Ez egy baromi nehéz terep. Ugyanis odáig viszonylag könnyű eljutni, hogy ha van bizalom a kisállat részéről felénk, nem dúvadként trappolva közelítünk felé, akkor a megfigyeléseinket, mint például ez a játék, le lehet kattintani. Onnantól bonyolultabb a kérdés, hogy ha mindezt időtállóbb esztétikai formába akarjuk csomagolni. Hiszen a lakásban ott a szék, a fény máshonnan jön, mint kéne, a macska naná, hogy a szőnyeg szélére fekszik, szóval ez nem megy máshogy, mint hogy az ember ha macskát akar pl. fotózni, akkor próbál olyan környezetet teremteni, egy vackot, ahová odacsalogatja, amit előbb kipróbál, hogy mi hogy látszik, mikor hogy jár a fény, honnan lehet fotózni, mikor, és aztán mint a pecás, vár méla lesben, hogy a kedves állatka lesszíves odatelepedni, ahová én akarom, és remélhetőleg azt csinálni, amit látni szeretnék. Tudom, ez szinte a lehetetlen kategória. Hát, igen, az állatmodell, az csak látszólag egyszerű, de ha az ember nem talált képet akar csinálni, akkor fel kell a gatyát-szoknyát kötni. (hegyi)