Van egy gyanúm, hogy Béla itt a kép mélységélességét képszerkesztővel oldotta meg, maszkolta körbe és lágyította ki - ha nincs más, ez is megoldás, de azért nem ugyanazt hozza, mint amit a gép tudhat. Miből gondolom ezt? A mélységélesség úgy működik, hogy az egy síkban lévő részek egyforma élességet kapnak, és ha kicsi a mélységélesség, azaz nagy a blendeérték, akkor ez a sáv igen keskeny. Ezzel lehet erősíteni a térélményt és fókuszálni a figyelmet képen belül. Itt azonban a pók lábainál az látszik, különösen jobb oldalon, hogy bár egy szinten vannak, mégsem egyformán élesek. Sőt, ugye nincs harag Béla, a kép nem éles seholse. Pedig itt ennek bizony szerepe lenne, mert épp azok a makrovilágot jellemző dolgok teszik izgalmassá, amiket amúgy nem figyelhetünk meg, a szőröcskék, a szemek, és ez ad ennek az ölelésnek dinamikát és drámát. A kép korrekt, minden alkatrész benne marad a képhatárban, csak az élesség hiányzik. Szóval ez egy kis probléma nekem. A másik, hogy a leckék rólunk szólnak, épp minap kérdezte egy új tanulónk, hogy a leckékben magunkat kell ábrázolni? Ha nem is minden esetben, de a gondolati vonal rólunk szól. A mi vágyunkról. Itt pedig ennek értelmében kérdés, hogy Béla a kis zöld szerencsétlen áldozat, vagy a lakmározó pók, hogy ez hogyan ültetődik át Béla vágyába. Adok én egy csillagot, mert nem könnyű az az út, hogy rovarokat, bogarakat fotózzunk, ráadásul pókot, amiről sose lehet bizton tudni, nem harap-e meg minket, de részben technikai okból, részben értelmezés okán ismétlést kérek. (hegyi)
értékelés: