Árpi, itt most egy 5 csillagosat gurítottál, mert úgy vélem, hogy az eddig látott filmjeid közül az egyik legösszeszedettebb filmet kaptuk meg. Van eleje, közepe, vége, van egy történeti ív, értjük, hogy mi miért történik, nincs melléduma, nincs művészkedés, hanem szigorúság van a történetmesélésben, és ez jót tesz. Vannak visszautalások, vannak a valós, leforgatott történeten túlmutató áthallások, és ezek is jók. Azt gondolom, hogy ha van értelme, akkor így van értelme a filmkészítésnek. Ez most nem azt jelenti, hogy csak a lineáris történetmesélés működik, de mindenféleképpen fontos, hogy a néző ne essen ki a történetből azért, mert egy snittet elfelejtettünk leforgatni. Márpedig a filmekben, amiket láttam az elmúlt időben tőled, néhányszor azért ez előfordult. Azért nem elemzem ezt most tovább, mert szerintem mindenki nézze meg, és a maga érzelmi attitűdjét adja hozzá. Ami a barátság részét illeti, az abszolút érthető, tehát, amit filmben el lehet mondani a barátságról, azt ez a film elmondja. Ahol egy kicsit még úgy érzem, hogy van mit javítani, az a szereplőválasztás. Talán egy kicsit nagyobb figyelmet kell fordítanod arra, amikor a castingot csinálod, mert a nyüzügébb szereplő néha túlságosan modoros. Miközben a főszereplő nagyon jól működik, aközben a mellékszereplő, a társ, a barát, túlságosan sok olyan gesztust hordoz, ami csinált, amiben nem érzem a valósághoz való kötődést, ettől pedig az egész elmegy egy ilyen panoptikum irányba, és az nem biztos, hogy jót tesz. Ettől függetlenül az 5 csillag megvan, és várnám a folytatást Árpi! (hegyi) értékelés:    

Hozzászólások

Árpád, számomra ebben a filmben nincs fő és mellékszereplő. A vékony fiú elvarázsoltsága szerintem nem modoros, hanem őszinte. Ha ő nem ilyen lenne, akkor a film sokat veszítene az erejéből. Nekem ez a film maradandó élményem. És még egyszer köszönet mindenkinek érte!

Basszus Zsolt! Most ezt miért kellett? Haragszol?

Így már kerekebb, nekem elsőre úgy tűnt, a kérdés csak a tévéműsorra vonatkozott, aztán már el is felejtettem, mire elkezdtem írni a hozzászólást.

Azért van, aki figyel az elejétől : )

Focista (focikapus) volt Szilárd azelőtt. Szerintem elég egyértelmű, azért is kérdezi a másik fickó az elején, hogy "foci nincs?".

adalék, hogy a kamaszkor egyik lehetséges velejárója az orrvérzés, és ezt nem mindig sikerül kinőni

Végre egy olyan filmed az elmúlt idők terméséből, ami már az igényes megvalósítási szándékod és képességed kialakulása utáni, és nem csak a megvalósítás jó minőségű, hanem a sztorinak is, a dialógusoknak is van értelme, van eleje, közepe, vége, megfog és nem ereszt. Kellett hozzá Szilárd is, aki hozza a figurát, jó ritmusban lép be, ilyesmi. A másik szereplő kicsit mesterségesebb, megvan az arca, de talán jobban kellett volna vezetni. A sztorihoz kell az a belassulás, amit a film szerintem jól hoz, mégis van olyan érzésem, hogy lehetne feszesebben lassú, ha ennek így van értelme. Tehát kellenek a lassú jelenetek, mégis lehetett volna összességében rövidebb. Még izgatott volna az, aminek végül nem volt szerepe, hogy miért van Szilárd orrán kötés, így csak feltételezni tudom, hogy egy korábbi elvetélt kísérlet eredménye, amikor mondjuk bokszbíró akart lenni.

Nekem ez nagyon tetszik! :)

Az igazi barátság!

Szuper!

Nekem is tetszik, marha jó lett. Mint egy igazi kis film. Gratulálok.

Keresgélem a szavakat. Ez a film nemcsak profi, de a profik között is egészen nagyszerű! A tökéletes kivitelezés mellett, olyan életbölcsesség, emberismeret megmutatása, amit, én legalább is, ritkán látok. Köszönet érte a film minden résztvevőjének!

Ez nagyon jó lett, Árpi! A sztori, a figurák, gratulálok!

Új hozzászólás