Igen ez olyan elsőlecke hangulatú kép, szóval köszöntünk a téren Szilárd! :) Ilyen értelmezésben nagyon jellemzi a világodat szerintem, a matekos Homo Ludens bekukucskál a tükröződésben, akárcsak az ő "megfelelője" a fényképezőgép. Mint pi a 3.14-nek...

A tapadókorongos az megvolt nekem is, egészen addig szerettem, míg szemen nem lőttem vele a barátom, ami pillanatok alatt belilult, volt nagy ijedtség, és meg kellett ígérnem mindent. Kobozták is, szóval az ugrott. 

A kád az nekem nagy mesetörténet volt, medence ilyen kék színű műanyag hurkákból álló szélű felfújható volt, az is csak addig, amíg apám nem tette egyszer egy olyan helyre, ami szúrós fűnyavajákból állt és kibökték az alját. 

Na, ami a lényeg, akartam mondani, hogy a saját élmények is baromi fontosak, meg az is, és itt már az áttételezés jön, ami közös halmaz lehet másokkal. A direkt és indirekt közlés, az univerzális jelrendszer és a saját jelek, ez mind fontos és izgalmas kutatóterep lehet, hogy meddig tart a személyes élmény és honnantól lesz valami közös halmazzá. 

Elsősorban bújócskát szerettem, annak is egy tapadókorongos pisztolyos változatát, persze nem kádban. Kád meg a víz az már csak azért sem mert csak zuhanyzónk volt. Viszont volt egy medencénk az udvaron, nem nagy, kb 3m hosszú és másfél méter mély a mélyebb oldalon, szóval úszni csak kicsiknek lehetett benne, nagyobbaknak csak beleugrálni, azért nyáron az is nagyon jó volt. Apám ásta ki, meg mesterkedte össze a belső borítást műanyagból, hogy ki lehessen venni és könnyebb legyen kisikálni.

Kíváncsian várom, hogy mit szerettél játszani, elsősorban a kádban, a vízben, ez jó lesz.