Faur Anna és stábja látszólag egyszerű történetet vitt vászonra, még időben, mert talán a közönség emlékszik még a taxist brutálisan megrugdosó patacipős lányok történetére. Ez lehetett az alap ihlet, két külföldi színésznő a főszereplő, a Hunnia adott szárnyakat a vágyaknak... a képzelt vágyaknak. Ugyanis a legfőbb észrevétel a filmmel kapcsolatban, hogy szépeleg. A kitűzött cél gondolom egy női film lett volna, női szemszögből mutatni azt, hogy mi a szélekig sodródni, de talán épp a két külföldi főszereplő az, aki ezt lehetetlenné teszi. Más ott és más itt a szélen élni, és ha nincs pontos instrukciója, hogy mi a valóság ma Magyarországon, nincs miből merítsen a színész. Márpedig látva a képeket, azt kell mondjam, hogy olyan a film, mintha valaki mesélt volna a rendezőnek, hogy hogy is élnek a lecsúszott, senkinek se kellő, senkinek se hiányzó emberek, gyerekek, fiatalok. Mintha. De ez a mese másodkézből jött, ezért már benne van a mesélő is, a túlzás és a sablonok. Nehezen hiszem, hogy ne lehetett volna hitelesebb szereplőket találni a filmhez. Akik nem csak úgy csinálnak, mintha. Ez a minthaság az egész filmre rányomja a bélyegét. Hogy ez Sándor Pál prűdsége miatt van így, vagy Faur Anna nem mert mélyebbre menni, nem tudom. Lányok, akik túl öregek ehhez a szerephez, akiknél a dekadencia és lecsúszás csúcsa, vagy mélye az, hogy szájon csókolják egymást egy diszkóban. Lehet, persze, hogy van, akinél ez is már több a soknál, de hogy ez önmagában nem vezet el a brutalitáshoz, az biztos.
   Szerepelnek még taxisok is a filmben, valami seftelés is megy, de hogy mi, hogy miért törnek autókat, azt nem tudja meg a néző, hacsak nincs taxis ismerőse, aki rávezesse a megoldásra. De mondjuk ez mellékes, ettől még lehetne a film elfogadható. Azonban ahhoz, hogy ülve maradjak, hogy végignézzem a mozit, kell valami, ami húz, ami miatt érdekel, mi lesz a vége. Itt a film első tíz perce tökéletesen ugyanolyan, mint a közepe, vagy vége. Valahogy elvánszorgunk a végkifejletig, hogy a két lány elcsalja a sofőrt a senkiföldjére éjszaka, és ott végleg a tanácstalanság lesz úrrá a filmen. Nincs ötlet, nincs kitalálva, mi történhet ilyenkor, egyszerűen a látvány, a szövegek, a mese hiteltelen. Oké, hogy a két csaj eldönti, hogy nekik kell egy autó, és ezért akár meg is ölik a sofőrt, de amikor szembesülnek a helyzettel, amikor ott vannak a susnyásban, akkor legfeljebb odáig tudunk eljutni, mint feszültség, hogy az egyik csaj elveszti a láncát és keresi a sárban, aztán meg miután hosszan húzva a szemét közé viszik a hullát, beülnek a kocsiba és a kamera szemén át látva egy igen idegesítően béna ide-oda svenkeléses kvázi autóvezetést érzékelünk, aminek a rendőrök vetnek véget. És kész.
   Volt egyszer egy film, a miskolci boni és klájdról, és azt kell mondjam, hogy még az is izgalmasabb és hitelesebb volt, pedig beriarinál kevés manírosabb srácot lehetett volna találni ahhoz. És az mégis. Ez meg mégsem. Ha a cél a valóság, a helyzetábrázolás, akkor nem lehet úgy csinálni, mintha buli lenne - mellesleg nem hiszem, hogy egy házibulin szexfilmre onanizálnának a fiúk - nem lehet úgy tenni, mintha megdugnák, nem lehet úgy csinálni, mintha furujázna. Akkor ott szopás kell, kúrás és farokverés. Persze Sándor Pali kitért volna a hitéből, az lehet, de a kérdés, hogy a producernek csinálnak filmet, vagy a nézőknek? Mert nem mindegy. És még egy: el kell dönteni, hogy meglovagolják az alap sztorit, vagy se. Mivel a film végülis az újsághírre épül, kellett volna hozzá hiteles segítő, aki mondjuk elviszi a valódi éjszakába a rendezőt, az operatőrt, hogy ne nagypapáink sablonjait kelljen megfilmesíteni. Kár érte.