Hópelyhek utolsó tánca, mielőtt az aszfalra érnek és elolvadnak.

Egy nonfiguratív képet látunk, pontosabban - bár attól függetlenül, hogy az Ágnes elmondja, hogy mi az, ami a képalkotó eleme, tehát hogy a hóesés pihéit fényképezte le, de mégis – ez az örvénylés, ez a foltrendszer ez Jackson Pollocknak a munkáira emlékeztet, aki egy akcionista festő volt, és nagyon érdekes technikákat próbált alkalmazni azért, mert zenét hallgatott, és aközben ő egy ilyen felfokozott érzelmi állapotban követte el a munkáit. Ennél a képnél is ez az amit izgalmas, mégpedig a képnek tulajdonképpen azt kell, hogy mondjam, hogy a középső-felső részénél indul el ez a formai játék, ahol ez az egész örvénylés nagyon jól látszik. Annyi figyelmet talán megérdemelne, és annyiban megérné foglalkozni azzal a fajta technikával (nyilvánvaló nagyon reméljük, hogy hóesés most a közeljövőben nem lesz), hogy ha ezeket az eseményeket úgy próbáljuk meg elkapni, hogy figyelünk a környezetre, hogy mikor történik ilyen szélfuvallat vagy bármi, ami még jobban megbolondítja ezt a helyzetet. Ott a közepén ez be is indul, és a kép szélén is nagyon szépen látszik, a fölső szélnél, azok a bemozduló hópihék. Tehát az egész onnantól kezdve transzponálódik mondanivalójában. A képnek a felétől, tehát a közepétől a lefelé tartó része az nekem egy picit kérdéses, ott egy picit nekem túl sok a zaj, ott egy picit nekem olyan idegen dolgok is bekapcsolódnak, ami nem a hóesést mutatja. Talán abból kifolyólag, hogy ez valami éjszakai felvétel, ahol valamilyen tájban történhetett maga ez a helyzet. Nyilvánvaló, hogy ezt világítással, exponálási értékkel helyre lehet hozni. De mindenféleképp egy nagyon jó ötletnek tartom, és érdemes lenne ezzel foglalkozni. Ezt meg lehet ismételni avarral, ezt meg lehet ismételni esőcseppekkel, tehát nagyon sok minden olyan természeti helyzet van, ahol ezzel lehet foglalkozni. Javaslom az Ágnesnek, hogy ezzel foglalkozzon, a nyolcas leckére pedig egy jó meglátásnak tartom, három disznó. (szőke-hegyi)
értékelés: