Csepel Művek 2010 október
Csepel Művek 2010 október
Csepel Művek 2010 október
Csepel Művek 2010 október
Csepel Művek 2010 október
Csepel Művek 2010 október
Csepel Művek 2010 október

Ha a sorrenddel nem is értek egyet, de a képek nagyon is jól mutatnak hangulatokat. Az első kép tökéletes bevezetése a riportnak, és rögtön ad egy egyfajta véleményt és attitűdöt is, amit a fotós gondol. Nagyon jól érzékelhetőek azok a kis kiegészítő kütyük, amik fölkerültek erre a feliratra. Úgy gondolom, hogy a készültekor nem voltak ott, már csak technikailag sem volt arra lehetőség, hogy ilyen adóantennákat szereljenek föl. Itt rögtön utána a második képnél van kis problémám a sorrenddel. A második és a harmadik képet megcserélném. Már csak azért is, hogy legyen egy logikája, hogy most bent vagyunk vagy kint. A történetmesélés szempontjából nem mindegy, hogy rögtön beugrunk a közepébe a gyárnak, beugorhatunk egyébként, csak akkor utána mit keresünk megint kint? Lehet, hogy a harmadik képet valahová egészen máshová tenném, talán a sorozat végére. Ez egy lírai lezárása lehetne a sorozatnak. Tehát az első kép oké, ha ezt elfogadjuk, akkor a második kép teljesen rendben van, nagyon szép stuktúrákat, fényeket lát itt meg Ákos. Felhívnám a figyelmet Chaplin korai filmjeire, ezek közül is a Modern idők című filmben tekergette az órát, ez jut eszembe a kép fényeiről és struktúráiról. Ha kivesszük innen a harmadik képet, akkor az új sorrendben lévő harmadik kép is nagyon rendben van, bár nem igazán értem, hogy Ákos miért használta az álló formátumot. Nincs rá indok, mert ezeknek a behemótságát sokkal jobban lehet érzékelni akkor, ha ez egy fekvő formátumú kép. Ugyanis ha belekomponálja ezt a fölső világító ablaksort, akkor ez ráadásul össze is nyomja ezt a képet, lényegesen kisebbnek tűnik, mint amilyen ez a valóságban. Utána megint egy nagyon szép képet mutat az alkotó erről a préselő vagy sajtoló gépről. Utána egy közeli képet kapunk arról, hogy ezen a gépen történő munkavégzésnél mi folyik. Ez is nagyon jó, szépek a fények. Nekem ez a bácsi az utolsó képen picit kilóg. Most vagy egy lírai, a gyárról szóló sorozatot mutatok be, és akkor az emberek csak illusztrációk, vagy ebben a környezetben az emberek életéről készítek egy riportot. A kettő között óriási a különbség, hogy melyikre teszem a voksomat. Ha az ember és a gépek viszonyáról, a munkáról, erről a heroikus küzdelemről szeretnék beszélni, akkor van helye ezeknek a közeli portréknak, de ennél a képnél a bácsi, bár nagyon mutatós ebben az overállban, hogy ennyire leharcolt ruhában dolgozik, de a környezet nem annyira markáns, nagyon belesimul ebbe a környezetbe, lehetett volna ebben a gyárban keresni egy olyan helyet, ahol ezt a úriembert attraktívabban lehet fényképezni. Szóval nekem ez most ebből a történetből kilóg, de gondolom ott még készültek fényképet. Én azt az irányt tartanám izgalmasnak, amit Ákos észrevett az első belső képen. Még abban is látok egy kicsi bizonytalanságot, hogy akkor most a fényjátékokkal és a struktúrákkal fogok foglalkozni, vagy a monumentalitást, vagy a munkát akarom ábrázolni. Nagyon örülök annak, hogy megengedi magának azt Ákos az első képen, hogy a Csepel Művekből csak a Művek-et mutatja. Tehát ha ebből a lírai felvezetésből indulok ki, akkor ennél a képsorozatnál szerintem az első, a második, a harmadik kép (amiről még nem nagyon beszéltem, de nagyon tetszik, bár én egy kicsit ezt szűknek érzem, lehetett volna ebből egy négyzetes kompozíciót is létrehozni, de nagyon szépek ezek a fények és színek), és az ötödik kép az, ami körülbelül egy ritmusra dolgozik. Én lehet, hogy ebbe az irányba próbálnék elmenni, mert nem egy olyan fotográfus van, aki ezeket a gyárakat az ember és gép viszonya szempontjából már ábrázolta. Nekem az izgalmasabb út az lenne, ha Ákos a fényekkel próbált volna valamit kezdeni. Erre most kettő csillagot adok, és arra sarkallom Ákost, hogy ha még lenne módja ebbe a gyárba bejutni, akkor próbálja meg azt, hogy teljesen elvonatkoztat attól, hogy hol van, hagyja magát sodorni, hagyja hogy átfolyhassanak rajta az élmények, és ez meg fogja adni azt, hogy mit kell lefényképezni. Adjon magának erre időt, amikor nem foglalkozik mással. Össze kell barátkozni az emberekkel, hogy ne nézzék hülyének, meg hát veszélyes helyen nem szabad nagyon megállni bambulni, erre különösen felhívom Ákosnak a figyelmét, mert aztán elveszítjük Ákost. Én visszaküldeném őt ebbe a gyárba kicsit még dolgozni. (hegyi)
értékelés:

Hozzászólások

T.Mészáros István
Olvasván a hozzászólását teljesen igazat adok észrevételeinek érzéseinek.Én negyedik éve dolgozom itt és bármennyire is koszos nehéz munka de van benne valami ami szinte minden embert megfog.Legyen az az izzó vas,a nagy gépek teljesítménye,hangja a hangulata.Sokszor látom hogy az ablakból néznek vagy fotóznak minket,hát igen nem mindennapi látvány.Remélem még sok ember érdeklődését felkelti majd ez az üzem a jövőben.
T.Szvitek János

Nagyon szép ez a képriport! Mintha egy festmény bontakozna ki előttem, vagy egy lírai film. Van egy főcím, és egy hihetetlen sturktúra... Szinte fentről lefele, kintről befele haladok. A külsőségtől az emberi lényegig.
Más áthallásban - mondják, hogy az androidok kora, már régen itt van. Az ember minden eszközével saját szerves valójának képességeit növeli meg. Karokat, lábakat, páncélzatokat növeszt, alkot. Na így látom az utolsó fotó melósát is: mint egy scifi filmben a hihetetlen gépezet felcsapódó búrája mögött az apró és törékeny, esetlen, egészen más lényeggel bíró lényét. Csak ő nem ijedt meg, ő itt él.
Persze, a földre visszatérve itt a színek és formák kavalkádja önmagában is mély érzelmi benyomást kelt bennem... Valahol idealizált is az egész, valahol az agyam egyik mély zugában tudom, hogy a hétköznap nem ez az idea, de sugallja azt is, hogy bizonyára ez az észre nem vett közeg...
Remek, nagyon tetszik, és köszi Anita az ajánlást!

Ez utána volt, hogy végülis nem jött egyből válasz, na akkor mondom nem tiltakozik. :)

Zsolt, de hiszen már be is írtál! Szerintem ott tudok lenni egy darabig.

Volt egyszer egy film, Vasisten gyermekei, szibériai vasgyárban folyamatos félhomályban, a sötétség és az izzó vas határán éltek és haltak, verekedtek, ittak, lángvágóval vonatot raboltak menet közben, minden vagy rozsdás volt vagy folyékony, a puszta semmi közepén. Ez jutott eszembe. Tetszenek a színek, és tetszik a végén felbukkanó Klaus Maria, mintha tényleg vasgyári munkás volna, ahogy fáradtan izzadságot töröl, kötényt old, szerszámot fektet, villamosra ül, cigarettát szív, hazaér és azt mondja:
"egy kis sajtot ennék".

És Ákos, akkor be is írhatlak hogy jössz?

Jó, hogy ez a témakör is megjelenik az Estiskolán. Talán egy egységesebb színvilág még jobbá tenné. Csak a hideg-meleg tónusok összeigazítására gondolok.
Amúgy, kellene már az estiskolába egy "fotóesszé" lecke, mert ez sem igazán riport. Sőt, kellene egy "sorozat" lecke is.

Igen, tudom, hogy kell mennem. :-)

Ákosom,
ugye jössz a buliba? Köll jönnöd.

Örülök, hogy ezt mondod GG, mert én is úgy éreztem így utólag, hogy azt a képet elkapkodtam. Ezt is vágatlanul kellett volna hagynom, mint a többit.

Nekem is tetszik, így jó, ahogy van, egyetlen apró észrevétellel:
az utolsó kép, pont a dolog lényege, csattanója nem 100-as.
Kompozícióban is billen, a lábszár középi vágás is kényelmetlen és mintha egy cseppet életlen is lenne.
Pedig a fények, a gesztus, a háttér mind remek.

Ákos, ez nagyon jó! Nem gondoltam volna, hogy egy gyárról lehet ilyen hangulatos képsorozatot csinálni, és mégis :) Az első két kép különösen tetszik! Köszönjük, hogy ezt megmutattad nekünk..

Új hozzászólás