Első fejezet: Hétköznapi furcsaságok

Átlagos, hétköznapi dolgok sokaságával kellett bajlódnom még ott voltam. Itt van pl a mosás. "Nincs mosógépem drága!" hangzott a kedves szájából. Hát akkor nincs mese, irány a Central park, felveszem az összes szennyest magamra és úszom egyet az egyik tóban... Hosszas győzködés után beláttam, hogy a szomszéd házban lévő mosoda sokkal közelebb van és egy kosárba is levihetem a ruháimat. Háromféle nagyságú gép van. A kicsikben többnyire fehérneműt mosnak, de a legnagyobba szerintem egy komplett franciaágy is beférne. Az amerikaiak mindent kiszámolnak és arra a következtetésre jutottak, hogy egy háromfős családnak nem éri meg a mosógép, de egy négyfősnek már bűn lenne mosodába járni. Mindenesetre furcsa érzés volt mindenki előtt kipakolni a szennyesem, bár látszólag rajtam kívül ez senkit nem érdekelt.
   Másik furcsa dolog az ablak. Filmekből már ismerős lehet. Nem nyílnak, hanem le, föl tudod tologatni őket. Sokat gondolkodtam rajta, hogy miért is jó ez. Hát azért mert nyugodtan telepakolhatod virágokkal az ablakpárkányt, s nem kell lepakolni őket, ha ablakot szeretnél nyitni, de az igazi okot a légkondiban látom. Természetesen minden ház minden szobájában van légkondi, de nem csak a házak, hanem az üzletek, metrókocsik, buszok, mindegyikében. És természetesen nem csak dísznek vannak ott hanem működtetik is őket. Na az ablakhoz visszakanyarodva, vásárolsz egy légkondit, feltolod az ablakot, leteszed a párkányra, visszaereszted rá az ablakot, beteszed a két oldala mellé a hozzá kapott harmonikaszerű műanyag betéteket, hogy lezárd a lyukakat s mihelyt bedugtad a 110 voltba máris indulhat a hűvös fuvallat.
   A lakásba belépve rögtön a villanykapcsoló kutatására indult a kezem. Nem találtam. A plafonra szerelt lámpából lógott egy darab zsinór és azt kellett meghúzni. Eme tapasztalattal léptem be a következő szobába ahol rögtön a lámpa alá osontam, de a plafonon nem volt lámpa. Pfff. A szoba sarkaiban voltak apró irányítható fényű lámpák melyek többnyire a plafont világították, s az onnan visszavert fény egész kellemes hangulatot adott a helynek. A lámpák mindegyikének külön kapcsolója volt a hátán. Nagy izgalommal léptem be a hálószobába. Körbenéztem. Csak a plafonon volt lámpa de nem lógott ki belőle semmi. Hmmm na most mi van. Ilyenkor az ember hajlamos túlkomplikálni a gondolkodását és nem veszi észre az ajtó melletti tök hagyományos villanykapcsolót. Ezek után már nem érhet több meglepetés e téren, gondoltam mindaddig míg a kedvesem megkért rá, hogy kapcsoljam már fel az éjjeliszekrényen lévő kis éjjelilámpákat. Nagyon szép kis darab volt, fém talp, helyes kis ernyővel, ám kapcsolónak nyomát se látni. Ilyenkor egy férfiember is elgondolkodik rajta, hogy elkezdjen-e sírni, főleg, ha elektronikai műszerész a szakmája. Inkább a bamba nézést választottam, s kedvesem útmutatását. Csak érj hozzá a fémtalphoz, és most még egyszer. Látod, egyre erősebben világít. Negyedszeri hozzáérésre kapcsol ki. Elalvás előtt még azon gondolkodtam, hogy másnap első dolgom lesz egy zseblámpa beszerzése...
   A WC pedig a szívbajt hozta rám. Ha megnyomod a mögötte lévő csőre szerelt kis szelepszerűséget, akkora vákuummal húzza le a cuccost a mélybe, hogy igen csak erősen kell küzdened, hogy ki ne szedje a WC kefét a kezedből, s csak aztán jön az öblítés. Hozzáteszem mindezt olyan hanghatások kíséretében, hogy kedved támad visszaülni kicsit a kagylóra, ha másért nem is, csak hogy kipihend az izgalmakat.
   Nagyon tetszett, hogy az összes TV adást feliratozzák. Pont azt olvasod a képernyőn amit a hangszórón hallasz. Sőt! Néhány gyöngyszem: A főszereplő kimegy a képből és hallod, hogy becsukódik mögötte az ajtó. S már is jön a felirat: "door knock", vagy épp nem történik semmi, de a zenéből ítélve sejted, hogy mi következhet, s ismét egy felirattal lepnek meg: "dramatic music". Egyébként remekül segíti az angol kiejtés tanulását.
   Egyik reggel csőtörés volt az utcasarkon. Elég nagy forgalmú út. Jöttek a munkások, kiásták a csövet, a földet teherautóra rakták és elszállították. Mire kicserélték a csövet besötétedett. Hoztak egy hatalmas vaslemezt és a gödör fölé rögzítették. Simán át tudtak rajta menni az autók. Másnap visszajöttek, vaslemezt elvitték, földet visszahozták betemették a gödröt, leaszfaltozták, majd kijavították a gyalogátkelő és a kanyarodó sáv felfestését eme területen. De ezt is csak a magyar ember furcsállja.