Ő is a barátom.

Nagyon jó az, hogy használja a fekete-fehéret, elsősorban azért, mert ez elősegíti a formai játékokat. Egy kerítésrészt látunk, ami körbekeretezi az arc részét, de érdekes módon ez a franciás simléderes sapka, olyan csibészesen, kanyargósan nagyonis beleilleszkedik azokba az ívekbe, amelyek aztán ritmizálnak az áll alatt a kardigán gyűrődésével, és ezek jól erősítik a bal oldali arcél elhajló formáját. Így az egész a félárnyékban tartott arc kap egy forgó keretet, ami beszív minket középre, és vágyódunk, hogy csak egyszer láthatnánk a tekintetét. Annak ellenére, hogy a képnek az a címe, hogy melankólia, de nekem ez a kép nem szomorú, hanem van egy furcsa időmegállítás, ahol nem tudom elképzelni, hogy a következő pillanatban nem néz fel és kacsint ránk, és mondja, csettintve az ujjával, hogy figyeljetek, én csak vicceltem, szevasztok. Van az egészben valami olyan lebegés, ami nem a melankólia felé, hanem abba a keserédes Szöszi szerelmei ízt ad neki. Ugyanakkor nagy titkok is vannak itt a száj mögött. Aláhúzandó, hogy ma nem ilyen világ van, és nagy dolog, hogy meri idedobni ezt az érzést, ezt a gondolatot. Az első pillanatban azt mondtuk Zsolttal, hogy de jó modelleket talál ez a lány. Aztán rájöttünk, hogy nem is ez a lényeg, hanem hogy nagyon jól dolgozik a fénnyel, a világítással, jól érzi ezt a helyzetet, amitől az emberek széppé, különlegessé válnak. Mindegy, ki a modell, az alkotót látjuk itt, aki tudja, mit akar üzenni. Közben Demeter is megnézte a képet és ő azt mondta, hogy ha felül azt a belógó ívet a jobb oldali hegyessel együtt levágjuk, nyugodtabb, még jobban az arcra koncentráló képet kapunk. (szőke)
értékelés: