Kétféleképpen tudjuk megközelíteni a képet, egyrészt onnan, amit a vásznon látunk, másrészt a cím alapján. Ha a cím nélkül látnánk a fotót, akkor mintha egy régi családi album egy kiragadott kockáját látnánk. Mi a Zsolttal saccoltunk: ő azt mondta, hogy körülbelül 10 évvel ezelőtti fotó, én közel 20 évre tippelek. A kép formailag minden tekintetben megfelel a családi emlékfotó kategóriájának: a dekomponáltsága, a kép nagyobb felületén lévő életlenségek, koszok - de ennek ellenére mégis trükkösen komponált üzenetet látunk, amelyben a perspektívának van elsődleges szerepe. Ebben a hosszú játszótéri pad segít nekünk, melynek egyenesei éppen a két főszereplő felé mutatnak, így a kép középpontja apa és fia, ahogyan apa biztonságot adóan körbeöleli a gyereket. De ez csak látszólagos biztonság, a kép nem vidámságot, hanem azt a mázgás, párás, szürke időszakot juttatja eszembe, amely még a Kőbányai Filmsúdió idejében a buszpályaudvarokat, a végtelen buszra várásokat, a művelődési házakat jelentette nekem. A szereplők magányosak, védtelenségük érzetét a pad perspektívája is erősíti, a lencse torzítása még erősíti ezt a távollétet. Olyanok, mint két sebezhető menekült, vagy mint két riadt vadállat.
A másik megközelítés a cím alpján képzelhető el, de a válaszok ott is hasonlóak, ugyanis a Staklerban folyamatosan csatornákban, hosszú folyosókon, termeken át vándorolnak, menekülnek és ugyanígy védtelenek. Talán még az is elképzelhető, hogy Tarkovszkij Stalker című filmjének megjelenése körül készülhetett a kép. Mivel nem új munkáról van szó, egy disznó - Gyula lassan úgyis kiskondás lesz. (szőke)
értékelés:
Ebben a hosszú játszótéri pad segít nekünk, melynek egyenesei éppen a két főszereplő felé mutatnak, így a kép középpontja apa és fia, ahogyan apa biztonságot adóan körbeöleli a gyereket."
Kedves Tanárúr.
Egy kicsit felületesnek teccett lenni. A „hosszú játszótéri pad", félrevitte a kép elemzését, ugyanis az egy meghatározhatatlan fémszerkezet, talán egy kimustrált futószalag.
Az „apa és fia", pedig.....ölemben tartom egy széttört próbababa fejét, „akinek" a száján jön ki a keze. Ez a belinkelt képen tisztábban látszik.
Bizonyos fajta biztonságot minden bizonnyal így is adhat a kép egyes szemlélőknek, de ezen csodálkozom.
A húsz év a közelebbi időpont.
Kedves Gyula, az elemzések úgy történnek, (és ez talán nem is baj) hogy a valódi weboldalon lévő képet mutatja meg nekem a Pdellus. Nem az eredeti képet. Csakhogy az Estiskola oldalra látogató néző is ezt látja.
A 70-es években az amatőrfilm mozgalomban amikor a budai fotó- és filmszakkör egyik szakkörtagja azt mondta Zolnai Palinak, aki zsűritag volt, hogy "azt így és így csináltuk" a Pali erre azt válaszolta, hogy a képen ez nem látszik.
Elfogadom az érvelésedet, de az itt látható kép szempontjából azt kell vizsgálnunk, ami itt látszik és amire ebből lehet asszociálni. Például a Hegyi-féle képen hogy van-e macska fotózva, csak te tudod, meg esetleg a macska. Föl lehet fedezni természetesen bizonyos segítséggel, ugyanakkor a kép szempontjából nem biztos, hogy ez a lényeges, hanem az összhatás. És abban biztos szerepe lehet mágikus üzeneteknek, rituális megközelítésnek. Gondoljunk itt például Jackson Pollock akciófestészetére az 50-es évekből.