmet.
Szóval én nem gondolom, hogy meg kellene fejtenünk azt, hogy miért ilyen hangulatúak a gyerekfotóim, mert ha ezzel nekem problémám lenne, akkor nem hozzád kellene fordulnom, hanem pszichológushoz.
Nekünk arról kellene beszélnünk, hogy ha ez a hangulat, akkor ezt mi erősíti, mi gyengíti, ilyesmi.
És ezek nagy különbségek.
Mert ha az a baj ezzel a képpel, hogy ijesztő, akkor azzal azt mondod, hogy ezt a szituációt, egy habos-babos, mosolygós vidám képpé kellett volna tennem. De ha egyszer én nem ezt akartam. Tudod jól, hogy meg tudnám azt is csinálni.
Szóval ezek miatt az elemzéssel ebben a formában nem igazán tudok mit kezdeni. Mert nem a képről szól, hanem a Te gyerekfotóimmal való viszonyodról, és az általános nem tetszésedről ezekkel kapcsolatban.
Remélem jól átmegy az üzenetem mondanivalója, nem szeretném ha elcsúsznak, mert nem szeretném ha azt éreznéd, hogy bármiféle indulat lenne bennem, nincs, csak próbálom én is megérteni, hogy miért van ez az egész.

Új hozzászólás