Nappal nem tudtam jó képet készíteni erről az épületegyüttesről, remélem az esti jól sikerült.

Szépek ezek a cukortartók, meg a jégkocka is, az égből kevesebb is elég lett volna, harmad ennyi. Nehéz dolgunk van, mivel nem szeretnénk ezeket az építészeti alkotásokat minősíteni, hiszen nem dolgunk, viszont nehéz elvonatkoztatni is tőlük, ha csak ez szerepel a képen. Ha eltekintünk attól, hogy konkrétan mit látunk a képen, akkor ez egy fotós alaplépés jó megoldása, egy disznó. De arra szeretnénk mindenkit bátorítani, aki a mi önképzőkörünkbe belép, hogy az ilyenféle sztenderdek helyett merjen bátrabban véleményt alkotni. Amikor külföldön járunk, lehet, hogy lefotózzuk az Eiffel-tornyot, de száz képből kilencvenkilenc másolat lesz, aminek eredetijét már más fotós megcsinálta. Jobban járunk, ha veszünk egy útikönyvet és azt visszük haza. Ezek az épületek, helyzetek, akár giccsek, akár értékes alkotások, már sokmilliószor le lettek fotózva. Itt a fotós csak szolga, mintegy "ingyér" megörökíti a látványt. Legyünk bátrabbak, keressük meg magunkat is a közlésben, a városban, a fényekben és formákban, képeslapot csináljon más. A befogadó, a néző ilyen esetben, mint ennél a képnél is, legfeljebb konstatálni tudja, hogy amit lát, ami a képen van, az az, ami. Színház éjjel. Szép. És megy tovább. A titkok, a személyes attitűd az, ami megállásra késztet. (szőke-hegyi)
értékelés: