A kép valószínűleg a címből gondolva, Gustav Klimt festőművészre utal, arra a Bécsben élő csodálatos festőre, aki tulajdonképpen mestere Egon Schiele-nek, de arra a mesterre is, aki akkor, abban az időszakban, abban a városban hatalommal, tudással, kulturáltsággal rendelkezett és azzal a fajta hatalommal is, amely komoly polgárasszonyok részére folyamatos csodálatot váltott ki a mester iránt és a mester átriumos belső műtermében nagyon sok, és különleges portrét, modellhelyzetet hoztak létre. Klimt tulajdonképpen egy Krúdy figura volt, de éppen nem az anyagiakkal küszködve, hanem avval a fajta vérbő, életszerű történettel, amely erre a bizonyos boldog békeidőkre jellemző és egy osztrák környezetben jelen volt. Ugyanakkor magát a képet a képpárt, én nem elsősorban a klimt-i, hanem inkább az Andy Warhol-i pop-art világába postáznám tovább, annál is inkább, mert a vasaló, a vasalódeszka, ez a fajta szürkés tónus, a cipő és a férfi szereplő rock öltözete, farmernadrág, mindezek nem a szecessziót, hanem épp ezt a fura Marilyn Monroe-i világot idézik. Másrész pedig nekem valahogy az az érzésem, hogy a klimt-i világ folyamatosan tele van vibrációval, de folyamatosan tele van érzékiséggel is. Ennél a képnél pedig maga az érzékiség az inkább egy fád, inkább egy eltartott tükörszerű létállapotnak a rögzítése, ráadásul abszurd módon ábrázolva, hiszen minden mondható a vasalóra és a vasalódeszkára, de az, hogy véletlenül került a képbe, az nem. Színvilágában is eltér a két kép. Talán annyit tettem volna, hogy a vasalószerkezet vászon rúd formája, acél meghosszabbítása, ami egyértelműen egy fallikus szimbólum, ezt egy picit mozdítottam volna el jobbra, hogy az X alakú lábak talán ne zavarják a női-férfi attribútum helyezkedését, egy picit ezzel még dolgoztam volna, de én ezt jó iránynak tartom és nagyon remélem, hogy a Tímea foglalkozik még ezekkel a helyzetekkel tovább. Ezek tulajdonképpen színpadi, színházi helyzetek. Rengetek előkészítést, rengeteg lebonyolítást igényelnek. Ezek filmes szituációk, nyilván ezeket gyakorolni kell, nyilván nem mindegy, hogy a szereplők hogyan vannak ezekben a helyzetekben, annál is inkább, mert ugye nem csak egy belső személyes és privát történet zajlik itt, hanem manifesztálódik az egész a fényképezésen keresztül. Tehát ez egy színházi pozíció. Épp ezért ezt zárójelben mondom, hogy nagyon komolyan kell venni, ezekre időt kell szakítani, sok verzió kell létrehozni, hiszen úgy tűnik, hogy fontosak azok a közvetítések, amelyeket az életedből, életedről egy színházszerű helyzetben üzenni szeretnél. Úgyhogy ezekhez további lelkesítést szeretnék adni, hogy dolgozzatok, menjetek ezen az úton és bátrabban, ne ennyire szégyellősen. Úgyhogy ez kettő disznó, de csak azért, mert nagyon remélem, hogy tudtok tovább dolgozni és hogy ez nem csak ennyi volt. (szőke)
értékelés: