Egy nem felhőtlen
de boldog gyermekkor

A Tamás egy egészen furcsa optikai megoldást használ, halszemoptiklát, ami minél közelebb vagyunk a kép széleihez, annál inkább extrém módon furcsán meggörbíti ezt a teret, és minél kijjebb haladunk a kép széleihez, annál inkább extrém módon torzít. Mégis, ezzel a torzítással létrehoz egfajta keretezést, egyfajta összefoglaló hangulatot. Hogy hol és mint történik ez az egész esemény, amit látunk, valószínűleg valamilyen villanyoszlopra, vagy buszmegálló oszlopára, vagy valamilyen háztetőnek az oszlopára mászik fel a kislány, de ezt nehezen tudjuk megállapítani. Talán a kép széleinél valamennyi információt kapunk abból a tárgyi környezetből, ahol ez az esemény lejátszódik. Én most nagyon apró dolgokat fogok mondani, ami miatt ez a gyermekkor leckében számomra nagyon is jól működik. Ilyen apróság az összeszorított láb, ilyen apróság a félrebillent fej mellett az oldalt elmozduló haj, az a kapaszkodás, az a tekintet, ahogy ez a gyerek ide ránk tekint a nézőkre, az a póz, maga az a helyzet, hogy lényegesen fölénk emeljük ezt a gyereket, tehát tulajdonképpen elbújik, fölmászik egy ilyen oszlopra. Ezek az élmények valószínűleg közös élmények, mindannyiunk életében előfordultak ilyen helyzetek, és ezeket a közös élményeket hívja elő Tamás ezzel a technikai megoldással. Én magam nem nagyon szeretem ezeket a torzított játékokat, mert nagyon hamar kiismerhetőek, és nagyon hamar devalválódik úgymond az értékük, de itt mégis azt mondom, hogy indokolt, és egy jól használt eszközt kapunk. Tehát ezáltal ez a kép egy nagyon jól megfogalmazott üzenetté válik, és annak nagyon örülök, hogy a Tamás ráadásul meghagyta azt az élményt, az az elbújásélményt, azt a szemérmes játékélményt, ami ezen a képen látszik a kompozícióval, és azzal, hogy hova tette a kamerát. Tehette volna ennél sokkal rosszabb helyre is. Úgyhogy én azt gondolom, hogy megvan a három disznó, és köszönöm szépen a feltöltést és ezt a fajta bemutatót. (szőke-hegyi)
értékelés:

Hozzászólások

Önkéntes igazságosztás című műsoromhoz ezt a képedet választottam illusztrációnak.

(méé van az, hogy néha átugrok képeket és nem veszem észre?)
ez nagyon jó. pont ilyenek a gyermekkori emlékeim, ilyen burokba foglalt dolgok amikben otthonosan mozogtunk, ami megvédett körülölelt függetlenül mindentől, amiket ha gondosán megvizsgálok csak az égre meg egy-egy villanó szempárra emlékszem. ez nekem nagyon betalált.

Új hozzászólás