Önfejű gyermek voltam. Anyám mindig kérdezte: Kell, hogy mindig tied legyen az utolsó szó? És kell... azóta is. Az életemben volt egy defekt. Ott elvesztettem valamit, amit azóta is keresek. Túl fiatal voltam akkor, hogy megértsem az üzenetét. Gyermekeim anyja vagyok. Szeretem őket. Betakarom, megsimogatom mindkettőt, de már megyek is tovább. Mert nekem nem elég az otthon nyugtató melege. Nem elegek a meghitt esték, kézenfogós erdei kirándulások. Az eszem már máshol jár, a lábam az itthoni tájat tapossa. Meg akarom menteni a világot... de még a sajátomat sem sikerült megmenteni.

Hozzászólások

erre csak most akadtam rá, de nem tudok szó nélkül elmenni mellette. nagyon-nagyon tetszik!

Bóka László: Ki van jelölve a helyed

"Ki vagy? Vigasznak, írnak szántak,
menedéknek, oszlopnak, szárnynak.
Ki van jelőlve a helyed,
ne nyugodj, míg meg nem leled."

van az a típusú ember, aki sohasem jut elég messzire - mert mindig van előtte újabb, és újabb távlat :) én megbolondulnék, ha nem így lenne. és - szerintem - semmi gond azzal, hogy az ember többre vágyik a hétköznapoknál, vagy nem kötik le annyira, mint másokat. én is néha nehezen, vagy sehogysem tudok odafigyelni a körülöttem zajló dolgokra, mert a fejemben éppen egy új dallammal vagyok elfoglalva :)

Ha a sors lép, lépjél te is . A kívülállónak lehet úgy tűnik , nem messze jutottál, de talán belső utadat bejárod .
Hegyek, völgyek, öröm és bánat.

(néha én is léptelen vagyok...)

Új hozzászólás