Nem voltam ott a helyszínen, ezért nem tudok konkrét instrukciókat adni, hogy hogyan, miképp, mikor kellett volna ezt megvalósítani. Most nekem a két kép rész - a tükröződés és a valóság - közötti résszel van problémám. Ott van egy olyan sáv, amit én szívem szerint kihagytam volna. Most egy emberként hördülhettek fel, hogy hülyeséget beszél a Hegyi, mert hogy lehetne azt onnan kihagyni. Többféleképpen. Egyrészt a kamera síkjának a megválasztásával, itt figyelni kell arra, hogy közben a tükröződés megmaradjon, de valószínűsítem, hogy ha kicsit lejjebb guggol Ágnes, akkor meg lehet találni ezeket a tükröződéseket, és közelebb hozza egymáshoz ezt a két képrészt. Ez az egyik dolog, amit bármikor meg lehet csinálni, ehhez nem kell külső segítség. A másik, ami külső segítséget is igényel, nem tudom, hogy ez milyen terület, de ott valami történhetne. Ebbe belekomponálok valamit. És ezt most hadd ne én mondjam meg, hogy mit, mert a helyszínt nem ismerem. De ott valami ha történik, akkor van értelme annak a közbülső résznek. Így most ez a középső rész nagyon szétvágja kétfelé a képet. Ahhoz kell a nagyobb bátorság, hogy azt mondjam, hogy szakítok a konvenciókkal. Mert utána az mindig nehezen indokolható, ha nem jól sikerül. Ha nem dob az ember tíz pontosat az ilyen tükröződéses játékokkal, akkor utána vagy belecsúszik a giccsbe, vagy elveszti a mondanivalóját. Nagyon vékony az a mezsgye, ahol ez működik, de a másik út az lenne, ha csak a tükröződéssel dolgozunk, és a valós helyzetet vagy csak illusztrációként hagyom meg, vagy teljesen lehagyom, és a valóságot nem az ismétlésben hozom be. Jók a ritmusok, minden rendben lenne, csak valahogy ehhez a történethez érzelmileg kellene közelebb kerülni. Ha van Ágnesnek erről véleménye, akkor mutassa meg. Mert most olyan, hogy van erről egy véleménye, de nem akarja elmondani. (hegyi)