Egy játékfilmes helyzetet látunk, egy történet elmesélést, ahol a szereplő összecsomagolja a maga kis motyóját, szemüvegét, hátzsákját, és megindul gondolnánk, pl. egy nyári táborba. Közben a háttérben zubog a víz, de még nem gondoljuk, hogy ez számít, csak egy zaj, de aztán ő bemegy a fürdőszobába, lepakol, levetkőzik, kirakja a törölközőjét, és elkezd a mosógép előtt napozni. Aztán gondol egyet, bemegy a tengert jelentő fürdőkádba, ott relaxál egy kicsit, majd egy vágással azt látjuk, hogy a fürdőnadrágját csavargatja ki, és erősen belehajítja a csapba. Ezzel nekem egy problémám van, hogy az elején nagyon dinamikus, sok vágással apró kis jelenetből, snittből álló részt látunk, aztán ez a vágási tempó lelassul, egyrészt nekem az a geg még megvan, hogy a fürdőszobában a mosógép elé teszi le a törölközőt, de valahogy hiányzik ennek a megerősítése, a geg az él, de nem eldöntött, hogy az üzenet drámai vagy humoros akar lenni. Aztán bemászik a fürdőkádba, és itt már egyre inkább gyengül a történet, mert hát amikor a Balatonban lebegünk, már aki tud lebegni, akkor az nem ilyen, mint itt a fürdőkádban, meg ott vannak azért hagyva különböző manifesztumok, tehát itt megint gyengül a történet, és végül a fürdőnadrág kicsavarása és beledobása a csapba, az slusszpoénnak lezárja ugyan a filmet, de miközben ez a történet egyre inkább kilágyult, ez a lezárás nem tudja azt az erőt képviselni, úgyhogy szerintem az ötlet nagyon jó, csak ezekre az ötletekre rá kellene jönni, hogy hogyan lehetne még erősíteni, még karikírozni, kicsit a főbb vonalakat egy kicsit vastagabb filctollal meghúzni, hogy a néző az alkotóval együtt nevessen, amikor nézi ezt a filmet. De a nyár házi feladatra ez egy nagyon jó megoldás, úgyhogy három disznót megadok rá. (szőke) értékelés:

Egy nagyon felkavaró, nagyon zavarbaejtő és sebezhető belső monológot látunk, Bergmann Fejezetek egy házasságból, Jarmusch; szóval keveredik az egészben ez a fajta bergmanni belső monológ, és egy ilyen, az amerikai filmművészetben a nyolcvanas években megtalálható, ilyen olaszos íz, pl. a Keresztapában Al Pacino, és az efféle technikák, amit ez a tűzvörös póló hoz be, miközben az egész gesztusvilága, az egész vallomásrendszere ennek a monológnak olyan, mintha egy börtönben a beszélőn próbálna valaki, aki bent van, a saját sorsáról, egy élethelyzetről próbálna vallomást tenni. Nagyon fontosnak tartom, hogy az üzenet őszinte, és ezzel nem is tudunk vitatkozni, mert látszik az arcon, hogy irdatlan kínlódással és zavartan, mindenfajta színészi munka nélkül görgetődnek ki a szavak, a mondatok. Én nagyon örülök ennek a munkának, és azt mondom Árpi, hogy nyugodtan mozogj ebben a mélységben, és nagyon örülök, hogy itt vagy velünk és lelkesítesz engem.    Azért érdemes pontosan megfigyelni az üzenet végét. Amikor az alkotó elköszön, lesüti a szemét, majd visszanéz a kamerába, ott van egy pont, amikor... amúgy is igazi az üzenet, még akkor is, ha kötelező feladatnak mondja Árpi, de az összeszedettség ad egyfajta szerepet is, aminek igyekszik a szereplő megfelelni, és ez az utolsó visszapillantás a kamerába az, ami a barátoknak szól, azoknak, akikről Árpi beszél, mintegy kikacsint a filmből, hogy na, mit szóltok, megvolt, mi? (szőke-hegyi) értékelés:

Igaz, csendéletnek nem az igazi, mégis annak tartom.

Ez egy triptichon, egy film ami mégis triptichon, aminek az első része egy nagyon lassított, visszafogott, minimálmozgásokra épülő üzenet, nyilvánvalóan ez a hegedűtok és a benne lévő hangszer egy olyan plusz tartalmat hordozhat, ami csak az alkotó, illetve szereplő tud ott, de egyértelműen egy erős érzelmi kapcsolat. Amíg néztem ezt a filmet, az jutott eszembe, hogy nekünk úgy tanították régen, hogy amelyik filmben előkerül a fegyver vagy pisztoly, annak valamikor a film során el kell dördülnie. Marco Ferreri Dininger halott c. filmjét említeném, ami erre egy ilyen alapszegmens. Az első harmad, ahol a bevezetés van, azt gondolom, hogy amennyiben ez a hangszer nem szólal meg, mert nem az alkotó hangszer, akkor is valamilyen zárást ki kell találni azon túl, hogy látjuk az érzelmi állapotot, látjuk a melankóliát, de mivel záródik? Ne csak azzal záródjon, hogy elvágtam ezt a snittet, és kezdődik egy következő történet. A 2. és 3. harmad az pont hogy egy film, teljes egészében értelmezhető kell, hogy legyen, az elsőhöz viszonyítva. Onnantól indul be a film, ugye egy komolyzenét is használ az alkotó, ami nagyon segít ennek az egész hangulatnak, és onnan indul be a film. A középső snitt az egy valami konyhai jelenet, és az utolsó rész egy függönyt mutat, ahol fúj a szél, és a függöny így kidagad a térben, van egy ilyen kukac, amit én nem igazán értek, egyáltalán kukac-e vagy egy cigarettacsikk, azt nem értem, hogyan szervül oda, de a függöny az gyönyörűszép. Nekem úgy tűnik, hogy ebben a filmben van egy nőies energia, egy női attitűd, egy érzelmes helyzet, és van egy hiány, és ezt ő a végére odabiggyeszti, de mintha nem merné megélni. Több bátorság kell. A hangsúlyokal van a baj, hogy igazából ott kezd el izgalmas lenni a film. Tehát ha arról beszélünk, hogy egy film fél órán keresztül mutat egy helyzetet, ahogy erről beszéltünk már, egy másik filmnél a közelmúltban, akkor azt mondom, hogy igen, ez a függöny és a szél általi játéka nagyon izgalmas és szép dolog, és hosszabban is el tudnám nézegetni, és én innen tudnám tovább forgatni az eseményeket akár a hegedűig, tehát a sorrenddel is én játszanék. Nagyon érdekes különben, hogy ez egy játékfilm különben, nagyon sok vágás van benne, nagyon sokat dolgozott vele az Árpád, és én abban az esetben megadnám az öt disznót, ha az Árpád még dolgozik ezzel, főleg ha van még forgatott anyaga, vagy forgat hozzá még, és pont azért, mert nemsokára itt van egy fesztiválunk, amiről még nem beszélhetünk, de jó lenne már kilépnünk végre a filmjeinkkel is. (szőke) értékelés: (és ha még dolgozik ezzel, jön két malac)

Két szálon fut ez a történet, egy némafilm, amihez slejfnit használ az alkotó, a slejfni az a fogalom, amit pl. szinkronizálásnál is használnak, amikor egy-egy színész a háttérbe valami miatt fontos hogy mint egy Möbius-szalag, alatta valami folyamatosan visszatérve szóljon. Nevetéseknél a legnehezebb ezeket létrehozni, mert abban mindig vannak dinamikák, és itt is hallható, hogy a nevetés, amit alákever az alkotó, az többször újraindul. Erre első meglátásból azt kellene mondani, hogy a cica egy színpadon van, és nem érti, mint színész, fent a porondon, hiszen alsó gépállásból filmez az alkotó, és ez jó, nem érti a cica, hogy ő mint színpadi színész miért lesz komikus. Tehát ezek a bizonyos megszakítások a szőnyeghangban elvileg rosszaknak kellene, hogy legyenek. És az is – de nem ezért, és érdemes lenne Árpád annyit megnézni, hogy a cicának vannak ezek a hirtelen gesztusai, pl. történik valami a szobában, a filmezéstől függetlenül, és a macsek ott oldalra néz, nem tudom, ott elmegy egy egér, vagy mi, időnként kinéz a képből, és csinál ilyen gesztusokat. Ezeket a gesztusokat a némafilmben össze kellene gyűjteni, és filmes szlenggel rá kellene húzni a hangot. Azaz ahol a nevetésben van egy apró sikkantás, vagy höhö, vagy valami akkor annak a kezdőpontjára, vagy a ritmika ahol megkívánja ezt oda kellene húzni. Mert abban a pillanatban a nevetés nem válna el a képtől, mint most, hogy van a cica, aki csinálja a dolgát, és van a közönség, aki meg nevet, de nem a cicán nevet, hanem valahol máshol, és ismétlődik is, mert nem volt elég a hang. Tehát igazából meg kellene próbálni ezt a külön működő hangot aláhúzni a képeknek. És igazából nincs lezárása a filmnek, nincs befejezve, nincs csattanó. (szőke) értékelés:

Emlék

Egy tárgyfotót látunk, egy borosüvegről, külső környezetben, talán egy padon vagy erkélykorláton, a házfal előtt lefotózva. A képnek a legszembetűnőbb jellegzetessége, hogy az alkotó hozott egy olyan döntést, hogy eldönti a képet, a horizontot; és hogy ezzel a döntéssel hozza mozgásba ezt a történetet. Ami még látszik, hogy komponálásban az erkélykorlát, a szemben lévő ház erkélykorlátja, a mi szempontunkból nézett korlát és az üveg címkéje viszonylag egy vonalban húzódik. Én mégis azt mondom, hogy ennél a helyzetnél számomra nem teljesen világos, hogy az alkotó mit akart megmutatni, hogy miért döntött a kép, hogy arányaiban nem látom át hogy ez most az üvegről szól vagy a háttérről, úgyhogy ez itt önmagáért valónak tűnik. Ez egy szorgalmi, és mi megköszönjük ezt a szorgalmit. (szőke)

Kék pont

Egy valamilyen folyadékkal teli üvegen láthatunk át, és azon keresztül valami amorf tojásforma alakzatot látunk. Ettől az életlen áttört felülettől van egy szürreális hangulata a képnek, van egy kicsit emléknyom-szerű sci-fi hangulata is, és mint ilyen a színvilágában is jól harmonizáló, ezek a lágyított világoskékek, a bíborszerű, oldott rózsaszínekkel és csillogó fényfoltocskákkal – van az egésznek egy jó impressziója, azaz ez egy szép háttérkép, és ennek a feladatának eleget is tesz. (szőke)
értékelés:

Egy abszurd dokumentumfilmet látunk, megemlítenék egy régi anyagot, a Közgázos brigád Töpörödő című filmje, nem tudom, hogy ez az estiskolának megvan-e vagy nincs, (megvan, hamarosan felkerül a Filmklubba, mondja Hegyi) ahol egy zsugorodó emberről beszélnek a barátnő, a szomszéd, az orvos, stb stb, fikcióként. És itt is valami hasonlót érzékelünk, ami egy nagyon nagyon jó dramaturgiai ötlet. De véleményem szerint túl bőbeszédű, mármint a rendezői részről, és ez okozza azt, hogy bizonyos snittek, szövegimprovizációk hosszabbra vannak hagyva, és emiatt lebukik a szereplő az improvizációjával, tehát nagyon is hitelesnek tűnnek ezek, sűrítettebb, rövidebb szakaszokban. Vagyis ha szőrösszívűbb lett volna az alkotó a szereplőivel, akkor pregnánsabb lenne az a fajta abszurd, amit a film megcéloz. Talán emlékeztek arra a cseh dokumentumfilmre, az olajfalókról, amelyek nem léteztek valójában, de amiről nemcsak Csehországban, de máshol is elterjedt, hogy vannak ilyen olajfaló élőlények, az urbanizáció miatt így táplálkoznak. Tehát létezik ez a stílus, csak nagyon patikamérlegen kell mérve lennie a pici kis mérgeinek, ami a néző számára valóságossá teszi a dokumentációt, hovatovább a legtöbb kereskedelmi TV is kvázi dokumentumfilmeket készít, amikről ha lecsupaszítanánk a körítést, kiderülne, hogy álhírek, nincs konklúzió, nem valós helyzetekből táplálkoznak. Meg kell még jegyezni, hogy a filmben van egy zseniális gépállás, amikor a kamera felső gépállásból veszi a riportalanyát, és látjuk, hogy a riportalany valahová beszél, de nem a kamerába. Ennek megvan az elidegenítése, a szarkazmusa ennek a snittnek, nagyon emlékezetes. Ugyanakkor ha egy film egészét nézzük, és abból kiemelhető egy snitt, mint karizmatikus helyzet, akkor ott mindig a film egészével valami baj van, mert film onnan, hogy elindul, főcím, történet, vége főcím, így egészében kell, hogy nyomot hagyjon bennünk. Jó a film, de max. két disznót adok. (szőke) értékelés:

A reklám kategóriáját tökéletesen teljesíti, felcsigáztál, ugyanúgy, ahogyan Borsay Mártinak is nagyon drukkolunk az ő rendszerében, a Mindenki csinálja azt amit akar -ban, itt is drukkolunk Kovács Dénesnek, hogy szép legyen majd az alkotása. Mivel az egyik tanuló segít a másiknak, így jár érte az egy disznó. Mint reklámforma is teljesíti a klasszikus reklámszabályokat, ráadásul ez az Estiskola első reklámfilmje. (szőke) értékelés:

köz
Ha már épület, akkor előkapartam az archivumból, mert ezt szeretem.

Szorgalmira küldted, de mivel van ilyen leckénk, így áttettük oda, viszont leckeként azt a mélységet nem érezzük, amit közvetíteni lehetne ezzel a képpel. Van két épület, ami alaphangon rendben is van, de van egy sikátor vagy rézsü a két épület között, ami igazából a fontosabb üzenethordozó lehetne, viszont ebből a gépállásból ez nem érzékelhető, ez a fentről való lenézés nem ad lehetőséget arra, hogy belehelyezkedjünk a helyzetbe. Ez a kis út kifut a fákhoz, előtte egy út lehet, és ez is használható lett volna arra, hogy az is megjelenjen, ami végtére is azt érzékeltethetné, hogy mi köze van az alkotónak ehhez a két épülethez és a köztük lévő úthoz. Most ez nem történik meg, a fentről fotózás egyben kívülállás is marad. Lehet azt mondani, hogy gyerekkorom emlékei, mert itt nőttem föl, de ha ezt akarjuk ábrázolni, akkor személyes lehetne, ha lenn lennénk a földön. A kérdés megint a vállalás, hogy a két tető ritmusa és az ott történő helyzet a fontos, vagy az út, vagy a rézsü, vagy micsoda. (szőke)
értékelés:

"Kész van, ami készül."

