Na, hát itt van egy olyan fotó, aminél azt mondom, hogy hajrá, hajrá, hurrá, hurrá! Egy nagyon jó képi megfogalmazást látunk, abban nem vagyok száz százalékosan biztos, hogy ott vágtam volna a tetejénél, ahol most: vagy többet adtam volna belőle, hogy ne legyenek ezek a fa-lombkorona formák vágva, vagy pedig vágtam volna annyira, hogy az égből semennyi se maradjon. És itt azért nem annyira jó, hogy picit dől a horizont, ezt a minimális javítást mindenféleképp megérné a kép. Viszont a gesztus, a játékosság, ez a hetvenes évek, és lementünk a Tisza-tóhoz, és apával a nagy indiántánc után bementünk a tengerbe üdvözölni a napistent, ez nekem nagyon rendben lévő történet, nagyon szeretem, és azt hiszem, hogy attól válig izgalmassá, hogy a gyerek és felnőtt között mindig van egy ilyen tanulási folyamat, aminek nagyonis fontos alapja az utánzás. De mégiscsak a különbözőségek miatt lesz ez a kép szép: az, hogy a kiskrapek háttal áll a fénynek, az, hogy más irányt mutat, máshogy mutatja a maga felszabadultságát. És ez az, ami a nézőben azt az érzetet kelti, hogy apa is megtalálta a maga boldogságát, meg a fiú is. Tehát mind a kettő szabad. Köszönöm szépen. (hegyi)
értékelés:
Zoli, szerintem Jóska mondta nektek, hogy 2012 előtti képet ne válasszatok, mert a technika azóta sokat változott és a korábbi képeket nehéz betenni a lejátszóba. Válasszatok másikat, kérlek.