Zöld erdőben jártam... egy szép rétet láttam...
   Egy réthez értem... Lábaim nem értek a talajhoz, felette suhantam, és így belebegtem a virágokkal és dús fűvel borított tisztásra. Egy erdőben volt a hely, de ez most lényegtelen.
   A rét egész méretes volt, nagyjából akkora, mint mondjuk a Hősök tere Budapesten, s a közepén egy fa állt, erős, de hajlékony, sok ággal és dús lombbal. Későtavasz, vagy koranyár volt...
   Belebegtem a fához, és bebújtam a lombja alá, ami lent sátor-szerűen hajlott a környezete fölé. Ezért itt kevés napfény érte a talajt, így nem volt igazán se fű, se virág, volt azonban vastag levélszőnyeg és moha is. Mindez puha volt és szép. Egy kis kalyibát eszkábáltam képzeletben a fa köré úgy, hogy a fa volt a közepe, a kalyiba kör alakú, és kényelmesen tágas. A réten végigfuttattam mind a négy évszakot, egymás után többször is, szépen, lassan, megfigyelve, hogy miként változik a látvány, az élet... Bebújtam a kunyhóba, és onnan is kinéztem az ablakon, az ajtón, így is megnézve az évszakok váltakozásait.
   Bebújtam a fába is, és eggyé váltam vele, és így most egy teljes, 360 fokos körben láttam a rétet, ami egy érdekes élmény volt, hiszen bár közel 180 fokban látok egyébként is, ez meglehetősen szokatlan volt. Elmerengve néztem az évszakok körtáncát. Most gondoltam egyet, és felosztottam négy egyforma részre a rétet, és sorban tavaszt, nyarat, őszt és telet varázsoltam beléjük, majd ezt kezdtem el forgatni körbe a réten.
   Ezzel elszórakoztam újabb pár évet, majd eltüntettem a kunyhót és ismét egy koranyári időt teremtettem, és kibújtam a fából, amitől most pár méterre növesztettem egy érdekes virágot. Furcsa egy képződmény volt, mert volt benne rózsa, pipacs, tulipán, őszirózsa, kamilla, nefelejts, meg még egy s más. De nem több virága volt, hanem egyetlen egy, és abban voltak benne mindezeknek különböző jegyei! Finom kicsit édeskés, de leginkább szabad szellő illata volt.
   Belebújtam a virágba, és belőle néztem ki. Néztem a Napra, a Holdra és a csillagokra, ahogy váltakoztak a nappalok és az éjszakák, és néztem, ahogy ismét körbetáncoltatom az évszakokat, ami közben a virág élve maradt, és olyan tapasztalatokat szerzett, amivel gyakorlatilag mindent túlélhet.
   Kibújtam végül a virágból is, és elkezdtem emelkedni. Egyre magasabbra, s a virágot már alig láttam. A fa is egyre kisebb lett a rét közepén. Érdekes volt, hogy a rét egészen szabályos kör alakú volt. Ahogy tovább emelkedtem, a fa a közepén már csak egy pöttyként látszódott a kör közepén, és így egészen olyan volt az egész, mint a Nap egyiptomi szimbóluma, amit ma is használnak a csillagtudományokban: (.).
   Még tovább emelkedtem, s már a rét látszott egy pöttyként, majd el is tűnt, a s Föld látszott az űrből. Tovább haladtam... S egyesültem a Nappal, belőle tekintettem a Földre is, és a többi égitestre, hiszen egy vagyok a Nappal és a Fénnyel...

Budapest, 2009. június 30.