Egy nagyon vidám képet látunk. Nagyon szeretem ezt a képet attól, hogy ad egy nagyon érdekes térélményt, mert a mélységélességgel dolgozva bizony ez a térélmény létre tud jönni az előtér-középtér-háttér viszonylatában, de az hogy ennyire a kép aljába belepilinckázó kis lábujjaktól magasabb horizont vonalról van exponálva, ettől az egész mégis visszabillen a kétdimenziósságra. Nagyon izgalmas ez a megfigyelés és nagyon tetszik az, hogy az árnyék ebbe a homokos vízparti helyzetben egy táncoló figurává válik. Ami nekem ezzel a történettel, mint kompozíció problémám, hogy ennek a lábnak, ami most itt alul bekandikál, a hagyományos kompozíciós elveket követve most ennél az elrendezésnél a képnek a bal oldalára kéne esnie. Pontosan, mint ahogy most elkezdődik a láb a kisujjnál baloldalon, ott kéne végződnie a jobb oldali kisujjal és akkor, hogy ennyit áttettünk, akkor egy nagyon jó keresztirányú kompozíció jönne létre. Lehet azt mondani, hogy oké, nem az a megfejtés. Ehhez azt kellett volna, hogy mondjuk két vagy három órával készüljön a kép és akkor ez az árnyék megnyúlik, ami most létrejött a parton elfutó modellnél, és akkor ez az átlós árnyék keresztül vonulhatna és annak már lehetne ellensúlya ezen a helyen ez a bekandikáló láb. Amiért a Tímea kap egy kokit az az, hogy lemaradt a nagylábujj a kép jobb felső szélén lévő lábról. Az a vágás nekem fáj és nem kárpótol az a 10 másik ujj, ami bekandikál. Miközben élvezettel nézem ezt a képet és végre egy kis nyár ebbe az undorító télbe, de ezt most így kettő csillag. (hegyi)
értékelés:
Engem bevallom hősiesen zavar ez az alsó lábujjkörömparádé. Dominálni akar, beszélni ezekkel a kifestett körmökkel, egyenként nyújtózkodó lábujjakal, de életlen, homályos, nem figyelsz rá.