Akkor mondom, ha már nem kérdezted :)

A zavaró vágás tudatos, ahol sok beszédnek sok az alja, tempó, tempó, egymásra vágásnak hívják, ja. Idegesítő, de az még azabb lenne, ha azt hallanád, hogy ööö, meg hogy böfög.

Amúgy de. Az indulat volt a vezérlés. Az, hogy a kurva szájukat, hogy nem képesek legalább lefürdeni. Ja.

Ezt a hátrafelé nyitást érzem a Vígben, sokszor van ilyen, hogy már a mittom melyik utca forgalmát is hallom, mert annyira nagy tér kell. Nem szeretem a Víget, mert nem ember léptékű, olyan kandiscukor, amibe belevásik a fogad. Persze ettől még születnek ott jó darabok, mi is láttunk sok jót, de hozzám a kis színházak közelebb állnak. Vagy én ülök közelebb.

Akkor mondom, mi van, ha már kérdezted:
Az első részben zavaró a nagyon sok, apró ugrással járó vágás, mintha mondatonként lenne összerakva. Miközben a kamera, háttér nem mozdul, a szakállas pofa mindig villan egyet.
A második rész sokkal gördülékenyebb, látszik, hogy az alkotó itt elemében van, lendületből nyomja.
Tartalmilag az van, hogy érdekes hallgatni az előadások értékelését is, de aztán jön a második rész, ahol büdös fiatalok hordái, mobilfetisizmus és érzéketlen álldogálás akadályozza a főhőst a kulturális puncstortafogyasztásban. Itt ez emészthetőbb lett volna viccesebb, megengedőbb formában. Így felmerül az a megalapozatlan gondolat, hogy nem pont ez a felháborodásból táplálkozó indulat-e az, ami miatt a kisfilm elkészült és az eleje csak ehhez bevezető.
Ugyanakkor szívesen néznék még hasonlót, engem ez szubjektíve jobban érdekel, mint az objektívek. És akkor még egy kis történet, ami eszembe jutott:

Barátom egy évet halasztott az egyetemen bizonyos vizsgaeredményekkel kapcsolatos félreértések miatt, és ezt a Vígben töltötte segéd-díszlettologatói minőségben. Itt beilleszkedett a közösségbe, megtanulta a színészeket csoportokba sorolni (normális az, amelyik szóba áll a díszletessel). Egyik alkalommal jött a fiatal rendező (öreg díszletesek már csóválták előre a fejüket), hogy neki nem kell díszlet. Fiatal tologatók kezdtek örülni. De kéne még tér, mi az ott hátul? Hát az nemtommilyen függöny. Húzzuk fel! Na ez még nem volt elég, így felhúzatott minden függönyt, beleértve az utolsó vasfüggönyt is. Ami mögött, a színpad hátterében ott volt az összes előadás összes díszlete felpakolva. Így minden előadás előtt másfél órán keresztül mindent ki kellett pakolni az utcára, majd előadás után vissza. Színházzal kapcsolatban lehet, hogy mégis van olyan, amit az öregek jobban vágnak.