Egy több részből álló vázlatsorozat egy darabja. Címmel, leckebesorolással bajban vagyok, utólag határoztam meg azokat. A sorozatot a készítés körülményei kötik még össze, ugyanis egyidőben készültek, mindig megnéztem mi lett belőle, és ahhoz igazgattam kicsit, módosítgattam, és így alakítgatta magát. De ezt az időbeliséget és sorozatot most elhagytam mégis, mert (bár van egy izgalmas fejlődése az egésznek, de) hogy megkönnyítsem az elemzést. Tartalmi mondandóm nem volt, csak utólag jöttek ilyen-olyan gondolatok, de valójában nem relevánsak. Egyedül a fény, a fénytörések, az árnyékok, a formai viszonyok érdekeltek amikor csináltam.
Azt hiszem értem GG. Próbálgattam, megnéztem, vágtam, maszkoltam kicsit, módosítva alább láthatod. Nem tudom, kicsit bentebb vagyok-e általa a megítélésed szerint?
Számomra e képen ellentétek vannak, formák, a fények és árnyak, és a világított felületek szóródásában és élességében is. Nekem nagyon tetszenek az árnyak a falon. (Helyesebb lett volna eleve fény-árnyék leckébe tennem, de ez mindegy már.)
Technikailag ez úgy készül, hogy hosszúexpózom, távirányító a kézben, vissza van hajlítva a kijelző, hogy lássam a kompozíciót - mivel én is világítom közelről - egy zsebkendőnyi komódsarkon :) azaz csupa sufnituning.
Az ötleted tök jó Zsolt, de az egészen másról szól, mint amit itt kísérleteztem. Köszi!