Az a nagyon fontos Ágnes mostani képeiben, hogy folyamatosan keresi a nézőpontokat. Keresi az anyaggal, a felületekkel, a helyzetekkel, az emberi szituációkkal kapcsolatban a nézőpontokat. Ennek a képnek is az az erénye, hogy – ha jól látom gyermekláncfű, meg talán hereföld, vagy valamilyen ilyen növény rengeteg – lebújik a kamerájával, a kamera szinte beleszimatol itt a növényekbe és ebből az egész földközeli alsó gépállásból fényképez. Ettől őserdőnek tűnik az előtérben lévő növényrengeteg és ha egy picit mozdítva van még a kamera talán jobbra, akkor a háttérben lévő erdei felület, hegy is még kompozícióban is a helyére ugrik. De. Talán ez egy kirándulás elkapott képe, pillanata, amelyben nem biztos, hogy 100 százalékosan megfelelőek az előtérre vonatkozó fényviszonyok. Ugyanis ebben az erős napsütésben fölülről megvilágítva ezek a kis növénykék nem válnak el egymástól, hanem egy ilyen maszattá állnak össze, egy zöld festékfelületté, pedig ha az ember folyamatosan sandít, akkor látja, hogy mennyiféle különböző izgalmas levélforma, lándzsás útifű és sok minden más kandikál itt ki. Ha mindez egy surlófényben, hajnal vagy este, vagy délután és az este közötti időpontban lenne fényképezve – az esti időszakot demerungnak hívjuk, amikor naplemente van – ezek olyan megvilágítást kapnak, ezek a kis növények, amitől a háttér és a közvetlen közelünkben lévő előtér még jobban térbe kerül. És talán akkor egy pontos élesség beállítással valamelyik virágszirmon, levélkén pedig létrejöhet mindaz, ami most ennél a képnél első ránézésre hiányzik, hogy valami katicabogár, vagy Sokol rádió vagy én nem tudom én mi, valami itt a mostani képen nincs jelen. Lehet ez egy bekandikáló láb, vagy bármi, de nincs jelen ezen a képen. Abban reménykedem, hogyha egy másik időszakban, másik fényviszonyban fényképeznéd mindezt, akkor a tárgyakon megjelenő fényfoltok, csíkok, azok megoldhatják azt a hiányt ami ezen a képen nincs jelen. Szeretem ezt a képet, de a fölsoroltak miatt csak egy disznót tudok rá adni. (szőke)
értékelés: