Oké, Zsolt, ennek örülök :) Sőt, nagyon örülök. Szeretném megtanulni a technikai oldalát - akár valamilyen képzés keretében.

Ildi, én csak két dolgot szeretnék tudatosítani bennetek. Az egyik és legfontosabb, hogy az első az mindig a szakmai rész. Amíg az nincs meg, amíg abban bizonytalankodás van, addig nincs mire épüljön bármi.

A másik az önkifejezés igénye vagy az egyéniesség igénye. Fontos, de ezzel nem kell foglalkozni. Ugyanis ebbe lehet belebolondulni a legjobban. Ezt nem kell akarni. Majd jön. Én nem hiszm és nem tudok olyanról sem, aki ezen a vonal mentén ment volna, hogy ki akarok tűnni, ilyen nincs, mert ez hiúság, ez türelmetlenség, ez akadály. Nem kell ezt akarni.

Tehát akkor lejhet eljutni valahová, ha a szakmai alap nincs elutasítva, ha kilóra elkészül sokszáz és sokezer kép, ha "látva van" soktízezer kép, és kitartóan napi szinten van ezzel foglalkozva. Enélkül vagy bizonytalankodás van, ami kétséget szül és akadály, vagy pipiskedés és affektálás, pózolás.

Köszönöm a megfigyeléseidet, Zsolt, nagyon jó szempontokat nevezel meg, adsz nekik valóságot, ami számomra nem tisztult még le. Kétségkívül, aki ismeri a technikát, a megvalósítás nehézségeit, az tudja igazán, hogy a fotózás nemcsak dokumentálás, hanem mesterség. És amint a világításról szóló hozzászólásomban is látható, én még ismeretlen vagyok sok-sok-sok területén a fotózásnak. Szeretném megtanulni.

Egy kicsit mégis úgy érzem, hogy én egy másik szinten szóltam hozzá Attila felvetéséhez, mert amit Attila mond, az számomra egy olyan kérdés, amit az ember a legeleje után tesz fel magának, hogy a fotózást választotta mint önkifejezési eszközt, vagy egy eszközt arra, hogy kitűnjön, és ezáltal nem a technikai oldal okozta nehézségekről beszél, hanem arról, hogy van-e értelme egyáltalán fotókat csinálni, mikor azt már 100 másik ember megcsinálta.
És én itt úgy gondolom, hogyha a fotózás igénye és szeretete és egyáltalán, az alkotás igénye átvált abba a kizárólagos igénybe, hogy az ember kitűnjön, vagy hangsúlyosabb lesz, akkor egyre meredekebb lejtőt kell megmásznia az illetőnek ahhoz, hogy valami kivételeset - akár belülről, akár kívülről fotózva - alkosson. Önmaga ellen fog dolgozni a kétségei miatt.

Valószínű azért érint meg annyira ez a kérdés, mert én is voltam hasonló állapotban, csak akkor én nem a fotózásról gondolkodtam így, hanem mindenről.
Hogy nincs értelme semminek, mert a többi ember és a világ és amúgy is.

Nem egy kellemes állapot, bénító, szó szerint. Nem kis időmbe és szenvedésembe került, míg kijöttem belőle.

Az egyediség szerintem ott kezdődik, amikor az embernek őszinte, tiszta igénye van megszólalni bármilyen formában, és enélkül a spiritusz nélkül a legprofibb technikai tudás birtokában sem lesz igazán maradandó egy alkotás.

Ildikó, ne érts félre, jó, amit mondasz, de mégis ellenkezem. Oké, magadra kell figyelni. de szerintem ott rontja el sok ember, hogy egyből egyedi akar lenni. Nem lesz az. Azt nem adják olyan könnyen. Évek. És ez nem megkerülhető - viszont ha valaki beleesik ebbe a csapdába, akkor több veszély leselkedik rá. Az egyik, hogy becsapja magát, több valakiből összegyúr valami harmadikat, amire azt mondja, ez ő. Nem lesz az. Vagy, a másik, hogy elkezd tökéletesen kép ellenes képeket csinálni - na ezt el kell magyarázzam, érzem. Amikor valaki nem fotót csinál, csak fényképezőgépet használ, de valami elfuserált festményszeerű, vagy grafikaszerű izét csinál. Tehát amikor úgy keres új utat, hogy az ninvs alapozva. A harmadik, hogy aki túl korán hiszi magárül, hogy már egyedi, az nem fogja a szakmát elsajátítani. Soha. Mindig lesznek lukak. Ez amúgy az amatőrök szabadságána az ára szokott lenni, hogy lukas a tudás. És aztán embere válogatja, hogy ezt a lukat mivel tömi be. Sokan keserűséggel és irigységgel.

A másik, hogy ez az irány, hogy amit meglátok, azt fotózom le, ez csak az egyik irány, érvényes, de ezt hívom én kintről befelé fozótásnak, kinn az impulzus és én dokumentálom. A másik irány, hogy bentről fotózok kifelé, van egy vízióm, és megcsiálom képben. Ez nehezebb, mert ehhez ismerni kell a szakmát annyira, hogy az ne legyen akadálya ennek.

A jó világítás fontos, abban az értelemben, hogy kell elég fény. Főleg az egyszerűbb gépeknek. De ez, hogy "Jó világításban nem kell a gépen sokat állítgatni, utánszerkeszteni, és változatok ezreit lehet kipróbálni. " ez nem így van. Az utómunka legalább annyira fontos, mint a kép elkészítése. Enélkül félkész a munka.

Erre nagyon egyszerű a válasz. Igen, csináld meg. Sőt. Én azt is szoktam javasolni, hogy ha van olyan kép - fotósé, festőé, mindegy - ami megfog, avyg akit nagyon tisztelsz, nyugodtan tessék másolni, hogy meg tudod-e csinőálni, amit ő, mert ezzel nagyon jól lehet tanulni. És sok trükkre így magadtól rá tudsz általa jönni. Én a Manteegna képemet ezért is csináltam, mert érdekelt a perspektíva problametikája. Nincs még kész, lesz ismétlés. De más tudom, hogy mit rontottam el.

István, valamennyire egyetértek természetesen... Lehet így nézni a dolgot.

Ildikó, köszönöm, hogy hozzászóltál :)
Igazából a sok jó fotó valóban inspirál, ugyanakkor tényleg nagyon sok a jó kép is, és nehéz kitűnni ebből a sokaságból. És valljuk be, ez egy meglehetősen expresszív műfaj, szóval szeretne kitűnni az ember :)
A magabiztosságommal sosem volt baj :) Még ha rossz képet csináltam is, akkor is biztos voltam magamban :)

Oké, jó hogy nem maradok kétségben! :))
A kérdésre, jobban kifejtve: szerintem nem tudod megírni ugyanazt a verset, vagy lőni ugyanazt a fotót, persze hasonlatosat lehet (Most nem arról beszélek, ha szándékosan ugyanazt akarja lemásolni valaki) De szerintem minél több van valamiből, a kis eltérések is annál jobban felértékelődnek. Hiszen befele is minden végtelen, és az érzékelőkkel rendelkezők érzékelése is így finomodik. Szóval szerintem nem is ez a kérdés, hanem egyszerűen hogy az a valaki hisz-e benne, akar-e mutatni, mondani valamit, van-e véleménye, jelezni akarja-e hogy itt van, el akarja-e mondani, hogy milyen szép, milyen meglepő, milyen magas vagy mély az ő saját szemszögéből... stb. Keres-e valamit, meg akar-e érteni valamit... ilyenek. Vagy sem.

Persze, mégis, néha nagyon nem akarja akkor sem, ha egyébként igen. Mondjuk amikor mélyponton van az ember... értem. De ha fontos, ezen úgyis átlendül. :)

Szeretnék én is hozzászólni, Attila, a gondolatodhoz.
Legelőször és legalapvetőbben azt szeretném mondani, hogy addig nem fogsz tudni sajátos, egyedi, megismételhetetlen fotókat létrehozni, amíg másokra figyelsz és nem magadra. Ez az egyik leggátlóbb dolog abban, hogy az ember fogja magát, és a gondolatait képekbe, szavakba, hangokba öntse. Mindigis lesznek olyan emberek körülötted, akiket a te képeid és a te szavaid fognak érdekelni, nem XY-éi Jamaicából vagy Új-Zélandról. Ha ma egy virágot szeretnél fotózni, mert megláttad és szép és jó napod lett tőle, akkor fotózd le. Az a te virágod, akkor és ott és azért, mert foglalkoztál vele.
Én örülök a sok fotónak, a sok jó fotónak, engem inspirál és valami nagy egészhez tartozónak érzem magam tőle. De a rossz fotók sajnos engem is lefárasztanak, bár mikor ismerősök (nem rossz, de nem is jó) fotóit nézegetem, azokat is szeretem, mert őket látom mögöttük. A nagyon rossz fotók (pl. csücsörítéses selfie-fotók gumiemberektől), azokat a kor lenyomatainak tartom -...
Ha sok fotót nézel, egy idő után egyre magabiztosabbnak fogod magad érezni a minőséget illetően. Erre jó lehet ez a sok fotó.

Zsolt, én nagyon szeretnék a világításról többet megtudni. Jó világításban nem kell a gépen sokat állítgatni, utánszerkeszteni, és változatok ezreit lehet kipróbálni. Nagyon érdekesnek tartom, és olyan jó lenne élőben is kipróbálni. Ha kapok instrukciókat, már nem kezdek bele olyan vaktában.

Én is így értettem :)
De nem ebben a megközelítésben vetettem fel ezt a dolgot. Nem arról van szó, hogy fotózom, vagy nem fotózom, mert sokan vagy kevesen fotóznak, hanem inkább az, hogy ha már a kommunikációval hoztad párhuzamba, megírjam e ugyanazt a verset amit már megírt más.
Szóval elkészítsem e ugyanazt a fotót, amit már 100-an megcsináltak. És mivel napi több milliárd fotó készül, egyre többször készülnek ugyanolyan fotók is.
És igen, ennek nagy része ingerküszöb alatti, ahogy Zsolt is mondta, de ma már a jó képekből is brutál sok van. És amikor kitalálsz valamit, hogy milyen képet szeretnél csinálni, akkor ha előtte rákeresel a neten találsz 1000 olyat...

Bocsánat, jól megkevertem a dolgokat! :)
Attila, a válaszomat tréfásnak szántam, szóval hogy azért ne fotózzak, mert sokan fotóznak, olyan, mintha azért nem beszélek, mert sokan beszélnek. Erre gondoltam vele, és meg voltam győződve érthetőségemről :))

Zsolt: lehet akkor, hogy arról van szó, ki hogyan érzi magát? :))

Sajnos nem töltök elég időt fotózással. Részben azért is amit írtam, részben mert hogy én is találjak magamnak valami kifogást, kevés időm van :)
Igazad van abban, hogy nem kellene érdekeljen sok minden, és arra figyelni amit magam csinálok. Felül kellene ezen emelkedni.

Bocsánat, félreértettem :)

Azt nem tudom, hogy ebből kijönne-e 10 percnyi duma adáshoz, de véleményem van, pro és kontra is.

1. pro. valóban sok felesleges kép készül, ezt legjobban a közösségi oldalon (FB) lehet lemérni, mennyi szemét ömlik oda. Én ezt egyszerűen megoldottam, aki ismerősöm és túl sok cuki kutyás, édibédi gyerekes és foodporn képe jön, annak a követéséről leálltam, nem izgat, nem fáj. Ez ellen sok mindent nem lehet tenni, és akkor mág a japán turistákról nem is beszéltünk.

2. kontra. Azt is gondolom, hogy aki értéket akar létrehozni, annak ez nem fontos kérdés. Ugyanis az, hogy mennyi a hordalék, nem befolyásolja azt, hogy érték-e az érték. Magyarán: többféle hivatkozást hallottam már a nem elkészült képek okán. Nincs időm, sok a munka, fáradt vagyok, nincs kedvem, megcsinálta már más, már nem érdekel ez a téma, mást akarok fotózni... nem sorolom, kb ugyanaz, mint amikor a suliban a tanár tartósan beteg volt, vagy akár meg is halt, lebombáztán a sulit és tehén feküdt a sínekre, Karinthy ezt jól megírta. Dumák. Aki akar, az fotózik. És fog találni magának kihívást. Ha meg ki akarja menteni magát egy feladat alól, akkor az ellen én ágálhatok, de ez csak arra lesz jó, hogy elrontsa a napom, kérdés, megéri-e.

3. Személyes. Attila, én azt gondolom, hogy amellett, hogy persze nem tudom, mennyit töltesz a fotóval amúgy, de ami ide elszivárog, az nagyon kevés. Nem tartalmában, hanem mennyiségében. Ha akarsz fejlődést, haladást, akkor kilóra kell több képet készíteni, ezt nem lehet megúszni, még akkor sem, ha unalmas. Egy nyelvet tanulunk, amikor fotózni tanulunk, a képnyelvet. És mint minden nyelvtanulásnak, vannak rém unalmas részei. Szótanulás, nyelvtan, broáf. Segg kell hozzá. Nincs ez máshogy a fotóban sem. Ezért szoktam elszomorodni, ha valaki rátalál valami ötletre vagy irányra, és 1 hónap után elhal, mert kár érte. De ennél nem tudom érdekesebbé tenni - a 365 nap alapvetően erre lenne hivatott, hogy egyrészt rendszerességre neveljen, másrészt kilóra meglegyen az a 10 ezer kép, ami mondjuk ahhoz kell, hogy a rutin már működjön. Hát, valahogy így.

Hahó, Ati, azt én Mészinek válaszoltam, az ő kopasz fejire és pocakjára.

De ha ez nem érdekes kérdés, ne m kell beszélni róla. Csak bedobtam egy ötletet.

1 nem állítok, kérdezek. 2. tényleg érdekes kérdés ez számomra, mert a legdurvább vonzata ennek a kérdésnek amikor meggyanúsítják az embert, hogy lopta a képet, meg nem saját ötlet, stb-stb.--> Nem motiváló.
3. ha így fogadsz, akkor miért gondolod, hogy gyakrabban fogok jönni? :)
4. melyik rész valóságtartalma kétséges?

1. rég láttalak. 2. az utóbbi időben se kopasz se pocak, csak áttételek, ami nem rossz, de íg az állításod valóságtartalma kétséges. :)

Attila, elmondanám én is szívesen gondolataimat erről, de nem teszem, mert olyan sokan beszélnek a világban... ;)

Majd ha megint lesz egy kis lélegzetvétel a technikázás után, engem nagyon érdekelne hogy mit gondolsz Zsolt arról, vagy mit gondolnak a többiek, hogy manapság hihetetlen ütemben felgyorsult a kép "gyártás", és egyáltalán mi maradt az értelme a fotózásnak (évente kb 1000 milliárd fotó készül). Néha úgy vagyok vele, hogy egy-egy képet már el sem készítek, mert a héten már láttam másik 3 embertől ugyanolyat. A portréba tudok talán még leginkább kapaszkodni, mert abban mindig van valami más mint addig. Ez a rengeteg kép arra késztet, hogy próbáljak valami egyedit csinálni, de ehhez meg nem érzek magamban elég képességet, így sokszor elmegy az egésztől a kedvem...

Szerintem fogadd el a benned élő mikulást, barátkozz meg vele, és hozd ki ebből a legjobbat! :))) Szerintem amúgy jobban áll ez, mint nekem a kopaszpocakos... :))

és ez csak rosszabb lesz, kíváncsi vagyok, meddig bírom.

Nézem a nyitófotót, és azt látom, hogy kezdesz elmikulásosodni... :))

A kommentekben lehet írni, ha valakit valami téma érdekel, és ha van róla gondolatom, lehet belőle műsor. A kuszaság abból is adódik, hogy nem akartam fontossági sorrendet, mert az eleve úgyis mindenkinél más.

Nagyon tetszik a sorozat, az az érzésem, hogy mindig a napi hangulatodtól függ, hogy mi lesz a téma, eddig olyan kesze-kusza de pont ez az ami nagyon különlegessé teszi nekem! Várom a további részeket!