Film szempontjából túl hosszúak és didaktikusak a snittek. Jó a szándék, jó, hogy egy némafilme eszköztárat próbál használni, de nem emelkedik ez a szimbolizmusa. Nem látjuk azt a filozófiai átemelést a barátommal kapcsolatban, amit ennek jelentenie kéne. Köszönjük a filmet, és fontos lenne, hogy minél többet forgass, de talán kisebb lépésekkel kellene haladnod és azokban a lépésekben bizonyosságokat szerezned előbb, hogy ilyen összetett üzenetet megformálhass a későbbiekben. Nem sikerült meggyőznie az ötletednek. Sem a napos oldallal, sem az ellenkezőjével, miközben én magam dohányzom, nem azt mondtam, hogy jó vagy rossz másoknak, hanem nem győztél meg az üzenetedről. És ez azért van, mert a szakmai jegyeket, az eszközöket nem emeled el, hatvanas-hetvenes években tartod stílusában, de nem emeled el és ezért nem tud átjönni az a kommunikáció, amit szeretnél. Elsősorban ez a baj és nem a formák, de a forma segít abban, hogy egy teljes szemlélet érthető legyen a néző számára. Ez a munka film szempontból egy citromdisznó, és most a többiekhez is szólok: a egy leckénél három citromdisznó alatt vannak a pontozások, akkor érdemes lenne az alkotónak elgondolkodnia azon, hogy addik kellene gyúrnia adott feladatot, amíg nem lesz három citromdisznós. Nem ugyanazt a filmet vagy fotót, hanem verziókkal addig kéne gyúrni, amíg abból nem lehet három disznót összeszedni, mert hogy ez azt jelenti, hogy nem tudtam önmagam felé meglépni a leckét. (szőke) értékelés:

Lefényképeztem Barát

Egy dolog zavar be, a boltíves felület feketéje utáni rész. Ha azt kitakarjuk, helyrebillennek a súlyok. Nagyon érdekes az arc, a fények, a formák, de a jobb oldalon szigorúbbnak kell lenni. (szőke)
értékelés:

A film elsősorban egy zenére vágott klipsorozat, a zenét nem tudjuk, hogy milyen alkotás, először gondoltunk az Amadinda együttesre, de amikor az elektronikus hangzások bekapcsolódtak, ott ezt el kellett vetnünk, mert az Amadinda valós akusztikai eszközökkel hozza létre ezt a fajta staccatos hatást. Végig dominál a zenében ez a lüktető de metrikus ritmus. A film közepe felé a torzítások elkezdenek behozni egy másik ritmusképletű elnyújtottabb rendszert, amely nagyon hasonlóan a légzéssel, a szívritmussal közelítőleg mozog, gyorsítva azt. A zenei ritmusvilág egyértelműen dinamizálja a képletet, amit végignéz, majdhogynem sokkolja, feszültséget gerjeszt, míg az elektronikus effektek megpróbálják valamiféle meditáció felé elmozdítani. Ez a zeneiség az elsődleges megfejtése a filmnek is, mert a képi információi inkább az absztrakt felé hajlanak és ott beugratós az egész, hogy hajlamos az ember azt hinni, hogy valójában egy szocio töredéket lát, hisz a tapasztalataink alapján arra következtethetnénk, hogy egy nagyvárosban egy belső udvaros földszintes házban láthatjuk mindezt, az biztos, hogy a Práter, Szigony és Leonardo bermuda háromszögében sokszor létrejött ilyenfajta látvány, mint amit a kisgyerekkel, biciglivel és ezzel a félig árnyékos, félig napsütötte belső udvarral látunk. Ez a valós enteriőr ugyanakkor mivel oly sokszor jelentkezik torzított formában, színgenerálásokkal, egészen életlenül, rántott variokkal, ilyesformán csak egy lépcsőfok, vagy továbblépés és mégiscsak a zenéhez kell visszatérjünk, és a film egyharmadától történő képi egymásrafűzésekből arra a következtetésre lehet jutni, hogy valójában egy hanggal és képpel írt fraktált láthatunk. Persze megkérdezhetitek, mi az a fraktál.    Egy picit távolabbról kezdeném és inkább azt mondanám, hogy a fraktálokhoz képest sokkal jótékonyabb, történelmi népeknél is megtalálható mandalákról is beszélhetnénk. Ugyanakkor a mandalák azok többségükben lelki gyakorlatokhoz használatosak, még akkor is, ha a mandala elsődleges lényege az elkészítés folyamata, és a létrehozás után megsemmisítik, mondjuk folyóvízbe öntve a homokmandalát. Ez a megsemmisítés félig-meddig itt is jelen van, de nem az alkotás egészét tekintve, hanem a film befogadásával kapcsolatban, merthogy olyan intenzíven vibrál nemcsak a hangi világa, hanem a képi világa is. A film felépítése egyszerű, A-B-A verzióban látható, az első egyharmad etap, ha jól látom, a film végén visszakerül és ezzel zárja ezt a zenei kódát. A fraktálhoz visszatérve, ezekkel is könnyű kapcsolatba kerülni, mert a mai világban a képernyővédők nagy része generált elektronikus mechanizmusokat használ és ezek nagy része valójában fraktál. Folyamatosan mozgásban van egyfajta spirál, valami kép azt az érzetet kelti bennünk, hogy a térben kezdünk mozogni, forogni, nem tudunk ettől az állapottól szabadulni, olyannyira, hogy mindig azt várjuk, hogy megláthatjuk a végét, de ez soha nem következik be, mert a fraktál mindig önmagába visszatér, újabb sodródásával ránt minket magával. Ennél a filmnél is ezt lehet érzékelni és ott van egy egészséges vágy az emberben, hogy mi lesz a vége. Ugyanakkor természetesen az Estiskola technikai korlátai miatt ez a film körülbelül hat perces intervallumot ölel fel és így saját magát korlátozza, mert a filmet valahogy le kellett zárni, miközben azt érezzük, hogy a zene is és a film is még egy órát, még két órát és akár egy életet is átfogva önmagukba sorjázhatnának, tehát az estiskola tanulóit figyelembe véve egy predesztináció 2. 3. 4. 5. 6. 7. sorozatfilmmel ki lehetne pusztítani és így az Estiskola el is tűnhetne a Föld színéről, és ez azért nagyon fontos, mert ezt a fajta üzenetet markánsan közvetíti a film, hogy felzaklasson, hogy ezt a kilátástalanságot, amit ez a 30-as években lebetonozott, összefolyós udvar, ahol a természetet az egy darab vacak kókadt virág a betonteknőben jelenti, meg a bukósisakos kis emberke a gnóm biciklizésével jelenti, szóval borzalmasan sokkoló az egész film és én csak annyit tennék hozzá, hogy ha az alkotó vállalta ezt a 6 perces időintervallumot, akkor mivel már megszoktátok, hogy nekem alapvetően elég konzervatív a hozzáállásom az alap helyzetekhez, mégicsak azt kell mondanom, hogy ha vállaltad a 6 percet, akkor vállaltál hozzá egy keretet, amely keret az elindulástól a befejezésig tart. És itt ennek a filmnek az elindulása nagyon jó, a sodrása nagyon jó a tárgyalás szakaszban és úgy érzem, hogy a befejezése nincs megoldva, hiszen a fraktál nem záródik le, és azzal, hogy valamikor az olló elvágja a képet és a hangot, ezzel lezáródik, de nem azért, mert az önmaga vállalása filmes eszközzel, alkotói gondolattal lenne lezárva. Bármeddig nézhetnénk ezt a filmet, bármennyit vághatnánk belőle, zöld, lila, csíkos és pöttyes effektekkel, most azt érzem, hogy egy ritmikai ujjgyakorlatot látunk itt. A dolog nehézsége olyan erővel nyomódott rád, hogy nem tudtad megoldani a film zárását. (szőke) értékelés:

Az etűd talán egyik meghatározása lehetne a képvers kategória, egyrészt mert egy vers illusztrációt látunk, miközben a vers, felolvasott szöveg szövedéke egy költői rendszer szimbólumokkal, addig a képi világ sokkal realistább, valóságközelibb, inkább dokumentarista, olyan apró jegyekkel megtűzdelve, ami az öniróniát is magában hordozza. A problémám az, hogy miközben egy izgalmasan egymásba úsztatott férfi-női hanggal megoldott költői üzenetet hallunk, két dialóghangot, ami nagyon jó ötlet, de ez nem teljesedik ki, nem áll egésszé össze, gondolok arra, hogy nem kap súlypontot, hogy a női hang miért szerepel a filmben, miközben jó hallgatni, jó a hang, de nem fejtődik meg, hogy mi a szerepe. Sejtéseink vannak, de ez nem egyértelmű. Az önirónia azért kerül szóba a képi világnál, mert az is igazából csak szinte egy pillanatra érezhető, ugyanakkor alapvetően a szövegből is adódóan és a téli tájból, a könyezetből is következik, hogy a képek inkább melankólikusak. Lassú, hosszú, kitartott fix expozíciókat látunk, amiben térbeli mozgások is vannak. Összefoglalva, nem pontosan eldöntött tény, hogy az önirónia csak az anyagtól, véletlenszerűen jelenik meg a szövetben, vagy ez egy tudatos megjelenés-e, a külső szemlélő számára most a film kicsit keveredik, bizonytalankodik abban, hogy egy dramatikus üzenetet látunk, vagy ez a dramatikusság csak egy fátyol, amiből az önirónia teste időnként csábítóan előbukkan. Ez egy döntés kérdése lett volna, hogy merre indítja a filmet az alkotó, miközben egy átgondolt üzenetet látunk, de ennél határozottabbnak kell lenni, elsősorban azért, mert a filmjeinket azért készítjük el, hogy bár nem moziban, de itt a saját kis mozidként mutasd be és az üzeneted célba érjen, megértsék mások. Most ezek nincsenek pontosan kimondva és nem számoltattad el magad ebben. Tökéletesen tisztában vagyunk mi nézők azzal, hogy sok munkát jelent egy ilyen rövid etűd komponálása, az arányokra figyelni kell. (szőke) értékelés:

Kedves Árpád, ez egy 3 disznós film, nézd meg az üzenetet hozzá, ezt javasoljuk a többieknek is, és plusz egy disznó jár a kiegészítésért. Nagyot pörgettél. (szőke) értékelés: +
Márti javasolt Szőkének 3 citromdisznót, amit a közös ólból átutalok neki. (hegyi)

Nagyon szépen kivitelezett animációs flmet látunk, függetlenül attól, hogy itt nem pixilláció, hanem valós mozgások vannak jelen, a kéz formája, mint emberi alak, nagyon szépen vezetődik végig a filmen. Ez egy történet, ami egészen sok mindent elmond, rövidsége ellenére. Nem véletlen, hogy ahogy a 70-es 80-as években bennünket a szuper 8-as film, most pedig az, hogy az interneten keresztül csak rövid anyagokat lehet feltenni, késztet arra, hogy a dramaturgiával foglalkozzunk, egy sűrített üzenetrendszer által. Az érdekelt engem, hogy hogyan záródik le ez a kis rövid etűd, és amikor láttam, hogy az a kisember elérkezik a számítógéphez és láttam a monitoron a "most" feliratot - nem feltétlen kell elfogadni, mert ez egy személyes ötlet - arra gondoltam, hogy ott az enter gombra vagy másra is rálép, amitől ott még valami történik a számítógéppel, tehát én jónak tartom ezt az üzenetet, a végét nem érzem 100%-osan lezártnak. De ettől függetlenül megadjuk a három disznót, szép vállalkozás, átgondolt, és amit a többieknek el kell mondani, hogy nem olyan egyszerű ám ilyen kis felületnél, hisz ez majdnem makro felvétel, a kamerát is szépen folyamatosan végigvinni, tehát itt le kellett ezt próbálni többször. Ebből az következik, hogy az alkotó tudta, hogy mit szeretne felvenni. (szőke) értékelés: