Megnéztem a tavaly készült képsorod, és az van, hogy amit ott kértem, hogy figyelj, abban nem érzek előrelépést. Kuszák a kompozíciók, esetlegesek a helyszínek, és az utolsó kép az egyetlen, amibe bele tudok kapaszkodni, mint kívülálló néző, de ott meg a nyereg csúnyán betakar a pasinak. De az a kép az, amiben van személyesség és lehet közöm hozzá általad. Szeretném, ha keresnél szituációkat, amiket mint történet megfotózol, mert kell gyakorolni azt, hogy mikor exponálsz és honnan. De az első lépés, hogy meg kell ismerni a programot, a célokat, az indokokat és neked kell lennie ehhez valami véleményednek, álláspontodnak, és onnan kell kezdeni a gondolást, hogy mondjuk utálom a bicajosokat, mert feltartanak a városban és csak mennek, mint az őrültek, akkor ebből az attitűdből kell elindulni. Persze, lehet objektivizálni egy dolgot, de az a lépés még odébb van, előbb kell a szubjektív közlési módot begyakorolni, mert abból jöhet majd létre valami olyasmi, ami bár hordoz téged, mint közlőt, de általánost keres az egyediben és egyedit az általánosban. Most az lenne a feladat tehát, hogy keresel egy összejövetelt, ünnepet, tüntetést, akármit, utánanézel a dolgoknak, elgondolod, hogy mit akarsz, akár előtte a főbb pontokat ahol ez majd megvalósul, bejárod, jegyzetelsz magadnak, hogy ha mondjuk ez egy vonulás, akkor a Deákon, a Moszkván a Felszabon vagy hol vannak a gócpontok, és utána ezt a tervet követve nyitott módon állva az egészhez reagálsz arra, ami történik. (hegyi)