A kép végre egy olyan házi kedvenc kép, ami nem csak arról szól, hogy ábrázolunk egy kutyát, egy macskát, egy hörcsögöt, valami kis édi-bédi cselekvés közben, hanem próbáljuk annak az állatnak a jellemét, személyiségét is megfogni. Ez az én cicám, Cili, ezért én őt ismerem, azt is, hogy miképpen tudja nehezékelni magát, ha belefészkeli magát egy ilyen kerti székbe, és onnan ő nem ereszt. Sőt, azt is látom, hogy az ő célja itt most átmenetileg teljesül csak, ő valószínű arra a székre pályázott amin Ágnes ült. Cilike ilyen, a figyelem ott van a tekintetében, úgy csinál, mintha ő most itt napozna, miközben Ágnes fölemeli a fenekét a székről, és odébb megy, kellő távolságra, Cilike már át is fog ugrani Ágnes székébe. Önmagában, ha csak a macska és a székek lennének a képen, az is rendben volna. Én jónak tartom azt, hogy ide került ez a könyv. Azért, mert egy kicsit kibillenti ezt a kompozíciót. Még lehet, hogy határozottabb vágást lehetett volna eszközölni a képnek a jobb oldalán, onnan még egy ujjnyit le lehetne csippenteni, hogy ez a fajta kompozíciós feszesség mégjobban szembeötlő legyen. De én ezt egy jó ötletnek tartom, és ha Cilike a szélszemély, márpedig a lecke erről szól, akkor ez egy három csillagos kép. (hegyi)
értékelés: