Rendben, István, köszönöm a bátorítást :)
Akkor tudod te is, hogy van ez.
Az a helyzet, és ezt visszanézésnél neked is látnod kell, hogy te eltűnsz a sötétben, semmi gesztus, semmi közlés így nem tud átjönni, mert az a lámpa úgy kiabál, hogy mindent elnyom. Ha elé ülsz, legalább nem vakít, de akkor sincs elég fény, lapos lenne az arc világítása. Az egy dolog, hogy te ismered az arcod, de ha a köülvilágnak ilyen képet adsz magadról, az részben a bátortalanságról szól, részen a bújkálásról, és ezek nem jó üzenetek. Fontos lenne, hogy a 365 mellett elkezdd magad fotózni, részben hogy magaddal tisztába gyere, részben hogy magadon keresztül az embereket is megtanuld elfogadni és fotózni. (hegyi)
:) egy oldal van, remélem!
Amúgy a "lebukásom" tárgya az volt, hogy én a fotózásra akarlak sarkallani. A többi elmélkedés. :)
És én, mint szintén introvertált személyiség, egyébként értem amit írsz.
Köszönöm nagyon a meglátásaitokat, István és Attila.
Nem tudnék igazat adni egyik oldalnak sem, illetve mindkettőtöknek igaza van. Ha már ilyen általánosságban beszéltetek erről az önarckép-témáról, szeretném hozzáfűzni az én mostani személyes beállítottságomat, jelenlegi gondolataimat.
Tény, hogy valóban valamivel nyitottabb vagyok, mint azt az önarcképeim láttatni engedik. De az introvertált személyiségemnél fogva ez nem az a klasszikus nyitottság, amit általában az ember tapasztal és megszokott. Ha átlagot akarnék vonni a nyitott és visszavonult periódusaim között, valami ilyesmi kép születik, amit kitettem. Ebben a képben láttam meg azt az ellentmondást, hogy látszólag semmi okom nem lenne bezárkózni, én mégis, nehezen tudom elképzelni az életem állandó nyitottságban.
Na igen, ezzel most én is egyetértek :)
Lehet így is, és lehet úgy is. Vajon melyik az igazi? Vagy igazi e valamelyik?
Lehetek én ilyen, és olyan is? Mindkettőt be tudom mutatni egy fotón úgy, hogy az meggyőző legyen.
Ettől én még nem biztos hogy olyan vagyok.
Izgalmas kérdések ezek :)
:)) Nem adtam fel, tényleg leegyszerűsítettem pár benyomásra, szóval igazad van!
Persze, van azért más is. Nagyon érdekes például, hogy ugyanazt az élményemet el tudom mesélni úgy, hogy érdekes legyen a hallgatóimnak, vagy elmondhatom unottan, esetleg legyintve semmizhetem. Vagy másként: elmesélhetem az impresszióimat, vagy elmondhatom a valóság valósághű részleteit. Pl. elmondhatom egy utazásról, hogy milyen illatú ott a tenger, vagy részletezhetném az adatokat, hogy pl. milyen sorszámú útlevéllel utaztam. Mindkettő igaz, nem? Az illattal meg sem ismertem, meg sem ismertethetem a tengert, a számok sokkal pontosabbak, de mégis, melyik volt az utazás? Valami ilyesmire gondolok... :)
Túl könnyen feladtad az álláspontod :)
Én nem azt mondam, hogy nekem van igazam, csak elmondtam, hogy én hogy gondolom :)
István, szerintem nagyon leegyszerűsíted ezt a dolgot a "ki vagyok én kérdésben". Azért mondom ezt, mert a személyiség ennél szerintem sokkal összetettebb, minthogy megegyezzen azzal amit egy beszélgetés során, vagy egy találkozás során a másik ember megtapasztal belőle. Egy beszélgetésből biztosan nem lehet messzemenő következtetéseket leszűrni. Ha magamra tekintek, akkor vannak olyanok akik 20-30 éve ismernek és mégsem ismernek igazán. Ha ilyen egy ember mint én is (a skorpiók jellemzően ilyenek - állítólag), vagyis soha nem enged magához igazán közel senkit, akkor szerintem Tőle nem elvárható, és nem is lenne hiteles ha többet mutatna magából egy fotón mint úgy egyébként az életben.
Én nem ismerem Ildikót, így nem is erről a képről mondom mindezt, csak úgy általánosságban fejetettem ki az álláspontomat.
Egyébként értem a törekvésed, meg Zsolt törekvését ezzel a leckvel kapcsolatosan, és nem is vonom kérdőre a fontosságát, de emellett fenttartom a fenti véleményem is :)
Pl értem én azt, hogy mint fotó technikai értelemben deríteni és/vagy világítni kellene az arcot, de mi van, ha Ildikó nem akar ennél többet mutatni...
Rosszul hiszed, nem így vagy az aki vagy. Hallgattam rádióműsorod, egészen más személyiség rajzolódik ki ott. Van véleményed, szeretnél adni, megmutatni dolgokat másoknak, nagyon jóérzésű, és nagyon jó érzékű embert hallottam, aki a világ dolgaira nyitott, érdeklődő, kereső. Itt úgy érzem, iparkodsz ezt elrejteni. De tudom amúgy, hogy nem egyszerű mindezt képbe fogalmazni, és egyszerűbb elfogadni, hogy de "én nem vagyok alkalmas rá" :) Igaza van Hegyinek ezzel a mennyiségi elvvel, az segíteni fog. Mondhatni, mindenki abban lesz jó, amit gyakorol :) A kérdés mint mindig, hogy akarja-e aki... :)
Köszönöm, István.
Azt hiszem, én így vagyok az önarcképeken az, aki vagyok.
Amit itt változtattam volna, az a lámpa, hogy ne lógjon be, csak a fényét adja. De ilyen képet nem sikerült újra lőnöm a megváltoztatott háttérrel.
Nem vagyok egy egyszerű modell. Csak akkor működöm jól modellként, ha nem kell magamat beállítani, csak spontán lenni.
Van állványom, távkioldóm még nincs. Kéne egy, bár az is belelóg, nem? Ha például egészalakos önportrét fényképezek.
Egyébként ezt a képet feladatmegoldásnak szántam, Zsolt, az egészalakos önportré kategóriába. Bár a lábam lelóg, ezért nem tudom, elfogadod-e.
Szia, nagyon örülök, de nem tudsz becsapni, még most is bújsz! :)) (De hogy miért???)
Lámpa hátul erős, rajtad kevés a fény, hajad is takar, tartásod is nagyon bújós, zárt. De egyébként meg tök jó, hogy nyitod, és a legkézenfekvőbb modellt felfedezted :)) Csinálj sokat! :) (állványod, távkioldód van?)
Köszönöm, Zsolt, az értékelést. Nekem szükségem van arra, hogy a különböző "hangulataimat", arcaimat lefotózzam. Mint önarckép, valóban befeléfordulást tükröz, de nagyon örülök, hogy megszületett ez a kép. A változás folyamatban.