hogy szaladnak a fák...

Azt mondom, hogy még akár a Körhinta c. film is asszociációként eszünkbe juthat. Olyan ez az élmény, mint amikor a vurstliban felül az ember a körhintára, és aztán tekerik-tekerik körbe azt a szerkezetet, és a végén az ember már nem nagyon tudja azonosítani, hogy hol áll apa meg anya, aggódva figyelve a kis csemetéjüket, mert egy kicsit elborul ilyenkor az ember, és azok a fiziológiai hatások, amik érik, hasonlóképpen tudnak megjelenni. Nyilván ez abból is adódik, hogy ez is valamilyen körmozgás, vagy valamilyen köríven történő elmozdulás alapján készült ez a fotográfia. Nagyon szépek ezek a kis fénycsíkok, az ezekből kirajzolódó absztrakt háttér, és lehet azt mondani, hogy impresszionalizmus, vagy hogy pointillizmus, de azért az most ebben a helyzetben nehézzé teszi a dekódolást, hogy valószínű ez most egy ilyen erdei környezet, amiben ez az elmozdulás történt. Ebből kifolyólag a háttér eleve absztrakt formának felfogható, így a néző számára ezzel az elmozdulással még nehezebbé válik a dekódolás, még nehezebbé válik az, hogy visszaforgassa a valóságba ezt a képet. Azt hozzáteszem, hogy az impresszionistáknak vagy a pointilistáknak nem elsősorban az volt a céljuk, hogy felismerhetetlen helyzeteket vagy képeket alkossanak, hanem az, hogy a maguk vízióját a saját eszközeikkel egy egészen speciális módon, de közzéadták. Azonban még a kubista festészetnél is felismerhetőek voltak azok a formák - és itt a Szentendrei iskolára tudnék utalni - amik háztetők voltak, vagy házak, vagy olyan térbeli helyzetek, amik valós alapokon nyugodtak. Mindezt azért mondom most el, mert ebben a helyzetben nekem egy picit hiányzik az a kötél, ami összeköt minket a valósággal. Kettő megoldás lehet: az egyik az, hogy ebben a helyzetben keresünk valami, hozzánk közelebb álló viszonylag nyugvóbb pontot, ami nem fog ekkorát mozdulni, mint amekkorát a háttér mozdult, ezzel beazonosítható marad. Ezzel azt is elérhetjük, hogy a képnek lenne egy fajta mélységélessége, tehát létrejönne egy tér-élmény. A másik variációs lehetőség az, hogy meghagyjuk ebben a kétdimenziós formában a kompozíciót, viszont akkor az nem ártana, ha olyan hátterret keresnénk ennek a mozgásgyakorlatnak a bemutatására, ami egy valamilyen jellegzetes forma. Nem azt mondom, hogy most keressük meg a Parlamenttel ezt az elmozdulást, vagy a Hősök terének a szoborcsoportjával, de az biztos, hogy segít a nézőnek, ha valami olyan dolgot mutatunk, amit ő azonosítani tud, és ehhez képest mutatjuk mi meg ezt az átformálási lehetőséget. Itt a leiratban azt is olvasom, hogy írja Gabriella, hogy "hogy szaladnak a fák". Én ezt is el tudom fogadni, de akkor, hogy ha egy kevésbé lombos facsoportot talál, ahol a fának a törzse jobban látszik, akkor azok a határozott vonalak könnyebben megmaradnak, úgy értem könnyebben azonosíthatóak maradnak. Tehát ezt tudnám javasolni, de ez egy nagyon izgalmas, nagyon szép munka. De ettől függetlenül, ha ettől a fajta lecke-jellegtől, úgymond iskolás megközelítéstől elvonatkoztatunk, mint absztrakt kép, nagyon is el tudom fogadni, nagyon szépek ezek a színek, ezek a játékok, nagyon könnyed az egész, és annak is külön örülök, hogy nem egy tökéletesen vízszintes vagy függőleges elmozdulást adott, hanem egy átlós formát kapunk mozgásban. Ezt én nagyon szeretem, én kettő csillagot tudok rá adni, de ez ennél a képnél egy viszonylag szubiektív kettő csillag. Ez azt jelenti, hogy tökéletesen el tudom fogadni azt is, hogy ha valaki azt mondja, hogy ez olyan szinten erős, hogy neki ez három csillag, mert ez a fajta stuktúra-játék neki többet jelent, vagy többet tud mutatni, neki tökéletesen rendben van ez is. (hegyi)
értékelés: