Egy régi leckém ismétlése.

A képet nagyon kedvelem, de nem tudom a Tisztelet-búcsúzás-gyász kategóriába elfogadni, mert teljesen másról szól ez a lecke. Akár a Természetfotó leckébe, vagy bármi másba szívesen áttenném. Én szeretném, ha Ágnes nem akarná megkerülni ezt a leckét, hanem a saját élményeibe próbálna feloldódni, és abból próbálna nekünk mutatni valamit. Viszont a képet én nagyon kedvelem, azért mert úgy indul, mintha egy képeslapot látnánk, és aztán az ember egyszer csak rádöbben, hogy mi is az, ami itt terítékre kerül. Ami egy kicsit a kompozíciónál problémás, és ezen lehetett volna elgondolkodni, hogy melyik utat választjuk, az arány, a kép fölső és alsó része között. Most ez majdnem 50-50 százalékban van, itt a bizonytalanságot a hó vastagsága kelti, hogy most körülbelül 50 százalék-e, de nagyjából sikerült ezt eltalálni. Csak ezzel az a baj, hogy az ilyen helyzeteknél mindig egymáshoz kapcsolódó, de egymásnak ellentmondó világot mutatunk meg, ezért nem árt, ha az alkotó a saját nézőpontját azáltal közli a közönséggel, hogy meghoz egy döntést, hogy engem az érdekel, ami a háttérben történik a fákkal, és elvarázsolnak ezek a havas mesebeli facsoportok, vagy pedig a pusztulás érdekel, ami tulajdonképpen egy bizonyos értelemben természetes is, hiszen az erdők, a fa felhasználása érvényes történet befejezés. Bármelyiket is döntöm, arra kell tennem a voksomat utána. Nagyon szépek azok a játékok, amik létrejönnek ezen a farakáson, főleg ezekkel a hósapkákkal. Én azért nem mondom el, hogy én mit döntenék, mert nem én készítettem a képet. Ezt a döntést Ágnesnek kell meghozni. Itt érzek egy bizonytalanságot. Bármelyik érvényes lehet, és az utána indokolódik is a kompozíció által. Erre most egy csillagot adok, azért mert szeretném, ha ezen elgondolkodnál, és utána ennek valamilyen megoldását küldenéd nekünk. (hegyi)
értékelés: