Viktória cipőkorszaka, mint ahogyan Picasso-nak is vannak kék és rózsaszín korszakai és a Viktória képeit végignézzük, cipőben nagyon jól tud mesélni. Cipős történetekben felnövekedéseket, szerelmeket, elválásokat, még tán a disznóvágást is könnyedén meg tudná oldani. Tehát a történetiséggel nincs baj. A formavilággal nincs baj. Ugyanakkor valami miatt van az egészen egy ilyen furcsa barnás máz, ami inkább múltidézővé próbálja tenni ezt a képet, miközben azért a cipők szociója, a cipők formája, a cipők pikantériája, vagy ezeknek a cipőknek a szexusa mást igényel. Vibrációt, vidámságot, pimaszságot és valami miatt ez a barnás tónus, amit most az egész kép kapott ez a lózung eltünteti mindazt, ami nagyon jó meglátással, nagyon jó kompozícióval a képen, ezen a fordított szívformán jelen lenne. Úgyhogy nekem most, miközben ezt a képet is nagyon szeretném szeretni, ez egy egydisznós kép. Jó lenne, ha már a cipő egy közlési formanyelv lett, Viktória ha ezt a döntést meghozta, akkor az abszurditáson túl tudna lépni és belemenni abba a mélységbe, amit a téma igényelne, vagyis most ez az egész kicsit félelemmel, kicsit megszeppenve van kezelve, ha a cipőt választom, a cipőknek ugyanúgy van drámája, őszintesége és története, tehát tessék akkor ezekbe belemenni. (szőke)
értékelés: