Nagyon szeretem ezt a képet, mert sok-sok játékosságot hordoz magában, még akkor is, hogy ha maga az alapmegfogalmazás, az nagyon jól behatárolható tájkép-fotós irány, tudnám itt akár említeni Ansel Adamsot is. Nagyon szépek a tónusok, nagyon szépek az árnyékok, a fények, és Dani segít nekünk, mint nézőknek a képcímadással, hogy felfedezhessük azt a zászlót, és aztán ennek átellense pontján egy figurát is látunk a padoknál. A magány leckébe küldte Dani ezt a felvételt, és azt kell, hogy mondjam, hogy nagyon is jól értelmezhető a két üres paddal ez a szituáció, önmagában már ez is magát a leckét teljesítené. Az a nagyvonalúság ebben a felvételben, és amitől számomra egy nagyon kedves kép lesz, hogy Dani nem elégszik meg azzal, hogy két üres pad, és két várakozó ember ott a barlang szájánál neki elég legyen, hanem észreveszi ezt a százlót, észreveszi, azt, hogy ebben van az igazi dinamikai játék, hogy ez a magány ettől a tértől, ettől a magasságtól, ettől a különbségtől lesz igazán ordítóan nagy. Ez az ami igazán visszhangot ad ennek. Én nagyon köszönöm ezt. (hegyi)
értékelés:
Most vettem csak észre a zászlót, eddig a piros fehér zöld nekem pad, fal, fűként működött, és nem is vettem észre az embereket, de működik a kép, a pad meg a fal miatt, ha ülne valaki a padon akkor az lenne hogy egyedül néz szembe az élet nehézségeivel (lásd bazinagy fal, ami elzár a külvilágtól), de mivel nem ül senki a padon, nincs aki megmássza ezt a falat, és ez olyan magányos, de most hogy látom hogy vannak ott emberek, ez még csak erősít, pont az ürtes pad miatt, sokan vagyunk a saját hibáinkkal amit magunk akarunk magányunkban megoldani, vagy elfutunk előle. Öcsém ez eszméletlen. Mindig látok benne valami újat.