Linz

Gábor nagyon szereti megfigyelni a múlt csodálatos, ember által alkotott eseményeit, legyen az természeti jelenség, legyenek azok állattartással kapcsolatos történetek, legyenek azok épített környezetek. Itt is ugye egy épített környezetet látunk, ahol eleve a kameraválasztás, kamerahelyzet választás is egyfajta tiszteletet sugároz, mert egy óriási szakrális építményben, az ember által alkotott teret csodálja, arra tekint fel, ahol mint virágmotívumok jelennek meg ezek az óriási terhek. Ugye ezek hatalmas súllyal nehezednek az oszlopokra ezek a tetőfelületek, és tudjuk azt, hogy ezek a korszakok a gótika és a későbbi építészeti stílusok is nem birtokoltak akkor még olyan különleges technikai eszközöket, amely ma már rendelkezésünkre áll, és mégis a mai napig ezek a csodálatos építészeti formák léteznek, állnak, sokkal jobban, mint esetleg a XX. század építményei. Ilyen értelemben ez egy jó kompozíció és egy érdekes megfigyelés a templomi környezetből. Ami nekem egy zárójeles megjegyzésem lenne, vagy egy érdekesség, hogy magán a tartóoszlopon, ezen a mészkőfelületen külső beszűrődő fények, foltok jelennek meg. Most jelen pillanatban nem eldönthető, hogy olyan minthogyha egy ilyen exponálási, vagy exponálásból, laborálásból adódó fehér fényfoltok lennének, kiégett fényfoltok, vagy pedig a színes ólomüvegablakokon átszűrődő fény hozná létre ezeket a szép és absztrakt folthatásokat. Megmondani nem tudom, hogy hogyan lehetne evvel még pontosabban játszani, de az biztos érdekes párhuzam lenne, hogy amíg egy úgymond megszokott belsőépítészeti fényképet látunk, közben egy kicsit a fotós lelki játékossága megfigyeli és behozza valamilyen módon kompozícióban, vagy fényhatásban fölerősíti ezt az abszurd fényjátékot, ami az oszlopon jelenik meg. És ennek a kettőnek, a racionális és az álomszerűnek a kettő párhuzamba állítása esetleg egy még erősebb képzőművészeti eredményt hozhatna ennél a képnél. De úgy gondolom, hogy a három disznó megvan. (szőke)
értékelés: