Nagyon szeretem ezt a képet. Itt megint tudnék mondani olyan apróságokat, ami nekem mondjuk szemet szúr ennél a megoldásnál. Hogy lehet itt maximalistának lenni és azt mondani, hogy miért nem fordul felénk ez az ostort csattogtató ember, miért nem mutatja meg jobban magát? Így most nem tudom, hogy fiú vagy lány, idős vagy fiatal, nem tudom, hogy kivel van dolgom. De mégis azt mondom, hogy igazolja ezt az egész helyzetet az, hogy ez a krampusz vagy nem tudom, ezzel a kis fütyis bojttal, vagy minek nevezhetem ezt a figurát, aki a képnek a bal szélén, mint egy ilyen strázsa figyeli ezt a történetet, ő maga igazolja ezt, mert hát ő is nagyon szemérmesen elfordul tőlünk. És ettől a megfigyelő helyzetébe kerülünk, annak a megfigyelőnek a helyzetébe, aki egy ilyen előadásnál, produkciónál, vigasságnál jelen van és próbálja azt az optimális helyet megtalálni, hogy ne maradjon le valamilyen eseményről. Annak is külön örülök, hogy az Ágnesnek sikerült egy olyan pillanatot lefényképeznie, amikor a teljes hosszában látszik ez az ostor és a végén lévő bojt és minden. Úgyhogy ez is, nyilvánvaló, hogy ebben azért a szerencse is benne van, mert itt egy nagyon gyors mozgásról van szó. És hát ami ennek az egész történetnek nekem a sava-borsa, az maga a hóesés. És az, hogy ettől a hóeséstől és ezektől a kis hópihéktől, amiket itt látunk ez az egész történet valahogy egy ilyen kortalan helyzetté válik. Talán a sárga kuka az egyetlen, ami lebuktatja ezt az egész helyzetet, merthogy nem lehet megmondani, hogy ez most készült, vagy húsz évvel ezelőtt, vagy negyvennel. Készülhetett volna bármikor. Nagyon, nagyon köszönöm és nagyon szeretem. És mondom, nekem ezeket a kis problémákat, amiket itt most tudok mondani, tehát hogy a hónalját mutatja maga a figura, aki ezt a mozgást létrehozza és nem az arcát látjuk, ez ilyen szempontból, mondom, felülíródik a kép egyéb történeti jellege miatt. Én megadom erre a három csillagot. (hegyi)
értékelés: