Egy nagyon jó képi bemutatkozást kapunk Árpitól, és kifejezetten örülök annak, hogy Árpi is nekifogott újra a leckéknek. Remélem, hogy ez a lendület nem hagy alább, és a többi leckét is nekiáll megcsinálni. A filmeseknél kicsit nagyvonalúbban kezeljük a megoldásokat, tehát én azt is el tudom képzelni, hogy azért nem minden lecke alkalmas arra, hogy filmes eszközökkel megközelítsük, tehát ezt adott helyzetben helyénvalónak tartom, hogy megbeszéljük, egyeztessük, de az első leckére ez egy tökéletesen működő és érthető film. Én sakkozni nem tudok, próbáltam gyerekkoromban ezt a sportot is megszeretni. Ha már a futás és az úszás nem az én műfajom, akkor elmondhatom azt, hogy sportolok én is, és akkor ez a sport legyen a sakk, de nem vagyok ilyen nagy stratéga, hogy én ehhez közelebb tudjak jutni. Még a szabályokig eljutottam, tehát értem és tudom, hogy mivel hogyan lehet lépni, tehát a lépéseket ismerem, de egyébként könnyen kétvállra fektethető sakkpartner vagyok. Ami a filmet illeti, egy svenkeléssel indulunk, egy viszonylag csúnya asztali lámpáról. Ehhez a lámpához szeretnék majd még visszatérni. Egy sakkjátszma közepén találjuk magunkat, és egy ansnittes felvételben látjuk az egyik felet, aki épp gondolkodik egy lépésen, majd azt is látjuk, hogy nincsen ellenfél a másik oldalon. Az ansnittes beállításból is következtethetünk arra, hogy innen hiányzik a sakkpartner. Erre ráerősít azzal, hogy van egy olyan jelenet, ahol az egyik helyről a másikra átül ugyanaz a szereplő. Ez a sakkjátéknak egy még nehezebb formája, amikor fejben, vagy akár a sakk készlettel saját magával sakkozik valaki. Ez az, amit igazán nem tudtam soha megérteni, ha van egy álláspontom és egy stratégiám, azt hogy tudom fejben ketté osztani. Nekem ez egy kicsit skizoid dolog, de biztos, hogy ez működik, mert ilyet csinálnak emberek. A film háromnegyedéig ezen a technikai részén gondolkodik az ember, és ez szinte már megnyugtatja, hogy megvan a megoldás, tehát, hogy Árpi bolond, és saját magával sakkozik. Utána van egy snitt, ami nem teljesen jól van technikailag kivitelezve, egy áttűnés. Az biztos, hogy az teszi értelmezhetővé ezt a filmet, hogy a sakk csak egy eszköz, nem a sakkozásról szól a dolog, csak keresett az alkotó egy olyan képi megfogalmazást, ami jól érthető a nézőknek, mert a sakkról mindenki hallott már, és látott legalább egy sakkmeccset életében, ha nem is végig, de tudja miről van szó. Ez maga egy vivő hullám, ami az információt segít eljuttatni a nézőhöz. Ez az információ a dilemma kérdése. Az a dilemma, amikor egy döntési helyzetben latolgatjuk azt, hogy mi lenne, ha egy másik lépést lépnénk, talán végig is megyünk képzeletben azon az úton, hogy mit eredményez egy döntési helyzetben egy útelágazásnál, ha az egyik irányba megyünk, vagy a másikba. És azt is látjuk, hogy itt megszületik a döntés, és maradunk annál az első helyzetnél, ami egy vágy felvetése. Ez a vágy megmarad a képzelet szintjén, a valóságban a kép is visszatér az előző verzióra, ahonnan elindul ez az áttűnéses jelenet. Én mindenféleképpen ezt a részét tartom az egyik legfontosabb jelentésének ennek a filmnek, és innentől kezdve érthető ez az egész, innentől szól ez az eg ész Árpiról. Arról az emberről, aki a saját kérdéseivel néha egyedül marad, és saját magának kell döntéseket meghozni, mert a környezetében nem talál olyan segítőt, aki azon a szinten, amit ő is elfogadhatónak tart, az ő lelki folyamataiba be tud kapcsolódni. Tehát mindenféleképpen önvallomás jellegű a film, és ezt egy nagy erejének tartom, és mint első lecke, nem is lehet ennél jobbat kívánni, mert ez annyira erős megoldása ennek a feladatnak, mint bemutatkozás a dilemmáimmal, a kétségeimmel, a vágyaimmal, amiket nem merek kiélni, nem merek megélni. Sok mindenről üzennek ezek a képsorok. Ugye a filmeknél megállapodtunk, hogy nem 3-ig megy a skála, hanem 5-ig. Én ezt egy öt csillagos filmnek tartom, azzal együtt, hogy Árpinak szeretném a figyelmét két dologra felhívni: egyrészt a lámpa nekem testidegen, elviszi a figyelmet. Ha ennek van szerepe, és ugye mindennek kell legyen szerepe, ami a filmben megjelenik, akkor lehet ez az a szerep, hogy olyan környezetben élek, ami nem a saját érzéseimet mutatja, bár nehezen tudom elképzelni, hogy Árpi ennek a műlámpa megoldásnak a híve lenne. Úgy gondolom, hogy talán értem, hogy mit szeretne ezzel is üzenni, de ebben nem lehetünk száz százalékig biztosak, mert lehet, hogy csak ez volt otthon, aztán ezzel világított. Ahhoz, hogy ez pontosan dekódolható legyen, egyéb tárgyi jeleket is kellene még emellé csatolni, nem szabad egyedül hagyni egy ilyen objektumot. Kell oda mellé az anyuka díszes ékszeres ládája, vagy kell egy kis pipere cucc, vagy apukának az ecseri piacon vásárolt műanyagból készült fautánzatú pipatartója. Szóval valami mindenképpen jó, ha ott van, ami ezt a giccses helyzetet erősíti, és akkor egyértelmű, hogy miről akarok beszélni. Ez most nem teljesen eldönthető. A másik dolog a technikai rész. A vágásoknál tisztázni kell dolgokat, nem árt ellenőrizni a kameránál azt, hogy mit látok. Például, hogy a szereplő válla mennyit takar ki. Van egy snitt, ahol a szereplő válla elég durván beleszól ebbe a kompozícióba. Én itt érzek némi bizonytalanságot, de azért vagyunk, hogy ezeket kiküszöböljük, úgyhogy ez kezdésnek, felütésnek tökéletesen rendben van, és szeretném arra biztatni Árpit, hogy ebben a tempóban haladjunk tovább. Nem kell nagyokat lépni előre, mert így lehet megérteni egymást, hogy fölvázoljuk azt a jelkészletet, amit utána később visszahivatkozhatunk a többi munkánkban, és így a saját személyes ügyünk jobban kódolható a néző számára. (hegyi) értékelés: