Egy nagyon rövid filmet kapunk, és azért mondom így ezt most, mert nekem olyannak tűnik, mintha egy nagyobb filmnek lenne néhány jelenete. Sem a felvezetés, sem a befejezés nem értelmezhető önmagában. Kapunk egy skiccet, egy rajzos vázlatot, de nem tudjuk, hogy mi honnan jön, és hová tart. Ebben a filmben ráadásul így most az idézet sem áll meg. Tehát, hogy mi van Istennel, nem nagyon értem, hogy milyen mintát szolgáltatott arra, hogy a legyet a befőttesüvegbe rakjuk? Amire még szeretném felhívni a figyelmet, az a számomra legalábbis öncélú káromkodás, és ami még ennél fontosabb, hogy működhetne ez, ha olyan szöveget írnál, amiben ez megkerülhetetlen, de hát, ezek a monológok nem ilyenek. Még valami: Ha már szöveget mondunk, akkor kettő eset lehetséges, vagy gyakoroljuk be úgy, hogy természetesnek hasson, vagy tartsuk el annyira magunktól, hogy tényleg egy ilyen iskolás szövegmondás legyen belőle. Most a kettő között vagyunk, és ez így önmagában elég béna. Árpi, én nagyon tisztelem a munkádat, de ez most nekem 2 csillagos film. Jó lenne, ha mondanál valamit erről, hogy mi történt, mert ezt most nem nagyon értem. Se eleje, se vége, se közepe, se semmi. Nem látom, nekem nem állt össze ez a történet. (hegyi) értékelés:

Örülök neki, hogy Árpi elkezdte ezt a sort, és remélem, hogy lesz ennek folytatása. 5 csillagot mindenféleképpen adok azért a munkáért, amit itt véghezvitt, azzal együtt, hogy elég slendriánul van vágva, elég sok zaj és szemét maradt benne, de maga az, amiről beszél, azzal többé-kevésbé egyetértek, úgyhogy tessék nézni. (hegyi) értékelés:

Az elején leszögezem azt, hogy az Árpi ezt úgy küldte be, hogy rám bízta, hogy melyik leckébe teszem, és hozzám ennek a leckének a megoldásaként volt a legközelebb álló, mindazzal együtt, hogy csak formailag illik a tánc leckébe, mert a nagy része egy szabad formájú táncról szól. Azt kell, hogy mondjam, hogy az Árpi-féle filmes munkák között számomra ez a legközérthetőbb, és ritmusában, tendenciáiban, formai megoldásában is ez a legösszeszedettebb munka. Mindaz, amit el fogok most mondani a filmmel kapcsolatban, abban a tekintetben mellékes, hogy a saját utadon ez a film egy nagyon magas szintű megoldás, és egy nagyon magas szintű jelentéssel bír. Azt gondolom, és engedd meg, hogy ezt még így a film elemzése előtt elmondjam, hogy értem én azt, amikor nagyon elvont leckék elé akarod állítani a néződet, csak lehet, hogy a belső tehetséged, ritmusod mást kíván, mint amit aggyal meg akarsz oldani. Ezt úgy is mondhatnám, hogy lehet művészkedni, de közben meg, aki ilyet le tud tenni az asztalra, annak lehet, hogy érdemes lenne elgondolkoznia azon, hogy biztos, hogy mindig fricskát kell a néző orrára koppintani, mindig rá kell pirítani a nézőre, hogy na, jó, akkor most csőbe húztalak, mert nem is arról van szó, amiről te azt gondoltad, hogy szó van? Ez azért merült fel bennem, mert eddig olyan filmeket kaptunk, amik olyan Árpisan bolondosak, mindeközben meg akkor úgy tűnik, hogy tudsz csinálni olyan filmes üzenetet is, amit az ember nem úgy kell, hogy nézzen, hogy behúzza fülét-farkát, hogy na, most vajon hol leszek megtréfálva? Mindezzel együtt én azokat a filmeket is kedvelem, tehát, nincs ezzel semmi baj, csak itt egy lényeges minőségi ugrás van. Azt is mondhatod erre, hogy ez egy alkalmazott műfaj amit csináltál, mert tulajdonképpen ez egy videoklip, és annak azért vannak kötöttségei, de én meg azt mondom, hogy ezt jó ritmusérzékkel oldottad meg, és szerintem ez egy nagyon fontos dolog.    Akkor mondom azokat, amik nekem feltűnőek, és felvetnek bennem kérdéseket. A film elején van egy kép, ahol a női szereplő megtalálja a ládát, és azokban ezeket az emléknyomokat, és elindul a maga álomútján, és talál egy nyakláncot. Az a pont, amikor állóképet raksz be, az nekem idegen. Fel kellett volna venni rendesen, és nem állóképként mutatni, még akkor is, ha egy kicsit suta attól, hogy a kamera mozog. Akár még körbe is járhatta volna a kamera azt a láncot, nem kell annak kötelezően stabilan kitartva lennie, de az állókép nekem nem illik ide. Aztán van egy ébredés jelenet a filmben, ahol szintén a női főszereplő ásít, kétszer is. Az elsőt úgy elmosolyogja, ott látszik, hogy nem őszintén jött az ásítás, de utána mégiscsak sikerült ezt az élményt magából előhúznia, és másodszorra már jobb, de itt hadd jegyezzek meg valamit. Az ásítás egy olyan működése az embernek, ami a nézőben is kiválthat hasonló reakciót, és ő is ásítani fog. Nem is olyan rég még az interneten is volt erre példa, hogy valaki ezt kutatta, és végigjárt különböző helyszíneket, az Eiffel-toronytól kezdve egyéb látványosságokat, talán az Akropoliszt is, és más ilyen helyeket, és minden helyen, ahol sok turista járt, ásított egyet, és lekamerázták azt, hogy lesz-e valaki, aki viszontásít, és mindenütt volt, nem is egy. Ezt azért érdemes tudni, mert nem biztos, hogy jó, hogy ha egy egyébként is tengerhullámzás szerűen ritmizált zenére az ásítást, mint dolgot bekapcsolod. A nyújtózás más, az jól szimbolizálja az ébredést, szerintem az ásítás nem kell oda.    Aztán van egy olyan rész, nem is egy, ahol nem érzem jónak a plánnak a megválasztását. Ezek azok a mozgási jelentek, amikor a kamera statikusan áll, tehát kiszámolható lett volna az, hogy mekkora mozgást fog a szereplő bejárni, és kinyúlik a képhatáron kívül, legfőképp felfelé. És ráadásul ezek nem átmozgási fázisok egyik pózból a másikba, hogy a kezével túlkaszál a képkereten, hanem tartósan magasra tett kézzel van, így lemarad a csukló. Ezt azért mondom, mert vannak olyan képsorok, ahol közeliket alkalmazol, és ott nyilvánvaló, hogy lemaradnak testrészek, vagy akár mozdulatok, semmi baj nincs ezzel, mert a kamera leköveti, de ezeknél a statikusabb beállításoknál nekem hibának tűnik, mint a plánnak a megválasztása, ott egy kicsit suta ez a megoldás. Vagy másik plánt kell választani, egyébként sem árt, ha van egy pici dinamika ebben, vagy pedig le kell követni a mozgást.    Van egy rész, ahol a fiatalember ül a fán, és dobol, ott nem nagyon sikerült a szinkron, de itt jegyzem meg, hogy gratulálok ahhoz, hogy a szájszinkron is működik, és sikerült ezzel is jól bánni, tehát minden más helyen ezek stimmelnek, és nagyon jól működnek. Ott a dobnál egy kicsit elpilinckázunk.    Számomra van még egy hiányossága a dolognak, a befejezés. Ha ez egy álom, azzal, hogy megtalálta ezt a ládát, és visszaidéz egy emléket, akkor valahová vissza kellene érkezni. Nem ciki a keretes megoldás. Visszajuthattunk volna a padlásra, lehet, hogy ez nem lett leforgatva, és azért maradt így, nem tudom, de nekem a vége olyan furcsán fut ki. Kigyengül a vége, hogy így egyszer csak ellírázgatunk. Eddig tartott a kritikai rész.    Az abszolút pozitív része: ugye, találtál magadnak két szereplőt, akiket a Dörögi Fesztiválnak köszönhetünk, a véletlen sodorta felénk a zenekart 2009-ben. Nem sok mindenre vagyok büszke, de ez az egyik olyan helyzet volt, amit ott gyorsba kellett megoldani, és nem a tapasztalatnak, hanem a véletlennek köszönhetően hoztunk, hoztam egy olyan döntést, hogy keressünk nekik helyet, akár azzal, hogy programot borítunk fel, de fogadjuk be őket, és ez egy nagyon jó döntésnek bizonyult, mert nagyon fontos alkotókról beszélünk, és ahogy érzékelem, ők sem távolodtak el tőlünk, tehát ez egy jó kezdet volt akkor. Tehát két olyan szereplővel dolgozol, akik kellően őrültek, és mindezt nagyon szépen mutatod meg. Jók a gesztusok, nagyon finom ez az egész. Nyilvánvaló, hogy lehet ennél látványosabb helyszínt is találni, arra tudnék itt utalni, hogy ha olyan pillanatban veszed fel a jelenetet, amikor a mező virágokkal teli, és nem csak kalászokkal és füvekkel, hanem színdinamikájában élőbb, akkor talán az erdei jelenet is egy kicsit másképp tud megnyilvánulni. De a helyszíneknek is jók a ritmusai. Van egy rész a vége felé, ami kifejezetten tetszik, amikor táncol a lány, és ilyen kis fáról lehullott termések maradtak a ruháján, és ezek nagyon fontos dolgok, hogy meg is mutatod, mert ettől válik az egész emberközelivé.    Mindazzal együtt, amiket elmondtam - ezeket azért mondtam el, mert azt kérted, hogy mondjunk véleményt -, ez egy jó ritmusú munka, és abszolút az 5 csillagos kategória, sőt, vegyük úgy, hogy ezt a leckét meg is oldottad vele. Arra próbálnálak sarkallni Árpi, és nem akarom én elvenni tőled annak az örömét, amikor az ember fricskákat ad, de ha ilyet le tudsz tenni az asztalra, akkor ez, mint mérce maradjon meg neked. Ezt a szintet kéne hozni a többi munkánál is. Tegyél bele energiát! Megéri, mert ez egy abszolút vállalható végeredmény lett, egy vállalható film. Nyilvánvaló, hogy utómunkában lehet ezen segíteni, hogy kontrasztosabb, dinamikusabb legyen, ezeket is végig lehet venni majd, de mégiscsak azt mondom, hogy a nyersanyag a fontos, és megvan ez a film. Nem csak kilóra, hanem érzelmileg is. Köszönöm! értékelés:    

Végre egy Pap Árpi film, végre itt a Pap Kompánia köztünk, és azt kell, hogy mondjam, hogy ez már egy film. Az eddigi próbálkozásokhoz képest ez stílusában, technikájában filmszerű. Sztori van, ezt következetesen végigviszi, a kezdettől a végig felépítve el akar nekünk valamit mondani, és több-kevesebb sikerrel ezt meg is oldja ez a film. Ami problémám, az az idő, a tempó. Tempójában a film, ahogy elkezdődik, azt egy Tarr Béla fricskának is gondolhatnám, annyira lassan indul, és nincsen indoka, hogy mitől gyorsul ez utána be. Van egy nagyon szép felvezetésünk, egy nagyon lírai megközelítésünk, ahogy szalonnáznak, ahogy ülnek a farönkökön, az mind oké, és utána valami történik, amitől begyorsul a tempó. És ez még egy dolog, mert, ha ez a gyorsulás egy fokozás lenne, ha szép lassan elkezdene a tempó egyre nagyobb sebességet diktálni, és jutnánk el valami robbanásszerű végkifejlethez, akkor azt mondom, hogy ez indokolt. De itt többféle tempó váltakozik a filmben. Utána megint próbálunk visszatérni egy lassabb tempóhoz, annál a résznél, ahol a kocsmai jelenet van, de az sincs végigvíve. Tehát itt a tempó az, amire ügyelni kell, hogy milyen belső időt futtatunk végig a történeten. Aztán én indokolatlannak tartom a verbális megfogalmazásnál a csúnya szavak használatát, lepattan erről a történetről, túlságosan nyers, és nem érzem azt, hogy indoka lenne, ettől amatőrré válik a szövegi rész, nincsen dramaturgiailag a dialógus felépítve, egy kicsit fésületlen, nyers ettől. Aztán, amikor megyünk a snittekkel, van egy konfliktushelyzet, hogy a fickó miért vágta ki a fát, azt amit mondott a főnök, hogy ahhoz ne nyúljon. De itt kimaradt egy snitt, itt nem látjuk, hogy miről beszélnek, és végig ez megmarad, hogy ezt miért nem lehetett megmutatni. Van egy baki is a filmben. Az elején három ember dolgozik, aztán egy valahova felszívódik, elviszik az ufók, a történetből hirtelen kiíródik valaki, akinek csak a lábait láttuk. Nem nagyon értem, hogy ha hárman dolgoztak, akkor utána miért ketten várnak a kocsira, azt az egyiket otthagyták az erdőben, vagy elrabolta valaki, nem tudom. Aztán van egy másik dolog, hogy a filmnek a vége felé a slusszpoén az, hogy van egy kis fácska a kertben, ami az ő nagy szerelme, és aki miatt ő kivágja az összes fát, hogy csak ő maradhasson. Én ezt értem, de nincs kidolgozva ez a szerelem. Itt megint túl gyorsak vagyunk. Megérdemelte volna azt a lassú tempót, oda vissza lehetett volna térni, hogy még több gesztussal, még egyértelműbben, színesebben kifejtve ezt az érzést. Ez nekem olyan vázlatszerű marad. Jó lett volna, ha ez úgy van megoldva, hogy ott ténylegesen valami kinyíljon ebből az egészből. Itt megint van egy vulgáris betét, amikor oldalba vizeli a kis fészert a fickó, nem teljesen értem. Persze lehet azt mondani, amit Árpi mondott is (mert erről beszéltem vele), hogy ez azért fontos, mert ez egy geg is, de a gegen kívül azt is mutatja, hogy még e közbeni foglalatossága közben is beszélget ezzel a fácskával. A másik kérdés az, hogy nincs nagyon eldöntve számomra az, hogy ez a fácska egy kis csúnyácska, amit ő ruház fel valami szépséggel, vagy pedig ez valami közhelyes, átlagos fácska. Láthatólag elég kis nyomi, ezekkel a leszáradt levelekkel nekem erős kétségeim vannak, hogy ez a fa túléli a telet, hogy tavasszal elindul-e, vagy pedig ez egy halott fa. Ez is megint olyan kérdés, amit jó lett volna eldönteni. Itt felmerül az a kérdés, hogy ő vajon egy halottat imád? Lesz ebből még valami? Lehet, hogy a forgatási időpont megválasztása a kérdés, nem tudom, de erre megint választ kellene valahol adni, itt megint bizonytalanságot érzek. Mondom, az ötletet jónak tartom, és nagyon sok jó gesztus van benne, kifejezetten tetszik az, ahogy fölkel, és fölrúgja az órát, nagyon jó az, ahogy kimegy, nyújtózkodik, és megmosakszik. Jók a snittek, jók a gesztusok. A kocsmai jelenetnél nekem megint tempóproblémám van. A belső monológot értem, de közben zajlik egy külső monológ is. A külső beszélgetés, az a háttér, amit kapunk, kihasználatlan, ott elhangozhatnának utalások, vagy lehetne bármi olyan irány, ami súlyosabbá, tömöttebbé teszi a sztorit. Lehet, hogy érdemes lenne még hozzáforgatni, lehet, hogy érdemes lenne ezt még egy 5 perccel meghosszabbítani, és akkor ezeket a kérdéseket ki lehetne dolgozni. Az operatőri munkához annyit hozzátennék, hogy ha elindulunk egy svenkkel, és utána belassítunk és megállunk, akkor ott álljunk meg, ott már nincsen helye a mocorgásnak, a bizonytalankodásnak a kamerával. Miközben például az a jelenet, amikor a fürdés utána bemegy a házba, majd kijön, az nagyon jól van megoldva. Szerintem érdemes lenne ezzel is foglalkozni, valami olyan kamerakezelést gyakorolni, ami a minőséget emeli. Én most ezt Árpi útján egy négy csillagos filmnek gondolom ezek miatt a problémák miatt. (hegyi) értékelés: