Szerintem nagyon is jól érzékelhető a valós világból, a megszokott viszonyrendszerekből való visszahúzódása az alkotónak, ebbe a mesei, misztikus történetbe, ilyenek az akváriumok, ilyenek a különböző makrófelvételek, ágyakban, szőnyegeken, kertben, nyilván az univerzum, az egész tér itt más szabályrendszerekkel tágul ki. Szóval ez egy jó irány, még az is, hogy a víz áttetsző felületét, ezeket a növényeket benne, ellenfényesen, egy sárgás lámpával szembevilágítja, és ettől ez még furcsább, meglepőbb, varázslatosabb lesz mindaz, ami ebben a mikrovilágban sejlik ahová el lehet menekülni az emberek valós létezési rendszeréből. De ennek ellenére mégis azt mondanám, hogy ha ezt a képet szeretni akarjuk, ahogyan az alkotó is, hiszen választotta ezt a kompozíciós rendet, talán az alap, konzervatív megközelítéseket kellene tartani, hogy valahol egy élességet, vagy egy kompozíciós ritmust az élességen keresztül meg kellene tartani. Tehát ez egy izgalmas irány, amit most elkezdett a Nóra a saját történetében keresgélni, de kezeljük ezt ugyanúgy, ahogyan egy portréval, csendélettel tennénk, azaz legyen élesség. Ez lenne az egyik út. A másik az, hogy amint ez elhangzott a táborban is, és több képnél is említve lett, azzal, hogy teret adunk, behozzuk a mélységélesség fogalmát is, vagy behozzuk az előtér-középtér-háttér fogalmát, itt a háttér az a falfelület, ami hátul látszik, a középtér ezek a vízinövények, amikből egy amorf forma jön ki, de én keresem az előteret, ami az üzenetet is kontextusba helyezné. (szőke)
értékelés: 
Nem nagyon akartam 'hagyományos', előtér-középtér-hátteres, élességes, csendéletes, stbstb fotót csinálni. Helyesebben ott és akkor egyáltalán nem akartam. Nem véletlenül került a vágy leckébe; formátlan, kavargó, életlen vágyak vannak rajta, csak a víz a biztos (amit itt olaj jelenít meg) a növények (amelyek szárítva úsznak az olajban, de nem élesek, mert nem a konkrétságuk, nem a fajtájuk a fontos), és a nap (a 'sárga lámpa'. Ennyit akartam lefényképezni, és így.