Valahol a Görgényi fennsíkon.
Jók a tónusok István, jó pillanatot fogtál meg, amikor fények segítenek abban, hogy ne egy primer üzenet jöjjön létre. A fotós megfigyelés egy fontos dolog, nem csak akkor fényképezünk, amikor a gép a kezünkben van, hanem akkor is, amikor csak úgymond a fényeket nézzük, egy-egy helyszínt esetleg többféle időpontban is bejárva. Annak, aki természetet, épületet fotóz, ez alap feladat, hogy a közlésnek megfelelő időpontot találjon, hiszen nem áll rendelkezésére lámpa és derítés, abból kell sok esetben építkeznie, amit készen kap. Itt ez megtörténik. De a kép még sincs rendben, ugyanis olyan sok áttörés van a képen, ahol átlátunk, hogy az már zavarja az értelmezést. Ezen segíthet az, ha távolabb megyünk és tárgyiasítjuk az egész helyzetet, ugyanis a néző ha látja, mi hogy történt, akkor ezek a zavaró momentumok kevéssé lesznek hatásukban erősek. A másik, amit sok esetben portrénál és gyereknél vagy házi kedvencnél mondtam, hogy ne sajnáljuk a nadrágunkat, térdelni, guggolni kell, akár le is hasalni, hogy azt a nézőpontot kapjuk, ahonnan esetleg a szitu értelmezése egybevág azzal, amit láttatni akarunk. Itt ha lejjebb lettél volna, akkor a ház nagyobb szerepet kap, a fák ágai jobban érthetőek, és főképp e kettő viszonya került volna helyre. Az ég annyira nem fontos, mint amennyire a ház. (hegyi)
értékelés:
István, akkor tud elvinni, ha a cím szövege talál kapaszkodót a képben -- vagy fordítva. Itt találtam kapcsolódási pontot, mert hát ez a viskó ne szépítsük pusztul. :) De indulhatunk a képből is, ahol van egy romos viskó, és a cím az ami ezen a vonalon tart. Szerintem ezért is szerves és fontos része egy képnek a címe.
Nyözö kedves, ha így értetted, akkor az is benne lehet - és akár hiányozhat amonnan. Nagyon jó hogy erről is beszélünk, mert saját bőrömön tapasztalhatom meg, hogy mi történik, ha a címből indulunk ki, pedig tudom, hogy gyakran utólag születnek címek (mint itt is). Tökéletesen értem amit írsz, mert engem is el tudnak vinni a címek. Elgondolkodtató, hogy egy jelző mennyire erősen befolyásol... pedig tudtam eddig is, de mégis más megtapasztalni. Most azt hiszem, jobb lenne ezért is csak ha Viskó marad a fotó címe. Köszi még egyszer!
Kedves István!
Azt hiszem akkor én értettem rosszul. A cím engem arrafelé vitt, hogy a pusztulás, elmúlás lenne az amit át akarsz adni. Ahhoz ugye sokféleképpen lehet viszonyulni, ezért írtam két lehetséges szésőségről, ami felé nem találtam a kulcsot. Biztosan van több irány is.
Köszi Nyözö a figyelmed!
Szeretnék válaszolni is, mégpedig hogy én melankóliáról nem beszéltem, ahogy dühről sem :)) A nyájat sem gondoltam a fotóhoz, azt Jánosnak adtam csak magyarázatként, hogy miért rövid a fű... Nem akartam nyájat fotózni itt, csak azt ahogy ez a viskó pusztul. Ilyen lett. Nem akartam sem drámaibbra, sem fennköltebbre venni ezt a pusztulást, tényleg nem volt semmi ideológiai töltet bennem. A helyet kerestem, a létószöget kerestem, a fényeket és árnyakat néztem az ócska kis gépen, ami akkor megadatott :))
Elfogadom, hogyha valakinek felkavaró, vagy zilált, széteső, vagy rapszodikus, karcos, mindegyiket elfogadom, és örülök, hogy megnéztétek, és szóltatok hozzá! Tényleg! Köszi!
Nekem ez ott kettős dolog, hogy most akkor az elmúlás, a pusztulás-e a lényeg vagy a szétrobbanás, a düh a pusztulás láttán lenne a veleje?
Az elmúláshoz, melankóliához számomra erősen dinamikus a kép, nem igen tud megállni a szemem rajta sehol sem, ettől inkább felkavar. Így talán az indulati megközelítés volt a célod István, de remélem ebben majd segítesz.
Nekem vagy sokkal szűkebben lenne érdekes, ahol kijön a dráma attól hogy a kusza képelemek eltűnnek, és elmélázhatok az idő mulandóságán, vagy egy sokkal tágabb, ahol akár a még ott legelésző nyáj is jelen van jobbra, amiben lehet egy kis optimizmus, amolyan az élet megy tovább vonalon gondolkodva. Így én most e között a kettő között billegek, és nem tudom merre is induljak.
Köszi GG a figyelmed! :) Egy kérdés is, komolyan érdekel: szerinted miért kívánna a téma lágyabb kidolgozást? Szerintem ez a világ nagyon kemény :) De mindez nem volt vezérlő elv. Amikor ránézek, én leginkább kusza vonalakat látok, mintha valami szétrobbanna éppen. Valami fura kettős érzésem van tőle, nekem leginkább ennyi. Köszi, és örülök, hogy aktiváltad magad nálam! :)
Nekem itt a téma és a technika üti egymást. Annyira éles, hogy karcol, míg a téma nekem lágyabb kidolgozást sugallna.
Igen, értem, és köszönöm a figyelmeteket újfent :) Nekem fontos volt itt az a párhuzam, valójában nem is a viskó, hanem a környezettel alkotott kapcsolatát éreztem. Vannak erről persze más fotós megközelítéseim is, de amikor rendezgettem most 1,5 hónappal később, ez talált meg, vagy el. Igazából nem mértem és nem is arányoztam. Azt a vegyes érzelmű pillanatot, vagy pillanatokat ez a fotó próbálja tükrözni, azt hiszem, ezért osztottam meg (kevésbé a lecke miatt, de nem bánom, mert így Zsolt majd mit szól hozzá...:)) A visszajelzésetek nagyon fontos, köszönettel vettem!
Ejj ezek a jószágok, hogy mindig csak esznek... :)
Tamás jól megfogta amit próbáltam mondani, hogy azonos hangsúlyban vannak a fák és a kunyhó.
Sok hangulatos elem van a képen. Szépek a tónusok is. Talán a képi elemek aránya nem elég határozott. A fák és a kunyhó azonos hangsúlyt kapnak.
A fennsíkon juhnyájak legelésznek mindenfele, az aljnövényzet rendezettségét ezért érzed - és tényleg olyan mintha fűnyíróznának (de tele van birkabogyóval a fű :)
Ez a faviskó pusztul, a környezet és a természet nem annyira, mint mondjuk idehaza megszoktuk azt a védett parkokon kívül... Vannak kontrasztok, tény. Köszi a figyelmed János! :)
Meglepően "rendezett" a föld, az aljnövényzet. Talán ettől picit kibillen a pusztulásból. Illetve valahogy lentebb, talán a jobb sarokba helyezném a viskót és fent nagyobb teret engednék. Vagy jóval közelebb mennék és kihagynám a fenti faág-katyvaszt. Vagy nem tudom, erre valahogy nem áll rá a szemem :(.
Igen, értem Zsolt, és köszi. Kirajzolódott a többiek hozzászólásaiból is, hogy nem eléggé letisztult, küldök esetleg másikat ugyanerről :)