Egy nagyon rövid filmet kapunk, és azért mondom így ezt most, mert nekem olyannak tűnik, mintha egy nagyobb filmnek lenne néhány jelenete. Sem a felvezetés, sem a befejezés nem értelmezhető önmagában. Kapunk egy skiccet, egy rajzos vázlatot, de nem tudjuk, hogy mi honnan jön, és hová tart. Ebben a filmben ráadásul így most az idézet sem áll meg. Tehát, hogy mi van Istennel, nem nagyon értem, hogy milyen mintát szolgáltatott arra, hogy a legyet a befőttesüvegbe rakjuk? Amire még szeretném felhívni a figyelmet, az a számomra legalábbis öncélú káromkodás, és ami még ennél fontosabb, hogy működhetne ez, ha olyan szöveget írnál, amiben ez megkerülhetetlen, de hát, ezek a monológok nem ilyenek. Még valami: Ha már szöveget mondunk, akkor kettő eset lehetséges, vagy gyakoroljuk be úgy, hogy természetesnek hasson, vagy tartsuk el annyira magunktól, hogy tényleg egy ilyen iskolás szövegmondás legyen belőle. Most a kettő között vagyunk, és ez így önmagában elég béna. Árpi, én nagyon tisztelem a munkádat, de ez most nekem 2 csillagos film. Jó lenne, ha mondanál valamit erről, hogy mi történt, mert ezt most nem nagyon értem. Se eleje, se vége, se közepe, se semmi. Nem látom, nekem nem állt össze ez a történet. (hegyi) értékelés:

Hozzászólások

Még nem, de árulom, ha valakit érdekel. Táskával, kiegészítőkkel hatötven. Óccsó!

Árpi, eladtad a kamerádat?

Alkotói válság. Jó az, lekopik tőle a sallang. Várjuk a folytatást.

És ezt a filmet most elsősorban Ferkónak, magamnak és az utókornak készítettem. Ha valaki kap tőle valamit, akkor örülök. Azért tettem ide, hogy valahol azért legyen. Ez az egyetlen platform, ahol nyilvánosan megtalálható. Ez az ajándékom, és a hálám, hiszen az első filmem is csak itt lehet megtalálni. : )

Jaj de nem szeretem ezt...

A légy is én vagyok, és az is, aki megöli a legyet, és ezzel azt hiszem mindannyian így vagyunk. A kérdés csak az, hogy mikor melyiket húzzuk elő, vagy húzatják velünk elő a zsebünkből. Egyébként a film a fekete képernyővel ér véget, mert a végefőcímet is egy jelenetnek szántam.

A lényeg annyi, hogy dilettáns alkotóként nem találom a kiutat a befőttesüvegből, pedig látom hogy van ott még egy csomó minden, és várok arra a kézre, amelyik megemeli. Senki sem fogja...

Ezzel egy időre beszüntettem az alkotói filmes tevékenységem. Először úgy gondoltam, hogy végleg, de fasság olyat mondani, hogy soha.

Hogy a narráció ilyen lett, ez csak a totális tehetségtelenségemnek köszönhető, de ragaszkodtam hozzá, hogy itt mindent én csináljak, amit csak lehet.

Az ötlet egyébként Ferkóé, aki azóta elhagyta az országot. Ilyen ez...

Árpi, Mó utolsó mondata lényeges! miért nem segítesz megérteni?

Azt hiszem, harmadjára nézem meg ezt a kisfilmet. Vártam, az elemzésre, hátha, csak én vagyok unintelligens ahhoz, hogy értelmezzem a dolgot. 1:06-ig úgy éreztem, hogy képben vagyok, aztán jött az idézet. Te lennél a légy a befőttesüvegben, akit Isten zárt oda, és nem engedi ki, bárhogy verődsz az "üveghez"?... Oké! De aztán a kuka, meg az evés arrafelé vitt, hogy valószínűleg még sem értem. Hangulatilag sem érzem a végét, szóval... De én mit sem értek a filmezéshez, meg az ilyen ultra elvont dolgokhoz, de hát, néző vagyok, és elvileg nekik készítetted, nem magadnak, nem? Akkor meg végképp nem értem! Azt meg pláne nem, hogy miért nem segítesz megérteni! :)

Idővel remélem kiderül : )

Hangulatfestő film? Nem értem.
Szünetjel? Ezt se.

Üdv Zsolt!

Ez csak egy hangulatfestő film akar lenni, nem több, illetve egy kis szünet jelzése.

Új hozzászólás